A szülőföld vonzásában – címmel a Párkányi Városi Galériában megnyílt Lábik János festőművész jubileumi kiállítása. Az ünnepélyes megnyitóra a helyi moziban került sor, ahol a szép számmal megjelent …
Archívum – kultúra
-
-
2008. április18-án 13.00 órától kerül sor a kazincbarcikai Dózsa György Úti Általános Iskolában az Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenyre.
-
A 39. Magyar Filmszemle legjobb női alakításának díját a felvidéki gyökerű Gubik Ágnes kapta Till Attila: Pánik című filmjében játszott szerepéért. A színésznő, aki Szlovákiában már több filmet …
-
Bábel Balázs kalocsai érsek az alábbi nyilatkozattal köszöntötte az Esterházy János-ünnepség résztvevőit, tegnap, azaz 2008. március 8-án.
-
A magyar forradalom és szabadságharc emlékére szerveztek kiállítást Egyházgellén, a képzőművészeti tárlatot március 9-én nyitották meg és március 21-ig látható a helyi kultúrházban.
-
A Csemadok Losonci Alapszervezete és a Nógrádi Területi Választmány 2008. március 6. és március 27. között megrendezi a hagyományos Kármán Napokat. A március 6-i megnyitón a Magyar Kulturális …
-
A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – a KÓTA elnöksége életmű-díjban részesítette Méry Margit néprajzkutatót. Az indoklás szerint Méry Margit néprajzkutató a magyar kóruséletben kifejtett munkásságáért részesült a …
-
Ismét megjelent az MKP Hírvivő, mely a választópolgárokkal történő lakossági fórumokon, találkozókon kívül a március 14-i Vasárnap hetilappal is eljut az Olvasókhoz.
-
Apa és lánya mutatkozik be fotókkal a mosonmagyaróvári Tímár utcai Magyar Galériában. A komáromi mentőorvosként dolgozó Pet’ovský Pálnak és a budapesti ELTE magyar–cseh szakos hallgatójának, Pet’ovská Flórának ez …
-
A „cseh Oscar-díjak” átadásán az Alice Nellis rendezésében készült Tajnosti (Little Girl Blue) kapta a legjobb filmnek járó Cseh Oroszlánt.