Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

NKA könnyűzenei produkciók szervezésének pályázata

PrintFriendly and PDF

szeptember 17. - október 10.

A NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program nyílt pályázatot hirdett a Program Klubtámogató Alprogram keretén belül könnyűzenei produkciók befogadására alkalmas, az év nagyobb részében folyamatosan működő helyszínek (klubok, művelődési intézmények stb.) számára. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2018. október 10-én éjfélig lehet.

 

 

  1. Pályázati cél:Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres, magyar fellépőkkel megvalósuló élőzenei koncertprogram lebonyolítása.

A támogatás célja, hogy a Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein olyan könnyűzenei koncerthelyszínek működjenek tartósan, ahol magyar könnyűzenei formációk élőzenei koncertekkel rendszeresen felléphetnek.

Támogatott pályázat megvalósítása során az alábbi céloknak kell megvalósulniuk:

  • a megvalósítási időszak során minimum tíz különböző, magyar könnyűzenei műfajba besorolható együttes felléptetése,
  • a koncerteknek a megvalósítási időszak minden hónapjában, különböző napokon kell megvalósulniuk,
  • művészi értékkel bíró, élőzenei koncertek megvalósítása (Az élőzenei kitétel egyaránt érvényes az együttes/szólista/énekes produkciójára és a kíséretre is. A Kollégium ugyanakkor méltányolható szakmai indokokra tekintettel elfogadhat elektronikus zenei támogatást. A felvett alapra történő élő éneket a Kollégium nem tekinti élőzenei produkciónak.),
  • kizárólag belépődíjas koncertek.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A program megvalósítási időszaka során a pályázó minimum tíz különböző együttes önálló koncertjét köteles megrendezni.
  • A program megvalósítási időszaka során a koncerteknek a megvalósítási időszak minden hónapjában, különböző napokon kell megvalósulniuk.
  • Amennyiben a pályázó június, július és augusztus hónapokban is kíván koncerteket rendezni, úgy ebben az időszakban, az összes támogatott koncert maximum 50%-a valósítható meg.
  • Az elbírálásnál előnyt jelent a rendelkezésre álló maximum összegből minél több élőzenei koncert megvalósítása.
  • A pályázatban vállalt koncertszámot a pályázónak – ha a Kollégium döntéskor másként nem rendelkezik – csökkentett támogatással is meg kell valósítania.
  • A pályázó programjában résztvevő meghívott előadók kizárólag olyan magyar előadók lehetnek, akik nem a pályázó klub országából érkeznek.
  • A Kollégium kizárólag művészi értékkel bíró élőzenei koncertek megvalósítását támogatja.

Az élőzenei kitétel egyaránt érvényes az együttes/szólista/énekes produkciójára és a kíséretre is. A Kollégium ugyanakkor méltányolható szakmai indokokra tekintettel elfogadhat elektronikus zenei támogatást. A felvett alapra történő élő éneket a Kollégium nem tekinti élőzenei produkciónak.

  • A Kollégium kizárólag belépődíjas koncertek megvalósítását támogatja.
  • A Kollégium kizárólag határon túli magyarlakta területeken megvalósuló programokat támogat.
  • A támogatott koncertek között a Hangfoglaló Program más alprogramjában (pl. előzenekari, induló előadói) támogatott koncertek nem számolhatóak el!
  • A pályázatnak nem célja nyári fesztiválok vagy rendezvénysorozatok támogatása!
  • A megvalósítás időszakában a Hangfoglaló Programiroda munkatársai a helyszínen ellenőrizhetik a kommunikációs elemek kihelyezését és megfelelő használatát.
  • Jelen pályázati felhívás lehetőséget biztosít határon túli magyar zenekarok/előadók saját országukon kívüli, de magyarlakta területeken történő felléptetésére is.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: koncertenként legfeljebb 250.000 Ft, összesen maximum 3.000.000 Ft pályázatonként.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 779136/66

Pályázók köre: határon túli székhelyű és/vagy határon túli működési területű, könnyűzenei fellépéseknek helyszínt biztosító, Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő intézmények (klubok, művelődési házak, szórakozóhelyek) és rendezvényszervezők, mint jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak jogi személyiséggel rendelkező fenntartója vagy egyéni vállalkozók.

Külföldi jogi személy vagy természetes személy pályázónak pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal. Lebonyolító magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy lehet,  egyéni vállalkozó nem.

Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018. október 1. – 2019. szeptember 30.

Finanszírozás módja:

A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot+27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • technikai személyzet tiszteletdíja,
  • utazási költség (előadók),
  • szállásköltség (előadók), (Idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szállítási költség,
  • hangtechnikai szolgáltatás (helyszíni),
  • fénytechnikai szolgáltatás (helyszíni),
  • vetítéstechnikai szolgáltatás (helyszíni),
  • reklám- és propagandaköltség, ami az igényelt támogatási összeg maximum 15%-áig kérhető.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy reklám- és propagandaköltségre támogatást igényelni kizárólag a Hangfoglaló Program Klubtámogatói Alprogramja keretében megvalósuló támogatott koncertek esetében lehet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A Kollégium a számlával nem igazolt üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Támogatott pályázat esetén a Támogatott köteles:

  • A Program által biztosított vizuális marketing eszközök kihelyezését, továbbá a program megvalósításának végéig való láthatóságát biztosítani.
  • A Hangfoglaló Programban való részvételt, és a Program marketingelemeit a pályázat megvalósítási időtartama alatt minden, a támogatásból megvalósuló koncerten (a színpadon vagy a nézőtéren a közönség számára is jól látható helyen) és kommunikációs (pl. hirdetésben) megjelenésben feltüntetni.
  • A támogatás tényét, a támogatási időszak alatt jelezni a koncerthelyszín bejáratánál a Hangfoglaló Program és az NKA logójának elhelyezésével.
  • A támogatás tényét a támogatott webes felületein (közösségi oldalakon is) feltüntetni, legalább a program megvalósításának végéig.
  • A pályázat megvalósítása során a Hangfoglaló Programirodával együttműködni, a megvalósuló koncertekről azok időpontja előtt legalább egy héttel tájékoztatót (dátum, helyszín, fellépők, belépő ára, sajtóanyag, kreatív anyagok, webes és közösségi média kapcsolódó linkjei) küldeni a Programiroda részére a sajto@hangfoglalo.hu e-mail címre.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap a HP Klubtámogató Alprogramhoz, (kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, és pdf konvertáló programmal elkészíteni a pdf állományt. Ehhez segítség az NKA portálján a Dokumentumok kezelése bekezdésnél található: http://www.nka.hu/technikai_ajanlas. Kérjük, a hogy a szkenneléses pdf állomány készítést mellőzzék, mert a betétlapban feltüntetett hivatkozás/link közvetlenül nem nyitható meg.),
  2. a pályázó intézmény jogszerű működését biztosító engedély/hivatalos dokumentum, és annak magyar nyelvű fordítása (a dokumentumnak tartalmaznia kell a működés helyét is),
  3. rendezvényszervező pályázó esetén együttműködési megállapodás a helyszín működtetőjével, tulajdonosával,
  4. HP határon túli klubok támogatásához kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap a HP Klubtámogató Alprogramhoz
  • működési engedély
  • rendezvényszervező pályázó esetén együttműködési megállapodás a helyszín működtetőjével, tulajdonosával,
  • HP határon túli klubok támogatásához kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • az elbírálásnál előnyt jelent a rendelkezésre álló maximum összegből minél több élőzenei koncert megvalósítása,
  • az elbírálásnál előnyt jelent, ha a fellépők műsorában a saját szerzemények dominálnak,
  • a projekt művészi és technikai színvonala,
  • regionális elhelyezkedés és vonzerő,
  • a fellépő együttesek száma,
  • a koncertekhez kapcsolódó promóció sokszínűsége,
  • korábbi támogatottak esetében a Programiroda által, az adott helyszínre vonatkozó, az előző évi együttműködésről és a kommunikációs vállalások teljesítéséről szóló beszámoló.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a projekt megvalósulásának, bevételeinek ismertetését, rendezvényenként megjelölve a belépődíj mértékét,
  • fotódokumentációt, amely igazolja, hogy a koncerthelyszín bejáratánál jól látható helyen megjelenítették a támogatás tényét a Hangfoglaló Program és az NKA logójának használatával,
  • fotódokumentációt, amely egyértelműen igazolja, hogy a színpadon vagy a koncerttérben az adott koncertek idején a Hangfoglaló Program és az NKA logója kikerült
  • a támogatott koncertek hirdetéseinek naprakész anyagát, amelyeken a támogatás ténye, illetve a Hangfoglaló Program és az NKA logója feltüntetésre került (utólag elhelyezett/másolt logókat a Kollégium nem fogad el!)
  • az elért fizető nézők számát,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat,
  • az esemény média megjelenését, a koncertek megrendezéséről az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület részére benyújtott ’Adatszolgáltatási lap és felhasználási engedély’ másolata, amely tartalmazza a támogatott koncertek belépődíjának összegét,
  • az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kiállított igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó a támogatott koncertek után esedékes jogdíjakat befizette, a támogatott koncerteken elhangzott művekről műsoradat-közlési kötelezettségét határidőre és hiánytalanul teljesítette.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

További részletek ITT. 

Részletek

Kezdés:
szeptember 17.
Vége:
október 10.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS