Az érdeklődő közönség alig fért be a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum helyiségeibe Agócs Gergely néprajzkutató új könyve, a Pál István mesél ‒ Egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse című kötetének bemutatóján. Az érdeklődés ugyanennyire szólt a szerzőnek, hiszen a Hagyományok Háza tudományos munkatársát nemcsak zenészként hallgatják szívesen, hanem szemléletes, színes előadóként is.
Természetesen ezúttal sem okozott csalódást, bár a dudáját most nem hozta magával, viszont két részletet is bemutatott a könyvhöz tartozó DVD-ről, amelyen Pál István ‒ a továbbiakban Pista bácsi – mesél. Otthonában, a Nógrád megyei Tereskén készült az a felvétel, amelyen az idős pásztorember bemutatkozik és felidézi, hogyan vette körül gyermekkorában a népdal, a zene, a mese. A másik felvételen közönség előtt mond mesét Fehérlófia Mátyásról. A kamera ugyan nem mutatja a hallgatóságot, mégis érezni a jelenlétét, ahogyan Pista bácsi gesztusaival, kiszólásaival kapcsolatot teremt vele.
Agócs Gergely el is magyarázza a különbséget az élő és a csak a kamerának szóló előadás tempója, hangszínváltásai között, s megjegyzi, hogy sajnos a népmese-irodalom zömét közönség nélkül rögzítették a gyűjtők, pedig a mese közösségi műfaj, melyet a hallgatóság tesz élővé. A leírt mesékben többnyire a tájnyelv sem jelenik meg, átírják irodalmi nyelvre a könnyebb megértés érdekében, s ezzel megfosztják ízes kifejezéseitől. Mások a tájnyelvet igyekeznek visszaadni dialektológiai jelek alkalmazásával, ami viszont az olvasást teszi nehézkessé. Ő azt a megoldást választotta, hogy a könyvben közölt mesékhez CD-t és DVD-t mellékelt Pista bácsi előadásában, akinek kincsestárából a tündérmeséktől az erotikus meséken át mindenből kap ízelítőt az olvasó.
A néprajzkutató és a pásztorember barátsággá nemesedett kapcsolata nem a mesékkel kezdődött. Agócs Gergely a pozsonyi Szőttes együttes tagja volt, amikor muzsikáló pásztorokat keresett. 1992 júniusában érsekvadkerti asszonyok vezették Pál István nyomára, akiről úgy hírlett, híres nótafa, tud furulyázni és dudálni is.
‒ A gyűjtés akkor kezdődik – idézi Lajtha László zeneszerző, néprajzkutató szavait Agócs – amikor a gyűjtő először visszamegy. Ők Juhász Zoltánnal 23 éven át jártak Pista bácsihoz, aki megismerkedésükkor már 73 évet tudott maga mögött.
„Már ennél az első találkozásnál nyilvánvalóvá vált, hogy egy ma már nem mindennapi egyéniséggel van dolgunk. Nagyapjától örökölt, díszesen faragott furulyáján abban a kiforrott stílusban adta elő a dallamokat, amellyel addig csak Bartók Béla fonográfhengerein és a „Pátria” lemezsorozat felvételein találkoztunk” – olvashatjuk Agócs Gergely könyvének bevezetőjében.
Ugyanis a 23 éven át tartó kapcsolat a zenével kezdődött: a furulyával, a dudával, meg a népdalokkal.
– Több mint ezer népdalt tudott, ami ezer verset jelent. Ki tud nem ezer, akár csak száz verset is elmondani? (Agócs várakozva néz körül, de nincs jelentkező.) Mesék, mondák, hiedelmek, szokások, népi gyógymódok, szólások és közmondások, a pásztorélet eszközeinek készítése – ez mind hozzátartozott Pista bácsi műveltségéhez. Igaz, ez nem magas műveltség, hanem mély: a hagyományon alapult. Ilyen művelt emberek lakták egykor a falvakat. (Rövid hallgatás után rezignáltan megjegyzi): És az okos, izgalmas nagyapák unokáiból tévésorozatokon nevelkedett, egyszínű, buta emberek lettek. (Csönd a teremben).
Agócs Gergely a könyvbemutató helyszínén (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Agócs Gergely könyvében bemutatja ennek a hagyományos műveltségnek a kereteit:a nógrádi tájat, amelynek hegyes, dombos, erdőkkel tarkított területe kedvezett az állattartásnak; a társadalmat, amelyben a török hódoltság megszűnése után már keveredett a Felvidékről betelepített evangélikus szlovák és a katolikus magyar, illetve a szintén betelepített katolikus sváb lakosság. A pásztortársadalom: a kanászok, csordások, juhászok magyarok voltak, és összetartó, hagyományőrző közösséget alkottak, amelynek szellemi kultúrájába természetesen nőttek bele a fiatal nemzedékek.
Pál István is bojtárként dolgozott édesapja mellett, majd uradalmi kocsis lett. Megnősült, egy év múlva behívták, Kassán tüzéri kiképzést kapott, s az I. magyar hadtesttel került ki a Donhoz. Szerencséjére 1945-ben hazatérhetett a családjához is, a pásztorkodáshoz is. Állami gazdaságokban volt juhász, ezzel a pásztortársadalom rangsorának élén állt, a hatvanas években már bacsó, azaz számadó, szocialista fogalmak szerint: brigádvezető, keze alá 8-10 ezer juh, tizenkét juhász és két kocsis tartozott. A juhászatból ment nyugdíjba 1979-ben. Hat gyermeket neveltek feleségével, de a felnőtt kort csak ketten érték meg. Amikor a néprajzkutatók felfedezték Pál Istvánt, már minden gyermekét és feleségét is elvesztette. Már készítette magának a kötelet, mesélte később, de Agócs Gergelyék érdeklődésétől, gyakori látogatásaiktól egyszerre új értelmet kapott az élete.
Az öreg pásztor egyre többször szerepelt a Magyar Rádió és a televízió népzenei műsoraiban, gyakori vendége lett a táncháztalálkozóknak, népművészeti táboroknak. Agócs Gergely rábeszélésére útlevelet is váltott, tizenhétszer járt a Felvidéken, néhányszor Erdélyben, de eljutott Svájcba és Franciaországba is. Svájcban a berni magyaroknak tartott előadást, ahol a kísérői megmutattak neki egy alpesi legelőt is. Pista bácsi egyszer csak felkapta fejét: „De furcsán szól az a kolomp!” Át kellett menniük egy másik dombra, hogy közelről is megnézze, és megállapítsa, hogy mitől más, mint a magyar, majd szakszerű előadást tartott a jó kolomp formájáról és készítéséről.
2001-ben a Hagyományok Háza megalakulása után tűnt fel Agócs Gergelynek, hogy a néptánc, a népdal és a kézművesség figyelmet kap, de a népmese nem. Így indult el egy mesemondó tanfolyam, amelynek hallgatói elé népi mesemondókat hívtak, köztük Pista bácsit is. Így készült az említett felvétel is a Fehérlófia Mátyásról, és sok más is.
Közben az idő már nagyon előrehaladt, számosan tettek fel kérdéseket a néprajzkutatónak, a dedikáláshoz is sokan készülődtek, Agócs Gergely tehát köszönetet mondott a nagy érdeklődésért, és azt a reményét fejezte ki, hogy jövő év február 25-én, Pál István születésének századik évfordulóján hagyatékából itt, a múzeumban kiállítás nyílik, őt pedig segíti a Gondviselés, hogy a most kiadott mesék után Pista bácsi sajátos műveltségének más területeit is bemutathatja újabb könyvekben a nagyközönségnek.
