Lassan már visszafelé számoljuk a napokat, ugyanis a nyári vakáció feléhez is elérkeztünk. De nem úgy a napközis táborokat, melyek közül augusztusban is bőven válogathatunk. Táborügyben ezúttal egyházi …
Archívum – hitélet
-
-
Augusztus 1-jén, csütörtökön szeretettel várják a Mária-tisztelőket Bacsfa-Szentantalon a Porciunkula-Búcsúra.
-
Idén Kassán rendezik a Magyar Református Lelkészegyesület konferenciáját július 29. és augusztus 1. között. A háromnapos rendezvény tegnap istentisztelettel vette kezdetét.
-
A réte-boldogfai gyülekezet még 2012. júniusában kezdte meg az 1769-71 közt épült templomának külső-belső felújítását.
-
Nyitrán, a Szent László Piarista Templomban július 26-án Szent László Emlékmisét tartottak, az Apostoli lovagkirály nyitrai halálának 918. évfordulója alkalmából, melyet Böjte Csaba celebrált.
-
„Az időutazó” címmel szervezte meg a dunamocsi egyházközség az idei, hetedik alkalommal sorra kerülő gyülekezeti napközis táborát az óvodás és alapiskolás korú gyermekek számára.
-
Megnyitotta kapuit a legnagyobb református ifjúsági találkozó, a Csillagpont. A tábor egyik legfontosabb üzenete, ahogyan az a nyitó istentiszteleten elhangzott: Isten elfogad téged és úgy szeret, ahogy vagy. …
-
Rimaszombattól tizenhét kilométerre található Harmac. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 418 lakosából 241 volt magyar, 103 cigány, 56 pedig szlovák.
-
Őszentsége Ferenc pápa áldásában részesült JUDr. Zemkó Margit Ógyalla városának polgármester asszonya.
-
Négy éven át tartottak a leleszi református templomon a felújítási munkálatok. A több mint 20 500 eurós költséget igénylő felújítás után ünnepélyes keretek között ismét felszentelték az istentiszteleteknek …