A Kassai Polgári Klub (KPK) és a Kassai Kelet-szlovákiai Múzeum október 27-én és 28-án II. Rákóczi Ferenc 115 éve Kassán címen nemzetközi konferenciát szervezett, melynek fővédnöke dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja. A rendezvényre a Kassai Kelet-szlovákiai Múzeum épületében került sor, mely az egykori Felső-magyarországi Rákóczi Múzeum otthona volt. A konferenciát Palenčárné Csáji Ildikó, a KPK elnöke vezette.
Zrínyi Ilona születésnapja máskor volt
Az első napon PhD. J. Újváry Zsuzsanna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Zrínyi Ilona életútját ismertette. Rögtön az elején közölte, nem tudjuk pontosan mikor született, csak a sírfelirat alapján, mely azt közli, hogy életének 60. évében hunyt el. Ebből következtetünk az 1643-as évszámra. Ezzel kapcsolatban erős kételyeink vannak, hiszen akkor 51 évesen kellett volna megszülnie utolsó gyermekét (1694). A későbbiekben Mészáros Kálmán közölte, tisztázni tudta a fejedelemasszony születésének évét. 1649. március 23-án látta meg a napvilágot és nem Ozaly várában, hanem Drávaszilason. Tehát utolsó gyermekét 45 évesen szülte.
A politikai-katonai fejlemények viharos gyorsasága miatt, I. Rákóczi Ferenc és Ilona eljegyzésére csak 1665 nyarán került sor – folytatta az előadó -, majd az esküvőre 1666. március 1-én az egykori zborói kastélyban.
Az eseményre hivatalos volt a magyar és lengyel király, az erdélyi fejedelem, a krakkói püspök, a nagyhetman és lengyel, meg magyar főméltóságok. Az ország érseke, Szelepcsényi György tartotta az esketést.
Az esküvő után Sárospatakon rendezkedtek be, ahol fejedelmi udvart tartottak fönn. Főúri szolgák, étekfogók, pohárnokok, asztalnokok, szakácsok, ajtónállók, tálmosók, inasok és szolgák hada állt a rendelkezésükre. Biztonságukról 300 lovas és kékgyalog, 30 udvari zöldpuskás és várbeli kapuőrök gondoskodtak. Ezen kívül gazdasági szakemberek álltak rendelkezésükre. Ilonának külön személyzete és udvartartása volt. Az udvartartás 65.000 Ft-ba került, ami egy nagy uradalom teljes évi jövedelme!
De mindez tragédiával folytatódott. A főnemesek szervezkedtek. Férje 1669-ben megkötötte a sárospataki egyezményt, mely visszaadta a protestánsoknak elkobzott javait, egy évre rá meghirdette a felkelést, de az három hét múlva összeomlott.
Felesége édesapját és anyjának testvérét letartóztatták, majd kivégezték. Anyját egy szál ruhában hurcolták el kishúgával együtt Grazba. Anyja elmeháborodottan, mindenből kifosztva fejezte be életét. Húgát, Aurórát a klagenfurti kolostorba zárták. Rokonai közül egyedül öccse maradt meg. Tegyük hozzá, őt nevétől megfosztották, majd mondvacsinált ürüggyel becsukták. Két évtized után börtönben halt meg.
Ilona asszonynak családi fészke tehát megsemmisült, még férje életéért is aggódnia és imádkoznia kellett, hiszen az összeesküvők listájára került. Hogy a fiatalasszony miképpen szerzett tudomást a történtekről, pontosan nem tudjuk. De azt igen, hogy még évekig álmában apja fej nélkül jelent meg és Törökországban is kísértette az álom, melyben apja és nagybátyja fej nélkül, majd megőrült anyja és tragikus sorsú testvére, János bolyongott ágya körül…
I. Rákóczi Ferenc édesanyja, Báthory Zsófia végül fél millió forint váltságdíjat fizetett fia életéért, holott az eredeti összeg ennek négyszerese volt. Valamit készpénzben, valamit élelmiszerben és birtokban térített meg, néhány várába császári katonaságot kellett beengednie. A feleség is kivette ebből a részét. Jegyajándékával és a szülői háztól hozott készpénzével, valamint ékszereivel, közel 67.000 forinttal járult hozzá férje megmentéséhez.
A bajban született két további gyermekük. Julianka (1672) és Ferkó (1676). Ő apja akaratából második névként a Lipótot kapta. Arculcsapás ez javából a Zrínyi családnak! (A fejedelem a második nevét sohasem használta! Erről nem írt soha, de sejthető, miért.) Nemsokára fia születése után férje fiatalon meghalt. Bejelentette gyámsági jogigényét és azt meg is kapta. Ez azt jelentette, reá szállt a Rákóczi család minden örökletes joga. Egyedül, de igen bölcsen, illetve céltudatosan nevelte gyermekeit és gondozta uradalmait.
Megint egy sorsforduló következett be életében, amikor hozzáment Thököly Imréhez, aki rokonságban állt Bethlen Gáborral. Nem tudjuk, mikor és milyen körülmények között ismerkedtek meg. De öt évig kellett egymásra várniuk, míg 1680-ban Makovicán, vagyis Zborón végre találkozhattak.
Két évre rá Munkácson megtartották az esküvőt. „A házassággal Thökölynek óriási szerencséje volt: egyrészt Zrínyi Ilona kezével szerelmes, elpusztíthatatlan hűségű, őt halálig követő és támogató asszonyt kapott, másrészt kezére került a hatalmas Rákóczi-vagyon…”
Megkezdődött Thököly fejedelemsége. A törököt váratlanul sikerült Bécs alatt legyőzni (1683. 09. 12.). Ennek következtében a fejedelem nemzetközileg teljesen elszigetelődött, majd bekövetkezett a bukása, mivel a váradi pasa letartóztatta (1685). Zrínyi Ilona még védte Munkácsot 1688 januárjáig. Kénytelen volt átadni a várat, gyermekeitől, javaitól, birtokaitól megfosztották.
Thököly még kiszabadult, elfogta Donathus Heisler tábornokot és Doria ezredest (1690). Ezekért kicserélhette feleségét.
„Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és jó hírnév! Ez soha meg nem hal, hanem örökké él. A földi javak elveszhetnek – az nem baj -, de aki a becsületét elvesztette, mindenét elvesztette” – írta Zrínyi Ilona búcsúlevelében fiának, a későbbi fejedelemnek Pozsonyban. Levelét így fejezte be: „Bárhová is vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád: Zrínyi Ilona” (1692.01.08.). Előtte csak 12 évig nevelte, Bécsbe érkezve azonnal elszakították tőle. Ám a nevelés és a gének erősebbnek bizonyultak.
Sok szenvedés után, 1692 elején hosszú útra indult az Oszmán Birodalomba, hogy „szerelmetes urához” csatlakozzon. Gyermekeit sem láthatta, reménye visszatérésre nem volt. Nikodémiában ínséges körülmények között ápolta beteges férjét. Mielőtt 1703. február 18-án távozott volna az élők sorából, eljutott híre fia szökésének a bécsújhelyi börtönből.
Mikes Kelemen bujdosótársairól
Dr. Seres István Mikes Kelemen feljegyzéseit ismertette bujdosótársairól. Ő személyesen nem jelenhetett meg. Így előadását felolvasták. „A rodostói magyar emigráció pontos számáról és összetételéről viszonylag kevés forrás áll rendelkezésünkre. Erről leginkább fennmaradt szűkszavú beszámolók, követségi jelentések mellett elsősorban a (török) levéltári források, a bujdosók ellátásával és mindennapi gondjaival foglalkozó iratok, valamint a helyi római katolikus plébánia 1738-cal kezdődő anyakönyvének magyar vonatkozású bejegyzései alapján nyerhetünk képet.“ A legfontosabb forrást mindmáig Mikes Kelemen Törökországi levelei jelentik.
41 év alatt (1717–58) 207 levelet írt, de csupán 26 bujdosótársáról emlékezett meg. Ezek közül kettő – Bercsényi László és Rákóczi György – csak látogatók voltak Rodostóban.
Az előadó elsősorban a leveleket és Mikes néhány további alig ismert adatát hasznosította. „Mikes ugyanis a Keresztényi gondolatok című, 1747-ben készült fordításában szűkszavú feljegyzéseket írt az elmúlt években római katolikus hitre tért bujdosótársairól.“ 1741–51 között összesen öt magyar katolizált Rodostóban. Négyet közülük megnevezett (Latzkó, Rósa, Györök Márton és Kőszegi György). Bujdosó társairól élete alkonyán, rokonainak írt leveleiben is szót ejtett.
A lengyelországi emigrációban élő Jávorka Ádám 1743–44 közötti levelei, szintén a törökországi és a lengyelországi kuruc emigráció történetének kiemelkedő forrásai.
A rodostói római katolikus anyakönyvek magyar vonatkozású bejegyzéseiről Thaly Kálmánék 1888-ban készítettek másolatot. Az előadó az általa feltárt hazai és törökországi levéltári forrásokkal egészítette ki kutatásait.
Majd felsorolta az említett személyeket, akik között ott találjuk a vendégeskedő Bercsényi Lászlót (Miklós fiát és apja feleségét), Rákóczi Józsefet, Forgách Simon, Esterházy Antal és Csáky Mihály tábornokokat, Kőszeghi Zsuzsannát (ő Mikes szerelme volt) és másokat. Nem mindenkit nevezett meg.
Az igazmondó hírnök
PhDr. Agáta Klimeková, PhD. (Szlovák Nemzeti Könyvtár) az első magyarhoni újságot, a Mercurius Veridicus ex Hungaria c. lapot mutatta be.
A magyarhoni újságkiadás egy évszázadot késett a környező országokhoz képest és II. Rákóczi Ferenc nevéhez kapcsolódik.
A fejedelem azon államférfiak közé tartozott, akik tisztában voltak a sajtó jelentőségével, vagyis a propagandával és a közvéleményre gyakorolt hatásával. A 18. sz.-ban a propaganda már elválaszthatatlan része volt a külpolitikának és annak elhanyagolása taktikai hibának számított. Rákóczi számára fontos volt, hogy a környező világ tájékoztatva legyen a Habsburg Birodalom belső viszonyairól és harcának igazságosságáról.
A felkelés eszmei hátteréről a fejedelem a külföldi udvarokat eleinte diplomatái és hivatalos levelezése informálta, de ez nem bizonyult elégségesnek. Ezért más formát kellett a hazai és külföldi közvélemény tájékoztatására találni.
A bécsi propaganda ellensúlyozására volt szükség. Gróf Esterházy Antal egyik levelében javasolta 1705 áprilisában a fejedelemnek egy újság kiadását.
Az első szám még Mercurius Hungaricus (Magyarhoni Hírnök) néven jelent meg. Széles publicitást szánt neki, hazai híreket, a nemzeti öntudat ébresztését és Habsburg-ellenes gyűlöletet kellett volna szítania.
Csak másodlagosan szolgálta volna a külpolitikai érdekeket. Javasolta, hogy közöljön harctéri tudósításokat, rendszeresen jelenjen meg és önmagát javasolta főszerkesztőnek. Az Esterházy által szerkesztett első szám nem maradt meg, így nem tudjuk, kéziratban készült el csupán, vagy ki is nyomtatták.
Rákóczit az ötlet foglalkoztatta, habár más elképzelése volt a sajtótermék küldetéséről. Ő azt elsősorban a külföld tájékoztatására szánta. Így latinul rendelte el annak kiadását. Esterházyt megfosztotta főszerkesztőségétől. Helyette kancellárját, Ráday Pált, a kitűnő publicistát bízta meg a lap szerkesztésével.
1705. május 1-én meghalt I. Lipót és a fejedelem elrendelte, a lőcsei Brewer-nyomdában adja ki az első számot, amely 1705. június 6-án meg is jelent. A hadi eseményekről tudósított elsősorban. A külföldi visszhang kedvező volt. Amikor ezt Ráday látta, hetilapként kívánta megjelentetni, de erre nem került sor. A második szám 1705 májusában látott napvilágot. Ez részletes tudósításokat közölt a hadi helyzetről. Ekkor már a veridicus – igazmondó – jelző is szerepel a címben, amivel Rákóczi annak objektivitását kívánta hangsúlyozni a bécsi Wiennerisches Diariummal szemben. Ez is pozitív visszhangot váltott ki és habár a külföld ösztönözte a heti megjelenését, de az újabb szám csak a következő év augusztusában jelent meg. 1706-1708 augusztusa között ismét szünetelt a lapkiadás. Akkor a trencséni csata után jelent meg az újabb négyoldalas szám. Ezzel lezárult e lap kiadásának első korszaka. Egy év szünet következett.
Bercsényinek köszönhetően 1710 elején a lap havi rendszerességgel ismét megjelent. Ekkor már a bártfai városi nyomdában Scholtz Tamás adta ki. Bártfa és a vezérkar között nagy volt a távolság, ezért 1710 márciusában Kassára költöztették. A februári szám még Bártfán jelent meg. Az utolsó szám április 5-én Kassán, nyolc oldalon. Az utolsó hír a március 26-ai eseményeket ismertette.
A lapot nem lehet valódi periodikumnak tekinteni, mert nem szabályos időközönként jelent meg. Nem tartalmazott megszokott, lapra jellemző rovatokat. Nem volt vezércikke és kommentárja. A kurucok győzelmeit felértékelte, a vereségeket bagatellizálta, vagy a kellemetlen eseményekről nem tett említést, de kitalációkat sohasem közölt.
A példányszámról nincsenek pontos adatok. Nem a széles nyilvánosságnak szánták, hanem az uralkodói udvaroknak, diplomatáknak és politikusoknak. Feltételezhető, hogy 100 példányban jelenhetett meg. Csak 6 száma látott napvilágot, mégis jelentős mérföldkövet jelentett a magyarhoni újságírás történetében.
Az előadó végezetül sajnálatát fejezte ki, hogy szlovák nyelvre még nem fordították le ezt a lapot.
Az előadások ismertetését a következő részben folytatjuk.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
