Hétfőn és csütörtökön (május 16.) tartják a középiskolai felvételiket az egész országban. A tanév végén 38 700 kilencedikes hagyja el az alapiskolákat, emellett az 5. osztályosok is felvételizhetnek …
TASR
-
-
Ismét magyar ajkú képviselők járultak hozzá egy újabb magyar jogszűkítéshez. A parlament pénteki ülésén megtörte az elnöki vétót, ezzel megszavazták a pedagógusokról szóló új törvényt. Az egyébként is …
-
1990 Pünkösdvasárnapja óta a magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért imádkoznak kitartóan papok és hívek egyaránt. Jópásztor vasárnapján, május 12-én rendezték meg immár harmincadik alkalommal a felvidéki …
-
Történelmük sokadik fejezetét írták be a nagykönyvbe a Matica slovenská kezdeményezésére Párkányban május 12-én állított Ľudovit Štúr-szoborral. A vasárnapi szoboravatást az MKP párkányi szervezete által szervezett tüntetés előzte …
-
Mondhatjuk mindháromnak? Vagy inkább csak korképnek és kórképnek? Igen, ez a jelenlegi helyzet szinte Európa-szerte, de főleg szűkebb térségünkre jellemző. Csáky Pál politikus, író nem csak Európát járja évek …
-
Jópásztor vasárnapján, május 12-én rendezték meg immár harmincadik alkalommal a felvidéki magyar katolikusok legnagyobb imatalálkozóját, a Komáromi Imanapot a Rákóczi-emlékév keretében, mely alkalomból megtelt a Szent András-bazilika. Az …
-
A Fortuna Liga rájátszásának 8. fordulójában, május 11-én a Szered csapata látogatott a dunaszerdahelyi MOL Arénába. Óriási teljesítménnyel, történetének minden rekordját megdöntve a szlovák bajnokság ezüstérmeseként lendült játékba …
-
Kitekintő
A Székely Nemzeti Tanács elindította a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését
A marosszéki Makfalván 11. alkalommal megszervezett Székely Majálison indította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogató aláírásainak az összegyűjtését. Az aláírásgyűjtő …
-
A Felvidékről idén először, ám hagyományteremtő céllal kapcsolódott be a Felső-Csallóközi Magyar Családok Egyesülete abba a rekordkísérletbe, amelyet a budapesti székhelyű immár tíz éves jubileumát ünneplő Három Királyfi, Három Királylány …
-
Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból valamint a Felvidékről, Dunaszerdahelyről számos család kapcsolódott be abba a rekordkísérletbe, amelyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom hívott életre három évvel ezelőtt. A Felső-Csallóközi …