Kedd, június 9-e délutántól viharokra kell készülni az ország nagy részén. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
Pozsony, Besztercebánya, Trencsén, Nyitra, Nagyszombat és Zsolna megye egész területére, valamint a Gölnicbányai, a Rozsnyói, az Iglói, a Bártfai, a Késmárki, a Lőcsei, a Poprádi, a Kisszebeni és az Ólublói járásokra estig, illetve éjfélig érvényes a figyelmeztetés.
„Az évnek ebben a szakában, ebben a térségben nem ritkák a viharok, de kisebb károk keletkezhetnek” – figyelmeztettek a meteorológusok.
Jégeső is várható
A zivatar miatt Magyaroroszágon is nyolc vármegyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, az érkező hidegfront pedig megviselheti az arra érzékenyeket.
Kedden az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet és a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Délutánig elvétve, majd elsősorban a Dunántúl északnyugati felén és az Északi-középhegységben elszórtan lehet zápor, zivatar, illetve jégeső.
A lokális intenzív csapadék körülbelül 10-20 milliméternyi lehet, amelyet kisebb szemű (kisebb, mint 2 centiméter) jég kísérhet. Több helyen megélénkül, néhol megerősödik a délies, majd késő délutántól a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél, de zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések, amelyek a 60-70, egy erősebb cellában pedig akár a 80 kilométer/órát is elérhetik. A Hungaromet alapján a hőmérséklet délután 28 és 33 fok között valószínű.
tasr, index / Felvidék.ma


