A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás tizedik alkalommal adta át a Példakép-díjakat valamint virággal és kultúrműsorral is köszöntötte a példaképeinket.
Mint arról beszámoltunk, a női Példakép-díj ünnepélyes kiértékelésére és a kitüntetések átadására az ünnepélyes díjátadón 2025. március 22-én, szombaton került sor Füleken, a Városi Művelődési Központ dísztermében.
A 2025-ös felvidéki magyar női példaképek elismerés átadója képeken
2025-ben a Bauer Edit, Hervay Rozália, Kiss Beáta, Németh Gabriella, Neszméri Tünde, Reiter Flóra, Szomolai Andrea és Zupko Mária összetételű kuratórium a Példakép-díjat a jókai Tankó Gabriellának ítélte oda.
Neszméri Tünde Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás elnöke elmondta, hogy a díjként szolgáló nyakéket Benko Tünde iparművész készített el gyöngyből kirakva a társulás logóját. De mivel az idei év a tizedik alkalom, ezért a Példakép-díjasnak a tavalyi díjazott Szarka Zsuzsanna is készített ajándékot. A különdíjasok nyakékét pedig a zoboraljai Balkó Szilvia alkotóval készítették el.
A jubileum alkalmából Példakép-életműdíjat ítéltek Szanyi Máriának, és kiosztottak két Példakép-különdíjat is, melyeket idén az érsekújvári Nagy Anita és a fülekkovácsi Gál Veronika érdemelt ki.
Szomolai Andrea a pontos szakmaiságot és az ügyért dobogó forró szívét emelte ki méltatta Szanyi Máriát, aki immár Példakép-életműdíjasként veheti majd át hamarosan a Magyar Örökség Díj elismert mindazért a kiemelkedő teljesítményért, amellyek hozzájárult a magyar nemzet kulturális örökségének gazdagításához.
A Kincskeresők mozgalom és Szanyi Mária pedagógusi, kutatói, néprajzosi munkássága méltán érdemelte ki mindkét rangos kitüntetést, hiszen tevékenysége révén a felvidéki magyar közösségek identitása és hagyományai tovább élnek és erősödnek.
„Személyisége égő fáklya a tehetséggondozás és a felvidéki néprajz, hagyománykutatás területén, mely egy óriási, felbecsülhetetlen hagyaték, amely most már örökre része marad a felvidéki-, sőt az egyetemes magyar értéktárnak. Marika néni szépen kutatni, összegezni és játszani tartotta meg azokat, akik befogadóak, akik elhajlíthatóak a magyar kincskeresés irányába” – szögezte le Szomolai Andrea.
Az idei életműdíjas sajnos személyesen nem tudod jelen lenni, nagyon beteg férjét ápolja.
Kiss Beáta örömének adott hangot, hogy idén is egy aktív Csemadokost és elhivatott pedagógust méltathatott, aki szintén lámpás a maga környezetében. Gál Veronika az idei Példakép-különdíjas lett, aki a Füleksávolyi Alapiskola tanítója, zenész és énekes, a Csemadok Fülekkovácsi Alapszervezetének az elnöke és tagja a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának.
„Kiteljesedett nemcsak a szlovák nyelv oktatásában, de a gyógypedagógiában is. Azt hangsúlyozza, hogy munkájának eredménye csak a munkának köszönhető. A gyermeket is a munka iránti tiszteletre tanítja. S mindez mellett fontos számára a magyarság megőrzése és ápolása” – emelte ki Kiss Beáta.
Gál Veronika köszönőbeszédében elmondta a kultúrát, a közösséget mindig fontosnak tartotta az életében. Hiszi, hogy a szeretettel, a tisztelettel és alázattal építse a mindennapjait.
Neszméri Tünde az idei következő Példakép-különdíjast méltatta, az érsekújvári Nagy Anita gyógypedagógust, aki az idén 25 éves Érsekújvári Oktató és Szociális Regionális Központ alapító igazgatója, és szolgálati útja miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen.
A súlyosan értelmi sérült és akadályozott gyermekek és szüleik sorsával az érsekújvári speciális alapiskolában szembesült. Külön iskolát nyitott az egyre növekvő számú autista gyermekek számára. Jelenleg szociális foglalkoztatót és munkaterápiás részleget és gyógypedagógiai tanácsadót működtet.
„Anita mindig ügyelt arra, hogy a gyermekek az anyanyelvükön kapjanak képzést, ellátást. Mindig a családok igényeit helyezte előtérbe. Sokáig egyedül náluk volt lehetőség magyar nyelven is állapotfelmérésre. Az évek során rengeteg akadállyal kellett megküzdenie. Kitartásával, elkötelezettségével minden nehézséget megoldott, és nem fáradt bele a küzdelembe. Akik a díjra javasolták, azt írták, ennyi megpróbáltatás után csak kivételes egyéniség marad talpon, Nagy Anita pedig ilyen” – mondta Neszméri Tünde.
A jubileiumi alkalomra meghívást kaptak az előző évek díjazottai is, hogy egymást tovább erősítve megismerkedjenek a másik munkásságával, példás életútjával.
Eddigi díjazottak:
2016 Cséfalvay Ágnes, Bodnár Éva
2017 Tóth Erika, Szobi Kerekes Eszter
2018 Szvorák Zsuzsanna, Rácz Jolán
2019 Szabóné Kozár Éva, Molnár Zsuzsa posztumusz, Bauer Edit
2020 Klemen Terézia, Tóth Klára posztumusz
2021 Szögedi Anna
2022 Strédl Teréz
2023 Dr. Dolán Rózsa, Slezák Terézia
2024 Szarka Zsuzsanna, Hahné Duray Éva, Molnár Beáta
2025 Tankó Gabriella, Szanyi Mária, Gál Veronika, Nagy Anita
Az ünnepségre Magyaroszág üdvözletét Szebelédi Kata, a nagykövetség első beosztottja hozta el.
Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma