Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet közösen szervezi meg június 4-e és 11-e között Több, mint szomszéd –Magyar Kulturális Hét Pozsonyban című rendezvénysorozatot.
A június 5-ei, hétfői program:
16.30 Szurcsik József Pszichometrikus kísérletek I. című kiállításának a megnyitója a Pozsonyi Magyar Intézet épületében.
Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész személytelen, szimbolikus alakjai művein sajátos formában öltenek testet. Emberi motívumait különös módon olvasztja össze a környezet elemeivel, agglutinációi, szürreális képzettársításai az egyén belső világának és a külvilágnak sokszor lehetetlen kapcsolódásait, az élethelyzetek abszurditását tárják elénk. Az épített emberi környezet alkotásaiban a személyiség beburkolásának eszköze, egyfajta elidegenítő effektus. “Erődjeink, bunkereink látszólag megóvnak – vallja a művész – de az élet szabadságától is megfosztanak bennünket. Ezért kezdtem az utóbbi időben magam is lebontani a falakat, felszabadítani a hőseimet képi és művészi világomban”.
Kurátor Molnár Erika művészettörténész. A kiállítás június 30-ig tekinthető meg.
18.00 PRO MUSICA Leánykar ünnepi hangversenye a Szent Márton-dómban.
A nyíregyházi Pro Musica Leánykar a helyi Kodály Zoltán Általános Iskolában működő Cantemus gyermekkórusból távozott, de továbbra is ebben a közösségben énekelni akaró diákok kívánságára alakult 1986-ban. A leánykar az elmúlt három évtizedben számos nemzetközi versenyen vett részt: elnyerte a kórusmuzsika Európa Nagydíját, a Bartók-Pásztory-díjat, a Magyar Örökség Díjat, a BBC Ezüst Rózsa serlegét, illetve sok aranyéremmel, kórusolimpiai győzelemmel gyarapította a Cantemus-család elismeréseinek listáját.
A kórus repertoárja a gregoriántól napjaink zenéjéig terjed, műsorukban megtalálhatók Bartók és Kodály művei mellett a reneszánsz és romantikus kórusművészet jeles darabjai éppúgy, mint a kortárs magyar zeneszerzők művei.
Vezényel: Szabó Dénes Liszt- és Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze. Hangverseny a Kodály Zoltán-emlékév keretében.