A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2025. június 7-én XVIII. alkalommal rendezik meg a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. A szavalóversenyre kiírt három kategóriába (alapiskola alsó tagozata, …
Felvidék.ma
-
-
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola területén. A pártelnök az elmúlt napokban politikai támadások célkeresztjébe került, miután ellenzéki képviselők is …
-
„Este nyolckor születtem, fújt a szél. Kassát szerettem és a verseket” – írja Márai Sándor az Ujjgyakorlat című versében. Egy másik művében így vall: „Ebbe a városba húsz …
-
A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus lecsendesíti a tengert, hálaadó istentisztelet Abaújszinán az elmúlt tíz évben megvalósuló beruházásokért, látogatóban Valkházán, az alig tíz lelket …
-
2024-ben a Föld napján szervezett szemétszedés után azt konstatálhattuk, hogy a rendszeres önkéntes akciók és a figyelemfelhívások miatt egyre kevesebb a szemetelő és egyre kevesebb szemét van a …
-
Mesék, zenék, gyerekhangok és felejthetetlen pillanatok – gyereknap alkalmából egész hétvégén a legkisebbekhez szól a közmédia több csatornáján. A tematikus műsorfolyamban klasszikus rajzfilmek, és mesepremier is várja a …
-
A füleki önkormányzat közel egymilliós támogatásra pályázik a papréti Mocsáry Lajos Alapiskola épületének rekonstrukciójára. A két óvoda felújítására és a II. Koháry István Alapiskola átfogó rekonstrukciójára benyújtott pályázatot …
-
Immár hagyományosan irodalmi rendezvény színhelye volt a komáromi Selye János Gimnázium díszterme. Május 21-én került megrendezésre a Dobré slovo – Jó Szó elnevezésű szlovák nyelvű vers- és prózamondó …
-
Sokat fontolgattam megszólaljak-e, s végül úgy gondoltam, a békesség érdekében meg kell szólalnunk. Nekem „csak” hatvan évem van a Kárpát-medence egyetlen magyar kulturális-társadalmi életét tükröző önkéntes civil szervezetben, …
-
A Via Mariae Polgári Társulás elnökségi tagja, a zoboralji régió vezetője, Patay Péter szervezésében autóbusz indul Mariazellbe, abból az alkalomból, hogy ötven éve tért meg Teremtőjéhez Tiszteletreméltó (Venerabilis …