Rákóczi Emlékév pályázat 2026
A Rákóczi Szövetség 2026-ban kiemelt figyelmet fordít névadójának II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem kultuszára. II. Rákóczi Ferenc 350 évvel ezelőtt 1676. március 27-én született Borsiban. Annak érdekében, hogy…
A Rákóczi Szövetség 2026-ban kiemelt figyelmet fordít névadójának II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem kultuszára. II. Rákóczi Ferenc 350 évvel ezelőtt 1676. március 27-én született Borsiban. Annak érdekében, hogy…
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) Dobos László-életműdíjat alapított, ami a társaság fődíja. A fődíjat az a szlovákiai magyar író, költő, irodalomtudós kaphatja meg (minden évben egy fő)…
Március 27-én II. Rákóczi Ferenc születésnapján a Nemzeti Tárogató Intézet a saját honlapján felhívást tett közzé, az első Tárogatóversenyt hirdette meg, mely az egész Kárpát-medencére érvényes. A verseny elsődleges célja…
1. A pályázat tárgya és célja A Rákóczi Szövetség első ízben 2004 novemberében hirdette meg Magyar Iskolaválasztási Programját a Felvidéken azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a…
A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltárával együttműködve meghirdeti a 2026. évi Nagy Iván Honismereti Pályázatot. Az alábbi témakörökben várjuk idén a pályázatokat:…
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából, a Csemadok Nógrádi Területi Választmánya, a losonci Nógrádi Művelődési Központ társszervezésében megrendezi a Verséneklő Együttesek XIV. Országos Fesztiválját 2026. november 14 - én…
A rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtár felhívás: „Kedves Olvasónk, utaztak Önnel könyvek is a nyári kirándulásra? A könyvek szebbé tették a kirándulás pillanatait? Vegyen részt a „SZÜNIDEI FOTÓ EGY KÖNYVVEL“…
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2026. október 10-11-én rendezi meg a XXVII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenyét. Zenei kíséret: Mezei Zsolt és zenekara –…
Magyarország Oktatási és Gyermekügyi Minisztériuma és a Tempus Közalapítvány közösen hirdette meg a Hunyadi János Ösztöndíjat a 2026/2027-es tanév őszi szemeszterére. A felvidéki pályázók teljes szemeszteres részképzésre, valamint egyéni…
A Pósa Lajos Társaság a Hagyományok napja keretein belül meghirdeti a Nagymama süteménye versenyét, melyre minden vállalkozó kedvű, sütni szerető jelentkezőt szeretettel várunk! Az elkészült finomságokat szakmai zsűri…
Az "Aktív közösségek, érvényesülő jogok, fenntartható jövő" felhívásra öt témában lehet pályázni: Civil szervezetek szerepvállalása a demokratikus folyamatokban Információbiztonság és erősödik a médiatudatosság Emberi jogok, benne az egyenlő…
Idén immár ötödik alkalommal rendezik meg a Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivált, amely ismét a fiatal szlovákiai magyar filmesek alkotásait várja. A fesztivál célja az indulás óta változatlan: lehetőséget teremteni…
Magyar fiatalok is jelentkezhetnek a 76. Lindaui Nobel-díjas Találkozóra, ahol a világ legígéretesebb ifjú kutatói találkozhatnak az élettudományok Nobel-díjasaival 2027 nyarán. Karikó Katalin Nobel-díjas kutató, a Szegedi Tudományegyetem…
Elindult a jelentkezés a XXVI. Cultura Nostra Kárpát-medencei Középiskolás Történelmi Versenyre. A vetélkedő idei témája Magyarország története 1790–1848. A háromfős csapatok jelentkezését október 15-ig várják. Szervezők: a Pannonhalmi…