Ezen a napon Magyarországon csoportok indulnak az 1ÚTON Nemzetközi Zarándoknap – Indulj el a test és a lélek közös útján a fiatalokért! mottóval.
Tizenegyedik éve, hogy minden évben Nagyboldogasszony ünnepekor zarándokok ezrei indulnak el a Mária-úton. Teszik ezt évről évre egyre többen, hirdetve a zarándoklás régi-új hagyományát itthon és külföldön egyaránt. A csatlakozók számának növekedése igazolja, hogy ez a fajta közösségi élmény, a közös célért való tenni akarás egyre többeket mozgat meg, egyre többekben fogalmazódik meg, hogy valamilyen többlettel, lelki tartalommal töltsék meg aktív szabadidős tevékenységeiket. A felajánlott célért való tenni akarás jelentése kettős ebben az értelemben: a komoly testi áldozat mellett az imádság ereje is meghúzódik. A zarándoklat felajánlása pedig igen gyakran célt is ér.
Felvidékről is vannak hivatalosan bejegyzett Mária légiós csoportok, melyek sok helyütt csatlakoznak az idei felhíváshoz is.
A bejegyzett hazai Mária-utat szervezők központjai: Nyékvárkony, Gelle, Palást, Udvard.
Emellett kisebb régiót érintve indulnak el az úton tájegységeken belül is.
Az egyik útirány Karva, ahová egy vízitúra-zarándoklaton – a Dunán – érkeznek Esztergomból Karvára Nepomuki Szent János szobrához és a templomba.
A nyitószentmisét bemutatja: Názáreti atya ferences szerzetes és koncelebrál Tóth Bertalan atya.
Párkányból augusztus 18-án indul gyalogos zarándokút Bénybe a Nagyboldogasszony-búcsúi szentmisére: Nánán, Kőhídgyarmaton, Kéménden keresztül érkeznek a „bényi kutacskához”, közel 25 kilométeres útszakaszon.
Napjainkban a zarándokutak fénykorát éljük. Valami belső lelki igény, szükséglet indítja útra hívő és nem hívő embereket, amely lelki megújulást is hozhat. Elődeink mindezen utat megjárták, és még annál is többet, és minden nehézséget túléltek.
Persze egy ilyen út csak akkor lesz hasznos, ha kikapcsoljuk telefonjainkat, ha az úton és a helyszínen Isten közelében jutunk és mardunk.
(DE/Felvidék.ma)