A napokban Szentendrén mutatták be a Szvorák Katival készült portrékönyvecskét, A dal vándora címmel. A kötet a Magyarnak lenni sorozat új darabja; gyöngyszem, melyben Simon Erika beszélget a Kossuth-díjas népdalénekessel.
„Nekem, az anyaországon túlról jött magyarnak nemzeti énekeink hallatán a mai napig könnybe lábad a szemem. Egész életem zarándoklat, mely egyben múlthordozás, értékmentés, értékőrzés, de elsősorban jövőteremtés! A zarándoklat kegyelmi állapot, s a körülötte élő világ minden része a Teremtőt dicséri, hívja, szólítja. A zarándok a földbe tapossa a sivár globalizációt, a média diktálta, testi-lelki megbetegedéseket kiváltó trendeket; ráébred arra, hogy az örökkön tetszelgő, álvilágot gerjesztő létforma csak egy ideig járható út. Mindenkinek megadatik a maga szűk környezetében egy ösvény, melyen haladnia kell.”
A Losonc közeli Pincen cseperedett Szvorák Katalin korán rátalált a saját ösvényére, s azt, – mindnyájunk örömére, – nem hagyta el soha, életének legnehezebb pillanataiban sem. Máig megőrizte lelki tisztaságát; Budapesten élve, majd Magyarországon véglegesen megtelepedve, egy apró pilisi faluban otthont teremtve, családot alapítva is megmaradt felvidékinek, dalaiban egy tágabb szellemi hazát teremtve a Kárpát-medencében.
„Tapasztalatból állíthatom, hogy igen fontos minden ember számára felvállalni az önazonosságát, nemzetiségét, mivel így a többségi társadalom számára is sokkal értékesebbé válhat az ember. Az anyanyelv tudatos felvállalása nagyban összefügg az ember értelmi szintjével, gerincességével, mert csak az tudja igazán felmérni veszteségeit, aki tisztában van saját hagyományaival, értékeivel.” (Kati férje, Repiszky Tamás is felvidéki származású, Kassán született magyar.)
„Mindig hittem, és egyre inkább tudom, hogy az éneklés a lélek gyógyítója. Az éneklés hozza meg számomra azt a lelki és testi gyógyulást, amit egyre sűrűbben megélek. Énekléskor számtalan boldogsághormon termelődik, hiszen az ember testét átjárja a dallam. Az öröm, a dal le tudja győzni a betegségeket, a letargiát, hasznosabb a depresszió elleni piruláknál. Nem véletlen, hogy a hagyományos paraszti társadalmakban az éneklés végigkísérte az ember egész életét.”
A dal vándora portrékönyv számomra Szvorák Katalin lelkének tükre. A hatvanadik életév felé közeledve hatalmas életmű magaslik mögötte; olyan teljesítmény, mellyel már most a legnagyobb magyar teljesítmények sorát gazdagítja. Kati ötven országban énekelt már, miközben nem mondható el róla, hogy szerepléseit, „vándorlásait“ befolyásos szervezetek vagy személyiségek támogatásának köszönheti. Lemezeit magánkiadásban jelenteti meg; azokat sem népszerűsítik reklámok. A napokban megjelent karcsú kötetet ezért ajánlom a hazai magyar települések és iskolák könyvtárai számára. Ez nem költséges befektetés, mégis hatalmas érzelmi-erkölcsi hasznot hozhat felnövő nemzedékeink számára. Afféle rendhagyó tankönyv lehetne: egy közülünk való, rendkívüli egyéniség csodálni való életpályája ösztönözhetné gyermekeinket, unokáinkat. Befejezésül álljon itt még egy idézet a könyvecskéből:
„A magyar himnuszt gyermekkoromban otthon, Pincen csöndben, a négy fal között énekeltük. Ezért mondom el, hogy milyen életre szóló élmény volt számomra, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök ünnepélyes beiktatásán szólóban énekelhettem a Szózatot. Lelkileg hónapokig készültem erre a szent napra, hogy méltó módon szóljon az egy szál hang, s benne minden magyar hangja.”
