Az idősek iránti tiszteletnek nemcsak októberben, hanem az év minden napján természetesnek kell lennie – nyilatkozta Jozef Božik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke.
„A szövetség mély tiszteletét és háláját fejezi ki minden idős embernek az élete során végzett munkájáért, az átadott tapasztalataikért, a bölcsességükért és az értékekért, amelyekkel a családjukat és az egész társadalmat gazdagítják” – mondta Božik.
Hozzátette, hogy
az önkormányzatok rendezvényekkel, kulturális, társadalmi és közösségi megmozdulásokkal hívják fel a figyelmet erre a „jelentős időszakra”, amely az idősekről szól.
Ezekkel a rendezvényekkel szeretnék kifejezni elismerésüket, és felhívni a figyelmet arra, hogy az idősek kiemelten fontosak minden közösség életében.
A ZMOS köszönetet mondott minden önkormányzatnak, kulturális intézménynek, iskolának, és az önkénteseknek, akik részt vesznek az időseknek szóló programok szervezésében.
TASR/Felvidék.ma