A balassagyarmati Magyar Nemzeti Múzeum – Palóc Múzeum is tiszteleg az egykori Nógrád vármegye területén született jeles íróink, szerzőink emléke előtt. A hét műtárgya az 1823. január 20-án Alsósztregován született Madách Imréhez kötődik.
Mint az intézmény közösségi oldalán olvasható: a napokban ünnepeltük a magyar kultúra napját, illetve Madách Imre születésének 202. évfordulóját. Madách születésének bicentenáriuma alkalmából egy nagy ívű tárlatot rendeztek a múzeumpalota felső szintjén. Még néhány napig látogatható a 2023. január 20-án megnyitott Madách 200 – Nógrádból a halhatatlanságba című kiállítás. A hét műtárgyát ezen a tárlaton tekinthetik meg.
„A tárlat középpontjába Madách eredeti alkotásait, használati tárgyait, leveleit, családi emlékeit helyeztük, hogy személyesebb legyen a találkozás.
Most ebből a kiállításból mutatunk meg egy, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött tárgyat, Madách fiatalkori vívómaszkját” – közölték.
A középnemesi családból származó Madách nagy műveltségre tett szert. Jogi diplomát szerzett, hét nyelven beszélt. Közel álltak hozzá a művészetek is, festett, rajzolt, valamint zongorázott. A fiatal nemes életéhez hozzátartozott a testedzés is.
Lovaglás és úszás mellett a nemes bajvívásban is kipróbálta magát.
Az értékes tárlat még pár napig megtekinthető Balassagyarmaton. Mint a Palóc Múzeum honlapján olvasható: „Tárlatunk – szakítva a hagyományokkal – a hosszú ismertetések helyett inkább az érzékszervekre hatva mutatja meg a drámaíró ismert és kevésbé ismert arcait. Az
eredeti műtárgyak, relikviák, használati tárgyak mozaikszerűen rajzolják meg a költő életét és fő művét, Az ember tragédiáját. Természetesen egyes témákban az elmélyülésnek is teret adunk érintőképernyős adatbázisunk révén, amiből még az is kiderülhet, miért festette meg Madách Imre Zrínyi Miklós arcképét“. A január 31-ig látható kiállításról ITT számoltunk be bővebben.
Különleges záróprogrammal búcsúzik a MNM – Palóc Múzeum az időszaki kiállítástól. Február 1-én, szombaton 16 órai kezdettel szervezik meg a Gyarmati Színkör Nógrádból a halhatatlanságba című előadását. Az eseményen közreműködik Kanyó András fuvolaművész.
Pásztor Péter/Felvidék.ma