Szlovákiai magyar országos tanévnyitó
(Fényképgalériával) A pozsonyi református templomban került sor szombaton 10 órától a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó ünnepségére a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a...
Csak harmadik osztálytól lesz kötelező az angol
Eugen Jurzyca, oktatásügyi miniszter ma úgy nyilatkozott, nem az első, hanem csak a harmadik osztályos tanulók számára lesz majd kötelező az angol nyelv az...
Egyszerűbb lehet az egyetemi professzorok kinevezése
Tatiana Rosová képviselő javaslatot nyújtott be, amelynek alapján a rektorok közvetlenül a köztársasági elnök elé terjeszthetnék az egyetemi professzorok kinevezéséről szóló javaslataikat. Az új...
Jurzyca megszüntetné a félévi bizonyítványokat
Eugen Jurzyca közoktatási miniszter azzal is csökkentené az iskolákon a bürokráciát, hogy megszüntetné a félévi bizonyítványokat. A diákok már csak a tanév végén kapnának...
Két magyar egyetem a legjobb ötszáz között
A világ legjobb ötszáz egyeteme között továbbra sincs egyetlen szlovák felsőoktatási intézmény sem. A listára viszont sikerült ismét bejutnia két magyarországi intézménynek, a Szegedi...
A Rákóczi Szövetség XXII. szentendrei tábora
A magyarországi és határon túli főiskolások és egyetemisták kapcsolatépítését, társadalmi szerepvállalását kívánja elősegíteni a Rákóczi Szövetség nyári főiskolás tábora, amelyet augusztus 23. és...
Határon túli magyar pedagógusok képzése Miskolcon
Egyedülálló kezdeményezés valósul meg Miskolcon, a Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézetben. Határon túli magyar pedagógusok továbbképzése zajlik augusztus 9-től, egy héten keresztül. A képzésen...
Migrációs stratégiák és életpálya modellek konferencia Pécsett
Július 29-31. között került megrendezésre Pécsett a Migrációs stratégiák és életpálya modellek konferencia, amely során a magyarlakta régiókból érkező szakemberek az egyetemi hallgatók életpályájával,...
Középtávon javulhat a felsőoktatás színvonala Szlovákiában
Eugen Jurzyca oktatási miniszter szerint az elkövetkező négy évben sem várható, hogy Szlovákia felsőoktatási intézményei közül valamelyik szerepeljen a világ élvonalbeli egyetemeinek 500-as listáján....
A határon túli jelentkezőket is várják Sárospatakon
A pótfelvételi eljárás keretében a felvidéki érdeklődők jelentkezését is várják Sárospatakon, a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karára. A 2010/2011-es tanévre meghirdetett pótfelvételi eljárásban...
Magyarországon ma hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat
A Magyarországon tovább tanulni szándékozók ma este 8 óra körül már tájékozódhatnak a http:// www.felvi.hu oldalon arról, hogy hány ponttal lehetett bekerülni az egyes...
Felvételi a Selye János Egyetem Református Teológia Karára
A Selye János Egyetem Református Teológia Kara felvételit hirdet a 2010/2011-es tanévre nappali tagozatos képzésre (Bc.) diakónia és missziológia szakon. A két...