Mateusz Morawiecki szerint az azonos neműek külföldön kötött házasságának elismeréséről szóló múlt heti uniós döntés súlyosan sérti a tagállamok szuverenitását. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) pártcsalád elnöke, volt lengyel kormányfő hétfői varsói sajtótájékoztatóján bírálta az Európai Bíróság határozatát, amely kötelezi az EU-tagállamokat, hogy elismerjék az egy másik uniós országban azonos nemű párok által kötött házasságok érvényességét.
A luxembourgi székhelyű bíróság döntését egy olyan ügyben hozta, amelyben a lengyel hatóságok megtagadták egy lengyel és egy lengyel–német állampolgárságú férfi németországi házasságának bejegyzését a hazai anyakönyvi nyilvántartásba.
Morawiecki szerint az uniós ítélet „mélyreható beavatkozás a tagállamok ügyeibe”. Úgy véli, az Európai Uniónak a valódi prioritásokkal kellene foglalkoznia, például „a versenyképességgel, a zöldmegállapodás korlátozásával vagy a migrációs paktummal”, nem pedig „arcátlan, szemtelen beavatkozást” eszközölni a nemzeti jogrendekbe és a családjogi szabályozásba.
„El a kezekkel a lengyel gyermekektől!” – jelentette ki, hangsúlyozva: az uniós döntés elismerése azt eredményezné, hogy egy másik országban házasságot kötött azonos nemű pár „minden olyan jogosultságot élvezne, amelyet egy Lengyelországban összeházasodott pár megkaphat”. Kijelentette: „ebbe semmiképpen sem egyezhetünk bele”, és arra kérte a lengyeleket, álljanak ki „a lengyel családok, lengyel gyermekek, a lengyel hagyományok védelméért”.
A lengyel igazságügyi miniszter, Waldemar Zurek a múlt héten a közszolgálati televízióban közölte: az Európai Bíróság döntését bele kell foglalni a lengyel jogrendbe, a kormány pedig „napirendre tűzi a témát”. „El kell fogadnunk saját jogszabályainkat, és végre kell hajtanunk ezt a döntést” – mondta.
Donald Tusk miniszterelnök ugyanakkor a keddi kormányülésen úgy fogalmazott: „ez nem úgy van, hogy az ügyben az EU akármit rákényszeríthetne Lengyelországra”. Hozzátette: a kabinet „saját előírásain dolgozik”, és ebben az ügyben is „természetesen tekintettel lesznek” az uniós bíróság döntésére.
MTI/Felvidék.ma


