Közösségszervezés iránt érdeklődők figyelem! Olyan fiatalokat keresünk, akik már végeznek, vagy szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja hazai közösségszervező gyakorlatát.
Professional Fellows programunk elindulása óta több, mint 40 hazai pályázó kapott lehetőséget, hogy hat hetet töltsön Amerikában és képzések, gyakorlati munka, tanulmányutak formájában átfogó képet kaphasson – dióhéjban: az amerikai demokrácia működéséről, illetve a közösségi alapú szervezőmunka különböző szinteken és nagyságrendben zajló gyakorlatáról, szereplőiről, tematikáiról, módszereiről, különös tekintettel a kisebbségekhez kapcsolódó érdekvédelmi jellegű közösségi munkára.
A program további elemeiben amerikai mentorok érkeztek Magyarországra (és három további európai országba), akik több száz hazai kezdeményezéssel kerültek kapcsolatba.
A hazaérkezett kollégák bekapcsolódtak közösségszervező szakmai műhelyünkbe, saját projekteket indítottak/folytattak közösségeikben, és főként az ECON-on keresztül (Európai Közösségszervező Hálózat) néhányan részt vesznek az európai szintű közösségszervező kezdeményezésekben is.
A program egyaránt motorizálta a kezdeti hazai közösségszervező kezdeményezéseket, az ECON és az ECON tagszervezeteinek közösségszervező munkáját, a nemzetközi tapasztalatcserét, kiemelten az USA és Európa közötti szakmai együttműködést. A program mentén számos alkalommal szerveződtek itthon képzések, közösségszervező akciók, találkozók és szakmai események.
A tapasztalatcsere folyamat komoly mértékben járult hozzá országos közösségszervező építkezésünkhöz, melynek révén ma összesen 26 fél- és főállású közösségszervezőt támogatunk országszerte.
Közösségszervező hírek a CKA oldalain: https://www.cka.hu/blog/kategoria/kozossegszervezes/
Közösségszervező Erőforrásközpont (regisztráció szükséges): https://www.cka.hu/ek/
Tengerentúli partnerünk, a Great Lakes Consortium elhivatott munkájának köszönhetően újabb támogatást tudtunk szervezni a program folytatására, így 2019-ben két további körben (tavasz, ősz) tudjuk megszervezni a hathetes kiutazásokat, az amerikai mentorok hazai segítőmunkáját, illetve a programhoz kapcsolódó eseményeket (képzések, találkozók stb.)