Minden városnak megvannak a maga látható jelképei, az utcák, az évszázados épületek, melyek biztonságot, állandóságot sugároznak. És megvannak a maga hiányai is – az elfeledett, csendben mementóvá vált helyek, amelyeket a történelem vihara és a háborús pusztítás kegyetlenül kitörölt a térképről. Mi, zselíziek, jól ismerjük ezt az érzést.
Elég végigsétálnunk a városon, ahol javarészt a 20. század második felének épületei állnak: a mai ember puszta díszletként tekint rájuk, de ha visszanézünk a régi fotókra, felsejlik egy egykori, romantikus, nyüzsgő, talántán némileg polgáriasodó Zselíz emléke. Ott, ahol egykor a református templom, a parókia, a református iskola, az úri kaszinó, esetleg Róth Miksa háztartási boltja, egy kis üzemanygatöltő állomás, sőt a zsidó imahely és elemi iskola állt, ma már teljesen más világ fogad. Egy Requiem jár e helyeknek, s legfőképp a zselízi reformátusok elpusztított hajlékának.
Pedig milyen lendülettel és hittel indult a története!
Zselízen már 1791-ben felszentelték az első kicsiny református templomot, amely nem messze a mai templomtól állott.
Aztán 100 évvel később még az Osztrák–Magyar Monarchia békebeli éveit éltünk, I. Ferenc József uralkodása alatt, amikor a körülbelül 700 fős református gyülekezet életében eljött az idő a megújulásra: 1903. november 8-án foglalkozott először a presbitérium a kérdéssel, hogy új templomot kellene építeni. Így elkezdték tervezni az új zselízi református templomot.
Utólag színezett felvétel (Forrás: Zselízi történelem album)
A helyi református lelkész, Konta Dezső sikeresen megegyezett az Aranyosmaróti Takarékpénztárral egy 25 000 koronás célhitelfelvételről, amihez Santhó Károly zselízi származású pozsonyi katolikus kanonok is adományozott 400 koronát, aki sok mindent patronált a városban (pl. a katolikus iskola alapítását is anyagilag segítette). Ez az anyagi háttér tette lehetővé, hogy az építkezés szinte expressz tempóban megindulhasson.
A gyülekezet a régió egyik legelismertebb építészét, a lévai Czibulka Rezsőt (1870–1945) kérte fel a tervezésre. Czibulka úr, aki Léván olyan ikonikus épületeket formált meg, mint az Oroszlán Szálló (a későbbi Denk) vagy a Városháza, büszke volt a zselízi terveire.
Olyannyira, hogy amikor lévai építészeti irodáját a Kálnai utca 27. szám alól saját otthonába költöztette át, a hirdetési reklámjaiban illusztrációként épp a zselízi református templom rajzát használta fel.
A református templom új Angster orgonájának felavatása 1923-ban. Az orgona mögött Konta Dezső (Forrás: Zselízi történelem album)
Igaz, a helytörténeti és építészeti tárgyilagosság megköveteli tőlünk annak rögzítését is, hogy a Czibulka-féle épületek szerkezeti statikája több esetben is hagyott kívánnivalót maga után.
Állítólag a zselízi templomból is kispórolódott némi anyag, ami miatt utólag további tartópilléreket kellett beépíteni, amit az egyházra próbált hárítani.
Ennek ellenére munkássága meghatározó maradt. Jó példa erre, hogy ő tervezte a nagypeszeki református templomot is, amely bár némi módosítással, de mind a mai napig büszkén áll.
A templomromok a pusztítás után (Forrás: Zselízi történelem album)
Noha a zselízi építkezési költségek menet közben megemelkedtek, a kitartó munka meghozta gyümölcsét: 1905 novemberében ünnepélyesen felavatták az új templomot. Az elkészült templom hatalmas és nagyon impozáns lett.
Elegáns vonalaival, a homlokzata fölé magasodó, szemet gyönyörködtető tornyával a város méltó büszkesége lett.
A bejárati kapu felett ott díszelgett a felszentelés éve. Mellette fiatal fákat ültettek, a kézműves megmunkálású, cifrázott fa kapu pedig melegséget árasztott. A templom szomszédságában állt a Bohunyicky gyógyszertár (egykori Adler ház) – ahol a neves sakkozó, Erdey úr is tevékenykedett – és a református parókia.
A Garam felé levezető Eötvös utca (a mai Garam utca) a felekezeti és emberi tolerancia gyönyörű szimbóluma volt.
A református templom mögött, szinte karnyújtásnyira állt a helyi zsidó közösség funkcionális imahelye, fürdője és iskolája. Egyazon utcában, békében és kölcsönös tiszteletben élt egymás mellett a Jungreis Áron rabbi (1905–1944) és a református lelkész is. S hogy a kép még teljesebb legyen: a katolikus és a református közösség közötti jó viszonyt a két egyházi vezető, Mészáros István katolikus esperes és Konta Dezső református lelkész példás együttműködése garantálta. Bár a katolikus templom jó hatszáz évvel idősebb volt, a két templomtorony egymást kiegészítve magasodott a Garam völgye fölé.
Czibulka hirdetés (Forrás: Zselízi történelem album)
A református gyülekezet lelki és kulturális élete az új templom megépülte után gyorsan virágzásnak indult. Az első világháború megpróbáltatásai sem kerülték el az épületet: 1915. szeptember 9-én a templom harangjait elrekviálták.
Később, 1924 decemberében az egyház új harangokat szerzett be: egy nagyobbat, ami 434 kg volt, és egy kisebbet, ami 161 kg-ot nyomott (utóbbit Dóka József és János fia készítette).
1923. október 7-én mérföldkőhöz érkezett a templom: ezen a napon avatták fel a gyönyörű új Angster orgonát.
Az ünnepségen a világi és egyházi elöljárók (Patay Károly Komáromból, Borza Zoltán és Sörös Béla Losoncról, Bándy Endre és Cicka Angéla Léváról, valamint Ernestína grófnő is Whitehead Robert sógorával) jelenlétében megszólalt az első ének, a XC. zsoltár felemelő dallama: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” Konta tiszteletes úr büszkén ült a frissen felszentelt hangszer előtt.
Ablakmosás 1928-ban és az 1923-ban felavatott új harang (Forrás: Zselízi történelem album)
Sajnos a templom kegyelmi ideje megdöbbentően rövidre szabtatott. Mindössze négy évtized adatott meg neki, noha még 1944. április 30-ára elkészült a templomtorony felújítása is. A második világháború borzalmai Zselízt sem kímélték.
1945 márciusában, a front áthaladásakor, a visszavonuló német csapatok aláaknázták és megsemmisítették az épületet: 1945. március 26-án a református templom – a katolikus templom tornyával együtt – a levegőbe repült, míg a kántorlakást pedig bombatalálat érte.
Nem maradt ott sem fa, sem kő kövön. Menthetetlenül elpusztult az épület, odalett a dicső orgona, a díszes kapu, s a helyén csak a fájdalmas üresség és a romok maradtak.
A háború utáni nyomor, a politikailag kedvezőtlen széljárás és Konta Dezső lelkész halála után a gyülekezet elárvult. A romok építkezési anyagait szétlopkodták fokozatosan, a kommunista hatóságok pedig sokáig nem akarták megengedni, hogy a templom újjáépülhessen.
Ám ekkor egy rendkívüli formátumú, hajthatatlan és céltudatos lelkész érkezett Zselízre: Kovács Károly.
Kovács tiszteletes úr a híres Pápai Református Kollégiumban végezte tanulmányait, majd fiatal kezdő lelkészként az Egyesült Államokba, Chicago-ba került.
A tengerentúli tapasztalatok formálta azt a karaktert, aki később hazatérte után Bori érintésével Zselízre érkezve nevet szerzett magának a helyi egyháztörténetben. Elsősorban az ő elhivatottságának és kitartásának köszönhető a mai kálvinista otthon megszületése.
A templom bejárata az 1905-ös építési dátummal 1919-ben (Fotó: archívum)
A II. világháború után a két zselízi templom újjáépítése, illetve újbóli felépítése mai szemmel nézve valóságos csodaszámba ment. A hatalomra kerülő kommunista rezsim finoman szólva sem kedvezett a szakrális építkezéseknek, az egyházi életet minden eszközzel gátolni igyekezett. Kovács Károly érte el, hogy a templomépítés mégis megtörténhessen, ám a régi templom helyére szemet vetett a város üzletközpont építése gyanánt.
Ám a közösség ereje felülemelkedett a kommunizmus elnyomásán: a katolikus és református hívek a sorsukat és templomaik ügyét a saját kezükbe vették, s szívós munkával visszaépítették Isten házát. A református hívek hosszas várakozás és emberfeletti áldozatvállalás után végre újra saját hajlékukra lelhetnek: 1962. december 2-án ünnepélyesen felszentelték az új zselízi református templomot.
Bár az egykori Czibulka-féle épület elenyészett, a gondviselésnek hála, néhány szakrális tárgy csodával határos módon átvészelte a világégést. A régi templomból megmenekült a reformáció 400 éves évfordulójára kibocsátott szószéki márványtábla, a két részre tört Úrasztala, ami ma is szolgálatot teljesít. Őrzik továbbá a régi hímzett terítőket, kelyheket, ezüst tálcákat, s azokat a megsárgult fényképeket, amelyek hűen tanúskodnak az egykori gyülekezeti életről.
Hogy ez a folytonosság ne merüljön feledésbe, a mostani templomban pár éve egy méltó emléktáblát állítottak a lerombolt régi templom tiszteletére, emlékeztetve az utókort a gyökerekre.
Utcarészlet 1915-ből (Forrás: Hungaricana)
A régi református templomra ma már szinte senki se emlékezhet reálisan. De a fennmaradt archív fényképek, rajzok, dokumentumok és a megmentett ereklyék mementóként figyelmeztetnek bennünket: a mi felelőségünk, hogy ami megmaradt azt megmentsük, átörökítsük az utókornak és megbecsüljük.
Csonka Ákos/Felvidék.ma
