Az idei évben is átadásra kerültek Ipolyság város díjai. A 43. Honti Kulturális Napok keretében szeptember 11-én késő délután ünnepi testületi ülés keretében került kiosztásra Ipolyság Város Díja, Ipolyság Város Polgármesterének Díja, valamint az Ipolyság Város Díszpolgára kitüntetés. A városháza dísztermében tartott ünnepi eseményen hangsúlyozták, a kitüntetésekkel a személyek lokálpatriotizmusát is díjazzák.
Zachar Pál, Ipolyság polgármestere rövid köszöntőjében kifejtette: „A világ, amelyben élünk számos nehézség ellenére folyamatosan emlékeztet arra, hogy sok mindenért hálásak lehetünk.
A mai nap egy ünnepélyes pillanat arra, hogy kifejezzük hálánkat mindazoknak, akik már bizonyították lokálpatriotizmusukat.”
Hozzátette, a kitüntetettek a család, a közösség mellett Ipolyságért is dolgoztak, a város hírnevét öregbítik a határokon innen és túl egyaránt.
Az idei esztendőben az Ipolyság Város Díszpolgára kitüntetés is átadásra került. In memoriam Márton István, sokak Öcsi dokija kapta az elismerést. A laudációban elhangzott: Márton István Ipolyság város kulturális életében kifejtett tevékenységéért érdemelte ki a díszpolgári elismerést. Márton István 2024. szeptember 27-én, kilencvenkét éves korában hunyt el.
Az elmúlt évtizedekben a város közéletének, kulturális éltének meghatározó személyeként közel tucatnyi könyvet jelentetett meg.
A kiadványok között számos helytörténeti akad. A város egyes jeles, ám szerényen a háttérben tevékenykedő személyéről is megemlékezett. Településmonográfiák is kötődnek a személyéhez. Több mint fél évszázadon át állatorvosként szolgálta a térséget. Szakmája humoros történeteit is feldolgozta.
Aktívan részt vállalt a város egyesületeinek tevékenységében. Emléktáblák, emlékjelek állítását is szorgalmazta. Márton István életéről ITT és ITT írtunk bővebben. A kitüntetést fia, Márton Tamás vette át.
Ipolyság Város Díját ezúttal a Szobon élő és tevékenykedő Fésű József György kapta. Mint elhangzott, Ipolyság és Szob város kulturális szervezetei határon átnyúló együttműködése terén végzett sokéves munkája elismeréseként vehette át a díjat. A szobi Börzsöny Múzeum Baráti Köre elnökeként több évtizede együttműködik az ipolysági Honti Múzeum és Galéria Baráti Körével.
Több programot közösen szerveznek immár évek óta. Ezek közé tartozik az augusztus 13-a környékén megrendezett Ipoly-nap. A 2025 évi Ipoly-napokról ITT számoltunk be.Több szakmai publikáció szerzője, társszerzője.
Ezen kiadványok az Ipoly mente, a Börzsöny környékét vizsgálják.
A természeti kincsek, néprajzi értékek őrzője, számos kiállítást szervezett e témakörökben Ipolyságon is. Az együttműködés egyik jeles példája a honismereti túrák, kirándulások sokasága, amelyek éves szinten valósulnak meg és hol az anyaország, hol a Felvidék ismert és kevésbé ismert tájait barangolják be.
Ipolyság Város Polgármesterének Díját ezúttal Csákvári Bence, a tehetséges fiatal fuvola- és furulyaművész vehette át. A laudációban megfogalmazták: korosztályában kiemelkedő művészeti teljesítményért, a város kulturális életében való aktív részvételéért, Ipolyság jó hírnevének külföldi terjesztéséért érdemelte ki a díjat.
Bence a Pongrácz Lajos Alapiskola és Szondy György Gimnázium alapiskolai részlegének nyolcadikos tanulója. Fiatal kora ellenére már számos megmérettetésen volt sikeres.
Hazai és külföldi versenyeken is megállja a helyét.
Legutóbb a Virtuóz nemzetközi versenyen szerepelt sikeresen.
A kitüntetéseket Zachar Pál, Ipolyság polgármestere és Nagy Tímea, a város alpolgármestere adta át. Az ünnepi képviselő-testületi ülést a város tehetséges fiataljai zenei produkciójukkal színesítették.
Pásztor Péter/Felvidék.ma