(Fotó: Schnelczer Zoltán)

A Füleki Városi Művelődési Központ szervezésében megvalósuló Palóc Napok részét képezi a Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivál is, amely Füleken július 26-án valósult meg. Augusztusban a háromnapos rendezvény a helyi előadók, illetve a Fülekhez valamilyen módon kötődő fellépők részvételével zajlott.

Pénteken kora este a rendezvény hivatalos megnyitóján Tóbisz Titusz operaénekes a helyi énekkarokkal közösen lépett fel. A Melódia Női Kar és a Pro Kultúra Férfikar nagy várakozással tanulta meg az egyes műveket, hogy majd közösen sorakozzanak fel a várudvaron felállított színpadra. Az egykori füleki gimnazista, Tóbisz Titusz a zongorakíséretet biztosító Júlia Grejtákovával együtt egy csipetnyi komolyzenét hoztak el Fülekre, Verdi, Puccini és más zeneszerzők áriái formájában.

Az esti koncerten az Abba együttes ismert melódiái csendültek fel az Abborn (Abba tribute) együttes tolmácsolásában, amelynek néhány tagja szintén Fülekről származik.

A kiváló művészek által bemutatott látványos show számos érdeklődőt vonzott a várba.

A szervezők a gyermekekre is gondoltak, szombaton a Családi délelőtt keretében változatos műsor várt rájuk: a Paramisi Társulat zenés-táncos előadása, a Klárisok zenekar zenés mesekoncertje és a Divadlo Portál szlovák nyelvű színházi előadása. Kísérőprogramokból sem volt hiány, a várudvaron helyet kaptak a népi játékok és a körhinta, alkotóműhelyek, íjászat, még mászófal is.

(Fotó: Schnelczer Zoltán)

Este a csillagos ég alatt a füleki sztáregyüttesek léptek fel a Fülek AllStars elnevezésű koncerten belül. A Steve Mišik & Co. formáció saját dalokat és ismert rockszámokat is játszott, a Póker együttes a 70-es és 80-as évek legismertebb rockdalaival érkezett, végezetül pedig az Infinity Music Band a népszerű magyar együttes, a Neoton Família slágereivel hívta táncba a közönséget. A szombat esti koncertekre megtelt a várudvar, a látogatók körében kiváló hangulat, fantasztikus légkör uralkodott.

Az operettek kedvelőinek a szervezők egy igazi klasszikussal, a Csókos asszony című operettel készültek a Pesti Művész Színház tolmácsolásában.

A jól ismert melódiákat és a professzionális színészi teljesítményeket a nézők a darab végén óriási tapssal jutalmazták.

(Fotó: Schnelczer Zoltán)

Az idei Palóc Napok esti koncertjeire a belépés a város által az adótartozással nem rendelkező lakosoknak biztosított ingyenjegyekkel volt lehetséges. A többi látogató egy- vagy kétnapos belépőjegyet vásárolhatott.

A XXXIII. Palóc Napok egyes műsorszámai a Kisebbségi Kulturális Alap, Besztercebánya megye, az SPP Alapítvány és a Thorma Výroba s.r.o. vállalat támogatásával valósultak meg.

(VMK Fülek/Felvidék.ma)