A szlovák parlament határozatot fogadott el Magyarország Alaptörvényével kapcsolatban, mely szerint nem fogadja el annak területen kívüli elemeit. Az MKP figyelmeztetett, a magyar alaptörvénynek nincs negatív hatása Szlovákiára nézve, jogászai válaszoltak az alaptörvénnyel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre.
1. Összhangban van-e a nemzetközi joggal az új magyar alaptörvény azon rendelkezése, miszerint Magyarország “felelősséget visel” a határain kívül élő magyarok sorsáért,…” ?
Magyarország 2012. január 1-én hatályba lépő új alaptörvényének D) cikke a következőképen fogalmaz: “Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”
A nemzetközi jogban gyér források állnak rendelkezésre a nemzeti kisebbségek szerepéről az államközi kapcsolatokban, ráadásul ezek az absztraktságuk folytán csak a legritkább esetben adnak konkrét útmutatásokat a témában. A kérdés elsősorban biztonságpolitikai megfontolásokból vizsgált vonatkozásait legkonkrétabban az EBESZ által 2008. októberében nyilvánosságra hozott “Ajánlások a nemzeti kisebbségekről az államközi kapcsolatokban” (ún. Bozeni Ajánlások) című dokumentuma foglalta össze. Az ajánlásnak a feltett kérdéssel kapcsolatos legfontosabb részei:
„ I. Általános alapelvek
1. A szuverenitás magában foglalja az Állam joghatóságát területe és lakossága felett, és azt csak a nemzetközi jogban elfogadott keretek korlátozzák. Egy Állam sem gyakorolhatja joghatóságát egy másik Állam lakossága vagy a lakosságának egy része felett a másik Állam területi határain belül és ezen Állam hozzájárulása nélkül.
2. A szuverenitás szintén magában foglalja az Állam kötelességét, hogy tiszteletben tartsa es biztosítsa az emberi jogok és minden, a területén élő es joghatósága alá tartozó személy alapvető szabadságainak védelmet, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait es szabadságait is. A kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme elsősorban annak az államnak a felelőssége, amelyben a kisebbség él.
3. Az emberi jogok – beleértve a kisebbségi jogokat is – védelme a nemzetközi közösség legitim ügye. Az Államok a más Államokban fellépő személyeket vagy helyzeteket érintő ügyeket nemzetközi együttműködéssel és baráti viszony ápolásával kell, hogy megoldják. Ez magában foglalja, hogy az államok a nemzetközi emberi jogi standardokat és a bevett nemzetközi ellenőrző mechanizmusokat teljes körűen támogatják.
4. Az Államnak érdekében állhat – sőt lehet ez az alkotmányban megfogalmazott felelőssége is –, hogy etnikai, kulturális, nyelvi, vallási, történelmi vagy másfajta kötődés alapján támogassa a külföldön élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket. Ám ez semmiképp nem ad lehetőséget a nemzetközi jog értelmében arra, hogy joghatóságát ezek felett a személyek felett a másik Állam területén annak beleegyezése nélkül gyakorolja.”
II. Az Állam kötelességei a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekkel szemben
…
8. „Az Államoknak nem szabad indokolatlanul korlátozniuk a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait a határon átnyúló szabad és békés kapcsolatok kialakítására és azok fenntartására azokkal a személyekkel, akik törvényesen élnek más Államokban, és különösen azokkal, akiknek nemzeti vagy etnikai, kulturális, nyelvi, vallási identitásuk vagy közös kulturális örökségük van.”
Az irányadó nemzetközi jogi elvek, jogszabályok és a témában konkrét nemzetközi jogi jogforrásként szereplő (nem kötelező érvényű) ajánlások értelmében a nemzeti kisebbségek jogainak védelme elsősorban annak az államnak a felelőssége, amelyben az adott kisebbségek élnek. Az anyaállamok azonban jogszerűen válhatnak felelősséget – akár alkotmányos kötelezettségként is (!) – az adott kisebbségekért (az Általános alapelvek 4. pontja szerint). Az anyaállamok a velük kulturálisan, nyelvileg rokon határon túli közösségek identitásának megerősítésében, jogérvényesítésük különböző formáinak támogatásában és az anyaállammal kialakított kapcsolattartásban vállalt felelőssége nemzetközi jogi szempontból legitim jelenség. Az új magyar alaptörvény e rendelkezésében semmilyen módon nem mutathatóak ki a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos állami joghatóság-kiterjesztés nyomai (tehát nem arról van szó, hogy pl. magyar állampolgársággal és magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyar személyeknek a magyar állam diplomáciai védelmet nyújtana).
2. Mi az új magyar alaptörvény által is hivatkozott kisebbségek „közösségi (kollektív) joga”?
A kollektív jog sajátos jogalanyi meghatározás, amely többeknek (több egyén) együttes jogosultságát, illetve kötelezettségét feltételezi. Nem általános, hanem kivételes jogalanyiság. A különböző nemzetközi egyezményekben, dokumentumokban lefektetett (emberi) jogok egyéni jogként kerültek megfogalmazásra. Azonban bizonyos emberi jogok a gyakorlatban nem egyénileg, hanem általában csak együttesen, közösségileg gyakorolhatók. Pl. a vallászabadság keretében a hitbéli meggyőződés kifejezésre juttatása vallási közösségek, egyházak keretében történik. Vagy pl. az anyanyelv használatához való alapvető emberi jog (egyéni jog) az kisebbségi nyelvű oktatási intézmények keretében csupán kollektív módon elégíthető ki. Ilyen, jórészt csak kollektív módon gyakorolható egyéni jogok esetében a nemzetközi szerződések, dokumentumok is utalnak az “egyéni jogok közösségi gyakorlására”, de ettől még nem egy közösségnek, mint kollektív alanynak adnak jogot, hanem azoknak továbbra is az egyének a címzettjei (ez az alkalmazott kifejezésekben is tükrözdik: pl. “nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek”, “vallási csopotok tagjai”).
A közösséget, mint kollektív jogalanyt megillető jogok esetében azonban általában valamilyen, a közösség nevében fellépő szervezet, intézmény, jogi személy a tényleges jogalany. A közösséget, bizonyos jogok vonatkozásában, egy szervezet (is) képviseli és a közösség nevében gyakorolja annak jogait (pl. a Magyar Nemzeti Tanács a szerbiai Vajdaságban, amely a magyar nemzeti közösség nevében gyakorol oktatási, kulturális, nyelvhasználati és egyéb jogokat) Az ilyen közösségi jogalanyok, szervezetek az eddigi nemzetközi gyakorlat alapján bizonyos jogokat hatékonyabban képesek képviselni, érvényesíteni, mint az egyének külön-külön. Ezek a jogok elsősorban a közösség intézményeinek létesítését és fenntartását (saját igazgatású oktatási rendszer, kulturális intézmények), a közösségi nyelvének megőrzését és fejlesztését, de akár a közösség által lakott terület igazgatását biztosító jogok is lehetnek. A gyakorlatban a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak biztosítása leggyakrabban az adott kisebbségek oktatási-kulturális önkormányzatiságának kiépítésével jár, ritkább esetben területi önkormányzatisággal.
A nemzetközi jog teljes egyértelműséggel csak egyetlen, kizárólag a kollektívumnak fenntartott jogot ismer el: a népek önrendelkezési jogát, amely végső soron az önálló államok alapítását és a kiválást is magában foglalja. Ettől függetlenül, a kollektív jogoknak az államok saját jogrendszerein belüli biztosítása nem esik semmiféle nemzetközi jogi tilalom alá. Minden állam szabadon rendelkezik a kollektív jogok alkalmazásáról, vagy figyelmen kívül hagyásáról.
3. Nemzetközi jogi szempontból kifogásolható-e az új magyar alaptörvény azon rendelkezése, miszerint Magyarország támogatja a határon túli magyarok „egyéni és közösségi jogainak érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását”?
A kollektív kisebbségi jogok biztosítását az egyes kisebbségek számára nem tiltja nemzetközi egyezmény vagy más dokumentum. Az egyéni jogok mellett biztosított kollektív kisebbségi jogokra, számos európai állam úgy tekint, mint a kisebbségvédelem egy magasabb fokára, amely az egyéni kisebbségi jogokat kiegészítve, az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség számára valóban hatékonyan képes biztosítani az identitás, kultúra, nyelv megőrzését és fejlesztését.
Bár az EBESZ ajánlásai értelmében a nemzeti kisebbségek védelme elsősorban a lakóhely szerinti állam kötelessége, az anyaállam legitim joga támogatni a határon túli kisebbségi közösségeket identitásmegőrzésük, kulturális fejődésük, stb. érdekében. Tekintve, hogy a kollektív jogok biztosítása épp ez utóbbiak érdekében alkalmazható hatékony eszköz, és ezen eszköz létrehozásának támogatása nem jár a magyar állam joghatóságának kiterjesztésével, sem pedig a területi integritás megsértésével, így a határon túli magyar közösségek “közösségi jogai érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását” támogató magyar alkotmányos kötelezettségvállalás nem ütközik nemzetközi jogi normákba.
4. Az új magyar alaptörvény biztosít-e kollektív jogokat a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek számára?
Az új magyar alaptörvény XXIX. cikke a következőképpen rendelkezik:
(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.
(2) A Magyarországon él ő nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.
(3) A Magyarországon élő nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat, valamint a helyi és országos önkormányzataik megválasztásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg.
Az új magyar alaptörvény alapelve, hogy a kisebbségi egyéni jogok és az általános emberi jogok tiszteletben tartásával nem valósul meg a kisebbségi közösségek teljes körű jogvédelme. Ezen kisebbségi közösségek identiásmegőrzésének és fejlesztésének az egyéni jogok biztosítása szükséges, de nem elégséges feltétele. Az új magyar alaptörvényben megalapozott és a később elkészülő sarkalatos törvényben részletezett egyéni jogok mellett, úgy az új magyar alaptörvényben, mint a hatályos kisebbségi törvényben (és feltételezhetően a majdani sarkalatos törvényben is) megjelennek a kisebbségek kollektív jogai , elsősorban a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális autonómiájának sajátos, területi és személyi elvű keverékén nyugvó kisebbségi önkormányzati rendszer formájában. Helyi és országos szinten. A hatályos szabályozás alapján kisebbségi önkormányzatok a “kisebbségi közügyek önálló ellátásával” biztosítják a kisebbségi törvényben biztosított egyéni és kollektív kisebbségi jogok érvényesülését, mégpedig az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség nevében fellépve.
5. Mit tartalmaz az új magyar alaptörvény a kettős állampolgársággal kapcsolatban?
Az új magyar alaptörvény (közvetlenül) nem foglalkozik a kettős állampolgárság kérdésével. Az új alaptörvény G) cikkének (1) bekezdése a következőket rögzíti: “Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja.”
A 2012. január 1-én hatályba lépő új alaptörvényben hivatkozott sarkalatos törvény egyelőre nem készült el. Nagy a valószínűsége azonban annak, hogy hasonlóan a jelenleg hatályos állampolgársági szabályozáshoz, az említett sarkalatos törvény tartalmazza majd azt a lehetőséget, hogy a magyar állampolgárság magyarul beszélő külföldi állampolgárok által – bizonyos további feltételek megléte esetén – magyarországi állandó lakóhely nélkül is megszerezhető.
6. A magyarországi állandó lakóhely nélkül megszerzett magyar állampolgárság összhangban van-e a nemzetközi joggal?
Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, Európai Állampolgársági Egyezmény (amelyhez később Magyarország és Szlovákia is csatlakozott) II. Fejezetének 3. cikke a következőket rögzíti:
“1. Minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai.
2. Az ilyen jogszabályt más államok annyiban kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel.”
Megállapítható, hogy Magyarország a vonatkozó nemzetközi jog szempontjából szuverén jogával élt, amikor belső jogában lehetővé tette a magyarországi állandó lakóhely nélküli magyar állampolgárság megszerzését.
Ugyanakkor az is látható, hogy az ilyen, Magyarország belső joga szempontjából jogszerűen adományozott állampolgárságot más államok nem kötelesek elismerni, ha az nincs összhangban a nemzetközi joggal, nemzetközi szokásjoggal vagy az általánosan elismert nemzetközi jogelvekkel. Az adott nemzetközi jogelvek ugyanakkor időben és térben változók. Míg (többek között) az állandó lakóhelyben megnyilvánuló tényleges kapcsolat (genuine link) híján egyes államoknak nem kötelességük elismerni el az ilyen állampolgárságot , addig az EU-tagállamoknak a más EU-tagállamok által adományozott állampolgárságot bizonyos jogok tekintetében (az ún. Lisszaboni Szerződésben és az Alapjogi Chartában részltezve) az állandó lakóhely hiányában is el kell ismerniük .
7. Mit tartalmaz az új magyar alaptörvény a magyar állampolgároknak nyújtandó diplomáciai védelemmel kapcsolatban? Milyen hatások érvényesülnek a kettős állampolgárokkal kapcsolatban ezen a területen?
Az új magyar alaptörvény XXVII. cikk, (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik: “Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy külföldi tartózkodásának ideje alatt Magyarország védelmét élvezze.”
Abban a kérdésben, hogy a kettős (vagy többes) állampolgárok valamely állampolgársága szerinti állama diplomáciai védelemben részesíthet-e egy adott személyt olyan állammal szemben, amelynek az ugyancsak állampolgára, megosztottak a vélemények. A mai uralkodó joggyakorlat mégis az, hogy azok az ilyen államok egymással szemben nem nyújthatnak diplomáciai védelmet az adott többes állampolgárnak. Az évtizedes nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy annak ellenére, hogy világon több millió többes állampolgár él, rendkívül ritkák a többes állampolgárok diplomáciai védelme körüli tényleges viták.
8. Az új magyar alaptörvény által sarkalatos törvény hatáskörébe utalt kettős állampolgárság kapcsán problémát jelenthet-e a katonai szolgálat letöltésének kérdése?
Azon túl, hogy sem Magyarországon, sem Szlovákiában már nem létezik a kötelező katonai sorszolgálat intézménye, az 1997-ben aláírt Európai Állampolgársági Egyezmény megnyugtatóan rendezi ezt a kérdést. Az Egyezmény magyarázó jelentése a következőképpen fogalmaz: „A 21. cikk 1. bekezdésében megfogalmazott legfontosabb szabály, hogy a két vagy több Aláíró Állam állampolgárságának birtokában lévő személyek csak az egyik ilyen Aláíró Állammal kapcsolatos katonai kötelezettségeik teljesítésére legyenek kötelezhetőek. Rendszerint ez az az állam lesz, amelyikben az illető személyek szokásos (állandó) lakosként tartózkodnak. Azonban az ilyen személyek szabadon választhatnak abban, hogy katonai kötelezettségeiket egy másik olyan Aláíró Féllel szemben teljesíthessék, amelynek szintén állampolgárai.”
9. Mit mond a hatályos és az új magyar alaptörvény a választójog kapcsán?
A hatályos magyar alkotmány 70. §, (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: “A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.”
Az új magyar alaptörvény ugyanakkor így rendelkezik: “Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képvisel ők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen .” – XXIII. Cikk (1) bekezdés, továbbá: “Sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.” – XXIII. Cikk (4) bekezdés.
A fentiek alapján az új magyar alaptörvény alapesetként rögzíti azt, hogy függetlenül a lakóhelyétől minden nagykorú magyar állampolgár választhat (aktív választójog) és választható (passzív választójog) az országgyűlési és egyéb választásokon. Sarkalatos törvény ugyanakkor rendelkezhet arról, hogy hasonlóan a hatályos alkotmányhoz, a fenti választások mindegyikének, vagy azok egy részének esetében, a magyarországi lakóhely továbbra is feltétel marad.
10. Az új magyar alaptörvényben említett, magyarországi lakóhely nélküli választójog (aktív és passzív) egyedi jelenség-e az Európai Unióban?
Az Európai Unió legtöbb tagállama aktív választójogot biztosít (azaz: az adott állampolgár választhat) a tartósan külföldön élő állampolgárai számára a hazai parlamenti választásokon. Ilyen államok pl. Ausztria, Belgium, Hollandia. De ide tartozik Szlovákia is, amely szavazati jogot biztosít azon állampolgárainak, akik nem rendelkeznek Szlovákiában állandó vagy átmeneti lakóhellyel . Az ilyen választójog szempontjából mellékes, hogy az adott szlovák állampolgár járt-e, élt-e valaha Szlovákiában, vagy pedig kivándorlás eredményeként tartózkodik állandó jelleggel külföldön.
Jó néhány uniós tagállam ugyanakkor az aktív választójog mellett passzív választójogot is biztosít a tartósan külföldön élő állampolgárai számára. Ez azt jelenti, hogy az adott államok ilyen, tartósan külföldön élő állampolgárai az adott állam törvényhozó szerveibe tagként (parlamenti képviselőként) megválaszthatóak. Függetlenül attól, hogy az adott állampolgár élt-e valaha az adott országban, vagy pedig kivándorlás eredményeként tartózkodik állandó jelleggel külföldön. Ebbe a csoportba tartozik pl. Franciaország , Olaszország , Spanyolország, Portugália.
Egy külön csoportot alkotnak azok a tagállamok, amelyek a parlamenti választásokon a tartósan külföldön élő állampolgáraiknak sem aktív, sem passzív választójogot nem biztosítanak a hazai parlamenti választáson. Ilyen ország pl. Nagy-Britannia, Dánia, de a jelenleg hatályos alkotmány szerint Magyarország is.
Az MKP jogi szakértői
Hivatkozások:
i) A kevés konkrét nemzetközi jogi jogforrás közül az ún. Velencei Bizottság 2001-es jelentése említhető meg, mint a vonatkozó nemzetközi jogi alapelvek és kisebbségvédelmi jogi eszközök értékelő összefoglalója. A jelentés az anyaállamok nemzeti kisebbségeik egyoldalú támogatásával (különösen a kultúra és az oktatás területén) kapcsolatban hangsúlyozta, hogy erre az anyaállamoknak jogszerű lehetősége van, amennyiben betartják a nemzetközi jogelveket (pl. a diszkrimináció tilalma, az államok területi szuverenitásának tiszteletben tartása, pacta sunt servanda elvének betartása). A Velencei Bizottság szerint ezek betartásával az anyaállamok ilyen intézkedései nem állnak szemben a nemzetközi joggal.
ii) Az ajánláson erősen érezni az orosz-grúz konfliktus aktuálpolitikai hatását. Megállapítható, hogy míg az EBESZ korábbi, e témához kapcsolódó ajánlásai inkább a kisebbségi jogok felől közelítették meg a kérdést, addig a Bozeni Ajánlásokban jórészt biztonságpolitikai szempontok vannak túlsúlyban, az államok szerepének és egymással szembeni felelősségének hangsúlyozásával.
iii) “A State may have an interest – even a constitutionally declared responsibility to support persons belonging to national minorities residing in other States based on ethnic, cultural, linguistic, religious, historical or any other ties. However, this does not imply, in any way, a right under international law to exercise jurisdiction over these persons on the territory of another State without that State’s consent.”
iv) Dr. Kardos Gábor: “Egyéni vagy kollektív kisebbségi jogok?” c. munkája alapján
v) Például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a kisebbségi jogokról rendelkezô 27. cikkében, az 1992 decemberében elfogadott ENSZ-közgyûlési nyilatkozatban a kisebbségek jogairól, avagy az EBEÉ keretében kidolgozott Koppenhágai Dokumentumban, illetve az Európa Tanács Parlamentáris Közgyûlésének 1201. számú ajánlása a kisebbségi jogokról.
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. cikke mindenki számára biztosítja „a vallásnak vagy meggyôzôdésnek mind egyénileg, mind együttesen” történő kifejezésre juttatásának jogát. Az „együttesen” (avagy szó szerinti fordításban „közösségben másokkal”) kifejezés nyilvánvalóan az egyéni jog gyakorlásának módjára utal.
vi) A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény
vii) A kisebbségi törvényben egyéni jogként felsorolt kisebbségi jogok közül a törvény szerint jónéhány kollektív alapon is megilleti a kisebbségeket. Pl. a kisebbségek anyanyelvének, történelmének, kultúrájának ápolása és fejlesztése, vagy a társadalami szervezetek, helyi és országos ömkormányzatok létrehozása, vagy az országos oktatási, nevelési, kulturális és tudományos hálózat létrehozása, vagy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának az igénybevétele, vagy éppen az idáig még meg nem valósult országgyűlési képviselet, stb.
- viii) Az 1993. évi LV. törvény a magyar állampolgárságról, 4. §, (1) és (3) bekezdéseiben részletezve
ix) Egy 1955-ben a Nemzetközi Bíróságon megszületett ítélet (Nottebohm-ügy) máig ható precedenst teremtett az egyes államok által adományozott állampolgárságok más államok által történő elismerése terén. Az ítélet alapján az államok nem kötelesek elismerni a másik állam által adományozott állampolgárságot és annak jogi hatásait, ha az adott állampolgárság nem egy olyan jogi kapcsolat, „amelynek alapja egy tényleges társadalmi kötődés, egy valódi életmódhoz, az érdekekhez és az érzelmekhez kötődő kapcsolat, amelyhez kölcsönös jogok és kötelezettségek járulnak” (genuine link).
x) A luxemburgi Európai Bíróság a C-369/90. sz. Micheletti-ügyben 1992. július 7-én hozott ítélet szerint az egyes EU-tagállamok „nem köthetik kiegészítő feltételhez ezen állampolgárság elismerését a Szerződésben biztosított valamely alapvető szabadság gyakorlása tekintetében; egy ilyen lehetőség elismerése ugyanis ahhoz vezetne, hogy a közösségi szabályok személyi hatálya tagállamonként eltérne.” A szakjogászok szerint (pl. Stephen Hall) a Micheletti-elvet “a közösségi hűség elvéből eredő szolidaritási és együttműködési kötelezettségnek tekintik, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy egy másik tagállam által adott állampolgárságot mindenfajta többletfeltétel előírásától függetlenül fogadjanak el.”
xi) Az állampolgársági törvények kollíziójáról szóló, 1930. április 12-én, Hágában megkötött egyezmény kimondja, hogy a két vagy több állampolgársággal rendelkezô személyt mindegyik állam saját állampolgárának tekintheti és egyik állam sem védelmezheti meg azzal az állammal szemben, amelynek az érintett személy szintén állampolgára. Emellett mai napig hatást gyakorol az a 19. századtól alkalmazott elv, miszerint az ún. “effektív állampolgárság szerinti állam” (amelyikkel az adott személynek valós és szoros kapcsolata van, pl. lakóhelye) érvényesítheti diplomáciai védelmét az összes többi állammal szemben. Még azzal az állammal szemben is, amellyel a diplomáciai védelemben részesített állampolgár szintén állapolgársági kötelékben van.
xii) Az Európai Állapolgársági Egyezmény, 21.cikk, 3. bekezdés, a) pontja: „az ilyen személy azon részes állam vonatkozásában köteles katonai kötelezettségeit teljesíteni, amelynek a területén szokásosan tartózkodik. Mindazonáltal, 19 éves korukig szabadon választhatnak, hogy önkéntesként bármely más olyan részes állam vonatkozásában teljesítsék katonai kötelezettségeiket, amelynek szintén állampolgárai, egy olyan időtartamra, amely összességében és ténylegesen megegyezik legalább az előbbi részes állam által megkövetelt aktív katonai szolgálati idővel;”
xiii) A “Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát” ugyanakkor a magyarországi önkormányzati választásokon és a magyarországi európai parlamenti választáson való részvételi jog is megilleti.
xiv) zákon o voľbách do NR SR (333/2002 Z.z.), § 10, § 34
a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsába való választásokról szóló Tt. 333/2002 sz. tv., 10. §, 34. §
xv) A franciaországi modell szerint a kb. 2 millió tartósan külföldön élő francia állampolgár először megválasztja a saját 155 tagú “parlamentjét” (Assemblée des Français de l’étranger), majd ez a testület 12 szenátort delegál a francia törvényhozás második kamarájába, a Szenátusba.
xvi) A több mint 2,5 millió tartósan külföldön élő olasz állampolgár az olasz törvényhozás mindkét kamarájában képviselve van (Képviselők Kamarája – 12 tag, Szenátus – 6 tag). A világ különböző országaiban letelepedett olasz állampolgárok olasz törvényhozásba való választása során a világ országai egy választási körzetet alkotnak, amelyet 4 földrajzi alcsoportra osztottak fel: a) Európa, beleértve Oroszországot és Törökországot b) Dél-Amerika c) Észak- és Közép-Amerika d) Afrika, Ázsia, Óceánia és Antarktisz. Mindegyik alcsoport számára biztosított a minimum egy-egy hely a két kamarában. A fennmaradó helyeket a választáson való részvétel arányában osztják el.
{iarelatednews articleid=”28711,28708″}
