Amint előző részünkben beszámoltunk róla, a Kassai Polgári Klub és a Kassai Kelet-szlovákiai Múzeum október 27-én és 28-án II. Rákóczi Ferenc 115 éve Kassán címmel nemzetközi konferenciát szerezett. Most ismertetjük a további előadásokat.
Felső-magyarországi ifjak a fejedelem testőrségében
PhD. Mészáros Kálmán, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, azokról a felső-magyarországi ifjakról tartott előadást, akik II. Rákóczi Ferenc nemesi testőrségében szolgáltak. Emlékirataiban így fogalmazta meg elképzelését: „… száz nemesből álló századot avattam föl Nemesek Társasága néven, és én lettem az ezredesük. Akik ebbe beléptek, azoknak a vármegyéjüktől hiteles bizonyítványokat kellett hozniok, hogy régi nemesi családból származnak. Karabéllyal, karddal és pisztollyal voltak fölfegyverezve, s ketten közülük mindig szobám ajtaja előtt álltak őrt. Gyalog és lovon is gyakoroltattam őket. Az volt a tervem, hogy idővel katonai rendet alapítok Isteni Gondviselés elnevezéssel, és e századnak kellett volna a rend alapjául szolgálnia. (…) Ez az intézmény nemes versengést támasztott Magyarország és Erdély egész nemességében, és egy napon beváltotta volna várakozásomat, ha Isten, (…), nem rendelkezett volna másképpen.”
A szabadságharc első évében udvari palotásezrede gyalogosokból (veresruhások) és udvari lovas karabélyosokból (kékruhások) állt. 1705 után lovas és gyalogos gránátosok, egy német gyalogezred, egy vadászszázad (zöldpuskások), székely kopjások és a fejedelmi hajdúvárosok regimentje alkotta. Szűkebb személyi testőrségét a kapcsosok vagy daliások százada (később rezidenciális testőrség) adta. A fejedelmi testőrséget 1707 előtt német karabélyosok (26 fő), magyar és ruszin palotások (7-10 fő), illetve puskások (6 fő) alkották.
1706-ban kezdte szervezni a Társaságot, melynek ünnepélyes megalakulására egy év múlva Kolozsvárott került sor. Az első 33 testőr közül 15 volt felső-magyarországi. Sokan Mikes Kelement is e társaság tagjának tartják, de ő nem volt katona, belső apródként szolgált.
Az előadó a Társaság régiók szerinti megoszlását vizsgálta. Erdélyiek voltak a legtöbben (41%), utánuk következtek a felső-magyarországiak (30,8%). Nyomon követte az első testőrök és a tisztikar szolgálati idejét és előmenetelét.
1708-ban Kassán két „gavallért” el kellett bocsátani becsületsértő magatartásuk miatt, de a részletek nem ismeretesek. Ha a testőrök közül valaki a hadseregbe lépett át, akkor rendszerint magasabb rendfokozatot kapott.
Majd végezetül néhány felső-magyarországi testőr életpályáját ismertette.
Mészáros Kálmán (Fotó: Balassa Zoltán)
Kassa városvezetői a 18. század elején
Dr. H. Németh István, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezetője a Rákóczi-szabadságharc következménye: Kassa 18. század eleji városvezetői címmel tartott előadást. A magyarországi várostörténettel kapcsolatosan felmerül a kardinális kérdés – kezdte az előadó –, hogy a városvezető elit mennyire volt polgári.
A 17. században a városi polgárság nemesítési hulláma, az állam beavatkozása és ellenőrzése jellemezte, amikor új, katolikus elit került a városok élére, melyek a 16–17. században új funkciókkal gazdagodtak. A korábbi időszakkal ellentétben, több város jellemzője volt a nemesi udvartartás és a főnemesi városi paloták megjelenése. A városi nemességen az előadó a beköltöző nemességet értette. A városban élő nemesek másik csoportját a megnemesített polgárok alkották, akik érdemeik, vagy gazdasági befolyásuk folytán jutottak közéjük.
Kassán mindkét csoport nagyon hamar megjelent. A városi polgárság igénye, hogy nemessé váljon, a korszak magától értetődő társadalmi felemelkedésével járó jellegzetesség.
A 17. század második felére-végére felmerült egy másik lehetőség is: az állami szolgálatban biztosított karrier. A különböző rendi kategóriák összemosódásának jelensége e korszakban jelent meg. Ennek okait főként a városok funkciójának megváltozásában kereshetjük.
A városok már nemcsak gazdasági gócok, hanem az államigazgatás egyre terjedő központjai is. Az itteni hivatalokban leginkább nemesek dolgoztak, akiket városi kultúra vett körül.
A városokba érkező nemesek hivatalnokként helyezkedtek el és jellegzetes mintát nyújtottak a városi polgárság számára. A városokba telepített igazgatási funkciók a képzett polgárság számára felemelkedési lehetőséget nyújtottak, a helyi nemesség közelébe kerülhettek.
Ezután az előadó bemutatta a polgári gyökerű kassai elit néhány tagját.
A szakszerűség és szakértelem ebben a korszakban már hangsúlyosabb szerepet kapott, mint 1711–12 előtt. A városi tisztviselők ekkor már az állam szolgálatában állnak. Rendi identitásuk tarka képet mutat. A közéjük került gyermekek pedig első, vagy második generációs nemesek, de identitásuk feltehetően alapvetően polgári, így ebből a világból sohasem szakadtak ki. A kamarai szolgálatban állók egyben polgárokká is lettek.
A Rákóczi-szabadságharc után a kassai városvezetők katolikus magyar nemesek voltak. Korábban ügyeltek a vallási arányok betartására, de ez megszűnt. A városvezetésbe csak katolikusok kerülhettek, s ez így maradt II. József idejéig.
Kassa „a felső-magyarországi régió hadügyi és kamarai igazgatásának központjaként a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség közötti terület székhelyeként a magyarországi és az erdélyi nemesség váltóhelyeként is működött.“
„Az egyes életutakkal bemutatott jelenség fontos igazgatási és ezzel együtt társadalmi változásokat készített elő. A változások egyik lényege, hogy a városi tisztviselők – ahogy a nyugat-európai városokban is – mind inkább állami tisztviselőkké váltak.” Ezt erősítették meg az állam elvárásai: szakképzettség, jártasság a jogban, a közigazgatásban és a közgazdaságban.
Magyarországon a polgári hivatalviselők kisebb száma részben a nemesi társadalom erősségét, de a városiasodás alacsonyabb szintjét is mutatja.
„A 17. század utolsó harmadától ez a kapcsolat – város és nemesség, polgár és nemes – még mélyebbé vált, hiszen e nemesek a városok élére kerültek, ők képviselték (néha igen markánsan) a polgárság érdekeit, egyben ők irányították a város igazgatását, ítélkezését és gazdálkodását. E családok utódai sok esetben állami hivatalnoki, máskor városi hivatalviselők voltak, de életterük minden esetben a városhoz kötődött.“
H. Németh István (Fotó: Balassa Zoltán)
Zboró és Borsi
Másnap, október 28-án Vladimír Kaminský mérnök, A Zborói Vár Megmentésének Egyesülete (Združenie na záchranu zborovského hradu) a felújítás 12 évéről számolt be. Aki évtizedekkel ezelőtt járt a várban, 2 méteres gazra és romokra, kőgörgetegre emlékezhet. A várat a Zboróra vezető útról nem is lehetett látni, annyira eltakarta a burjánzó növényzet. Szakszerű, óriási munkát végeztek. Első dolguk volt a várba vezető híd és a bejárati bástya helyreállítása. Olyan épületeket, falakat is sikerült megmenteniük, melyek összeomlással fenyegettek. 110 lőrést és hét támfalat állítottak helyre. A statikusok nagyon szkeptikusok voltak. A műemlékvédelemmel is vannak vitáik, mert egyes megoldások nem biztosítják a védelmet. Ha egy épület, melyet rendbe hoztak, ismét mállani kezd, arra még egyszer nem tudnak anyagiakat szerezni. A vár mégis kezdi visszakapni egykori formáját, körvonalait. Falainak egy részét helyreállították és életet leheltek a régi romok közé. Néhány helyiségét ismét használni lehet. Közben hatalmas mennyiségű földet kellett megmozgatniuk, a köveket újrahasznosítják. Közben érmék és agyagpipák kerülnek elő, ezeket ki kívánják állítani. Az egyik felújított pincében Zuzana Čaputovát is fogadták 2019-ben, akinek ez volt az első várlátogatása. A sikert jelzi, hogy egyre többen látogatnak el a szépülő-épülő várhoz, melynek környékén is tevékenykednek. Most a villany bevezetése van napirenden. Igyekeznek megújítani az egykori tölgyest is. A száraz gallyakat el kell távolítani, mert balesetveszélyesek. A vár megtisztított területeit kéthetente kaszálni kell. Rózsát és muskátlit ültettek ki. Javítják a várhoz vezető utat, mert különben a munkagépek nem tudnak feljutni. A makadámút jó szolgálatokat tesz. A karbantartással is számolniuk kell.
Két fotóklubbal gyümölcsöző kapcsolatokat ápolnak, fényképkiállítást is nyitottak. Évente kiadott naptárukkal szintén a várat népszerűsítik. Eddig fényképeket jelentettek meg benne, most festményeket tesznek közzé.
A három zborói kastély közül egy maradt meg. Erejükből arra is telik, hogy a düledező Serédy-kastély helyreállításának is nekifogtak, mely 1969-ben égett le, amikor az Erdőgazdaság birtokolta. Nem sok híja volt, hogy végleg összedőljön. A faanyagot és a tetőcserepet támogatók biztosították. Már felkerült a tető, bár még komoly munka vár rájuk. A felújítást követően reprezentációs célokat szolgálhat. Hatalmas tetőtere egy képtár otthona lehet.
PhD. Krcho János (Kassai Műegyetem) a borsi Rákóczi-kastély felújításáról számolt be, melyet nemrégiben nyitottak meg a nagyközönség előtt. Ő csak egy részét végezte a munkának, melyről beszámolt. Az építészettörténeti adatokat gyűjtötte össze. Kiderült, hogy nem felel meg a valóságnak, miszerint Borsit 1067-ben említik először az oklevelek, a valóságban csak 1221-ben.
1567-ben I. Miksa Hennyei Margitnak, Zeleméry-Kamarás Miklós feleségének adta Borsi (Borsÿ) birtokait. 1578-ban I. Rudolf ezt a birtokot Zeleméry-Kamarás Miklósnak és feleségének adományozza. Az 1579-es évszám és a „NICOLAVS KAMORAS DE ZELMIR” felirat látható azon a kőelemen, amelyet az 1939-es vagy 1940-es felújítás során találtak valahol a kastély udvarán. 1584-ben Hennyei Margit gyermekeire hagyta vagyonát. Egyikük, Zeleméry Borbála Lorántffy Mihálynak nyújtotta kezét, az ő leányuk, Zsuzsanna pedig Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége lett. Borsi így a kiterjedt Rákóczi-uradalom részévé vált. 1604 októberében Bocskai István elfoglalta és felgyújtotta az udvarházat. 1671-ben, a Wesselényi-összeesküvés leleplezését követően Báthory Zsófia fia életéért váltságdíjat volt kénytelen fizetni.
Ezt a megállapodást a borsi kastélyban írták alá. 1676-ban itt született II. Rákóczi Ferenc. 1678-ban Fekete János lázadó felgyújtotta a kastélyt. 1696-ban I. Lipót a kiterjedt Rákóczi-vagyont, Borsival együtt, Aspremont Borbála-Juliannára, II. Rákóczi Ferenc nővérére ruházta.
Krcho János (Fotó: Balassa Zoltán)
1703 előtt Borsit Jantó János, 1703 körül már Mikes báró zálogolta. 1703 után minden fontos Rákóczi-vagyon, Borsi is, a Tiszántúli prefektúra kezelésébe került. 1709-ben I. József Patak és Regéc várát udvarmesterének, Johann Leopold Donat Trautsonnak ajándékozta. 1711 előtt Borsit valószínűleg Ottlik György zálogolta. 1711 után, ismét az Aspremont család kezébe került. Trautson halála után 1724-ben vagyonát fia, Johann Wilhelm örökölte. 1724-ben és még 1732-ben is Begányi László zálogbirtoka. Johann Wilhelm Trautson herceg halála után (1775) a teljes pataki és regéci uradalom ismét a kamara tulajdonába került. 1780 után Borsi az Erdődi grófoké, később a Széchenyiek birtokolták. Tőlük vásárolta meg 1892-ben Windischgrätz Lajos herceg. 1919-ben a kastély Hajna Sándor kassai ügyvéd tulajdona, aki 1939-ben Zemplén megyének ajándékozta.
A borsi kastély építészeti kutatása bebizonyította, hogy az állítólagos vízi vár és alagút a legendák világába tartozik. Valamikor 1559-ben épült Henyei Miklós kúriája, melyet a nyugati szárny őrzött meg. Kétszárnyú, „L” alaprajzú épület alkotta. A másikat 1579-ben emelték Zeleméry-Kamarás Miklós számára. Az egyik magja a Hennyei-kúria lehetett, a Zeleméry-kastély a leomlott déli szárny területén állhatott. Tehát az első és második építkezési fázist eredetileg két reneszánsz kastély alkotta. A harmadik építkezési fázisban, feltehetően 1580 után az egyszárnyú teret a földszinten kettéosztották. Oda lépcsőház épült és emelet. A szárnyat déli irányban bővítették. Ebben a fázisban keletkezhetett az eredeti gazdasági szárny az északkeleti oldalon, melyet 1940–41-ben lebontottak. A déli szárnyban sekrestyével ellátott kápolna állt. Az istállók helyét is megtalálták. Az eredeti bejárat is a déli oldalon volt található.
Összesen 14 építkezési fázist sikerült kimutatni. Legalább kettő párhuzamba hozható a sárospataki építkezésekkel, melyek összefüggnek Lorántffy Zsuzsanna személyével. A 18. században érte el építészeti csúcspontját, azután már pusztulni kezd. Jelenlegi formáját Lux Géza átalakítása után nyerte el (13. fázis, 1941). Az utolsó fázisban, 1995–2005 között az északi szárnyat és a keleti egy részét újították fel Pásztor Péter és Wittinger Zoltán tervei alapján. Ezek az átalakítások azonban nem jelentettek megoldást a kastély egészének felújításához.
Az utolsó felvonásra, amikor végre teljesen felújították az elmúlt időszakban került sor, amikor megnyílt a múzeum.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
