Ülésezett a Magyar Koalíció Pártja Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsa, és megvitatta, milyen lépésekre készül a kormány a vállalkozói környezet és a munkajog megváltoztatása érdekében. A tanács leszögezte, hogy nem ért egyet a járulékreform olyan tervezetével, amelyet a pénzügyi és a munkaügyi tárca dolgozott ki. Nem támogatja a szuperbruttó bér bevezetését, amely egy trükkös megoldás a járulékterhek megnövelésének elkendőzésére.
„Nem támogatja aZ MKP a kis- és közepes vállalkozók járulékterheinek jelentős megnövelését, nem ért egyet azzal, hogy azok vállára rakjanak újabb terheket, akiktől új munkahelyek létesítését várják, várjuk. Nem támogatja továbbá a munkavégzésről szóló szerződések alapján dolgozók járulékterheinek bevezetését, mivel gyakran ők rendelkeznek a legalacsonyabb jövedelemmel, amely a járulékok bevezetését követően tovább csökkenhet. A tanács nem támogatja a járulékterhek olyan módosítását, amely maga után vonhatná a biztosítók bevételkieséseit. Ugyanis a szociális biztosító a közintézmények közül a legsúlyosabb hiánnyal küzd és értelmetlen lenne az egészségbiztosítók bevételeit csökkenteni akkor, amikor az orvosok és az egészségügyi intézmények tiltakozó megmozdulásokat szerveznek tarthatatlan helyzetükre való figyelemfelkeltésként. Az MKP Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsa szerint a járulékok kivetési alapjainak felső határát kellene eltörölni, igazságossá tenni ezzel a járulékok rendszerét és hozzáigazítani az adózás rendszeréhez.
A tanács időszerűnek tartja továbbá tavaly szeptemberi javaslatát, hogy vezessék be a speciális bankadót. A korábbi javaslat létjogosultságát bizonyítja az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának döntése Brüsszelben, melynek értelmében hamarosan kidolgozzák a bankadó szabályzatát. Ezen felül a szlovákiai bankok tavalyi összesített nyeresége kétszerese volt a 2009-es összesített nyereségnek.
A tanács megfontolásra javasolja a kormánypártoknak a személyi jövedelemadó esetében a progresszív adózáshoz való visszatérést (kevésbé meredek felfutással, mint a múltban), vagyis a jövedelem növekedésével növekedjen az adókulcs is. A gazdasági válság idején, az államháztartás megszorult helyzetében a magasabb jövedelemmel rendelkezők közteherviselése erőteljesebb legyen.
A tanács méltányolja a kormány igyekezetét, amellyel a kis- és közepes vállalkozók túlbürokratizált vállalkozói közegének leegyszerűsítésére tesz. Méltányoljuk, hogy a kormány eltervezte az adózás és a járulékok rendszerének egységesítését, hogy a kis- és közepes vállalkozók adóbevallását és járulékbevallását egyazon űrlapon kelljen a jövőben benyújtani” – áll Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke nyilatkozatában.
Felvidék Ma