A Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, a Himnusz születésnapját. Nekünk, magyaroknak a legszebb és legkedvesebb nemzeti énekünk.
Kölcsey Ferenc alkotását minden magyar ember egyszer az életében megtanulja. Szüksége is lesz rá, hiszen számos alkalom adódik, amikor felcsendül az „Isten, áldd meg a magyart!”
Nincs is annál szebb, kellemesebb és büszkébb érzés, amikor az embert jó értelemben kirázza a hideg, libabőrös lesz, ha a Magyar Himnuszt hallja, és bekapcsolódhat az éneklésbe. Én is így vagyok vele kiskorom óta. Amikor egy-egy ünnep alkalmával a templomban megszólalt ministráns koromban, leírhatatlan érzés fogott el. Magasztos és felemelő volt az oltárnál énekelni szent imádságunkat. Ez az érzés az idők folyamán csak erősödött bennem.
Később a cserkésztáborokban, összejöveteleken éreztem hasonlót, amikor közösen énekeltük egyenruhában Kölcsey Ferenc fő művét. Méltóságteljesen, fegyelmezetten.
Büszkeséggel tölt el mindig, amikor nemzeti válogatottunk mérkőzései előtt is megszólal nemzeti imádságunk. Vagy élőben, a stadionban, vagy otthon, illetve baráti társaságban, de felállunk és megadjuk a tiszteletet a himnusznak.
És nem utolsósorban a DAC mérkőzésein is büszkeséggel tölt el, hogy több ezer szurkolóval otthon, vagy pár százzal idegenben, de közösen énekelhetünk. Közösen azt az éneket, amely összeköt bennünket Dunaszerdahelytől a földkerekségen át, ahol csak magyarok élnek.
A Magyar Kultúra Napján születésnapot ünneplünk, Himnuszunk születésnapját. Mikor nyelvi, nemzetiségi jogainkat folyamatosan csorbítják és társadalmunkban felüti fejét a közöny, a beletörődés, akkor szükséges, hogy társadalmunk meglássa, igenis van értelme a magyar kultúra ápolásának, igenis van értelme nemzeti identitásunk megőrzésének, igenis van értelme az anyanyelvi oktatásnak!
Mindannyiunk érdeke, hogy ifjúságunk a magyar iskolákban magába szívja a magyar kultúra és művelődés alapjait és felvértezze magát az öntudatos magyar identitás páncéljával. Magyar kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás! Amikor megemlékezünk dicső nagyjainkról vagy egy-egy történelmi eseményről, akkor tiszteletből cselekszünk. Tiszteletből őseink iránt, és példát mutatva a jövő generációjának. Rajtunk áll, hogy félvállról vesszük-e kötelességünket, vagy teljes mellszélességgel kiállunk hagyományaink mellett!
Ezen a születésnapon érdemes felelevenítenünk nemzeti imádságunk összes versszakát. Dicső múltunkra való emlékezés nem maradiságot jelent, hanem büszkeséget és erőt. Ez az a nap, amikor főhajtással emlékezhetünk meg legfontosabb közös kincsünkről, amely egy kicsit megkülönböztet bennünket más népektől. Nem különb és nem több, mint más nemzetek kultúrája, de mégis különös töltettel bír: Nemzetmegtartó erővel, amely összeköt bennünket Európa szívétől a különböző földrészeken át élő magyarokig.
Népművészetünk, irodalmi, zenei, képzőművészeti hagyományaink, épített örökségünk köteleznek minket a méltó folytatásra. Meg kell köszönnünk és meg kell becsülnünk a magyar kultúráért, a magyar nyelvért dolgozó emberek és közösségek elhivatottságát, mindennapi helytállásukat és fáradozásaikat.
Szívből kívánom mindenkinek, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, akik nem kis erőveszítések árán teszik a dolgukat, hogy e mai nap igazi ünnep legyen, azzal a szent meggyőződéssel, hogy amit teszünk, azzal népünket, nemzetünket, jövőnket szolgáljuk.
Ünneplejünk közösen, békében és egyetértésben!
Isten, áldd meg a magyart!
Karaffa Attila, Felvidék.ma
A szerző a Pázmaneum ügyvezető elnöke, Dunaszerdahely város Kulturális és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke
