Növekszik az iskolakerülők száma – a minisztérium nem tud mit kezdeni a jelenséggel
Egyre növekszik az olyan iskolakötelesek száma, akik az iskola helyett inkább otthon a tévé, a számítógép előtt ülnek vagy pedig csapatokba verődve az utcákat, nagyvárosokban...
Beiratkozási Körút
Az anyanyelven való oktatást hangsúlyozta több pedagógus is, ennek ellenére még mindig vannak szülők, akik nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy gyermeküket anyanyelven tanítassák....
Beiratkozási Körút
Az anyanyelven való oktatást hangsúlyozta több pedagógus is, ennek ellenére még mindig vannak szülők, akik nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy gyermeküket anyanyelven...
A jövő héten pont kerülhet a tankönyvügy végére
A kormány mai ülésén elutasította a közoktatási törvénynek a földrajzi nevek használatára vonatkozó javaslatát, amelyet Berényi József és Szigeti László terjesztett a parlament...
Beiratkozási program Bényben
A Via Nova ICS idei Beiratkozási Körútjának első állomása, kedden, Bényben volt. A helyi óvodában a szülőértekezlet elején az igazgatónő köszöntötte Cúth Csaba oktatási...
Szigeti: Nekünk csak az felel meg, ha a magyar megnevezés van az első helyen
Tegnap a kormányfő kilátásba helyezte, hogy akár kormány, illetve miniszteri rendelet is szabályozhatja majd a tankönyvekben előforduló földrajzi nevek írásának a kérdését. ...
Anyanyelvi hónap a csallóközcsütörtöki iskolában
Amikor az 1997/98 -as tanévben Sill Zsuzsa, magyar szakos pedagógus előállt az anyanyelvi hónap ötletével a Csallóközcsütörtöki Magyar Tannyelvű Alapiskolában, még senki nem gondolta,...
Továbbra is csökken a pedagógusok létszáma, bár a folyamat némileg már lassult
Továbbra is folyamatosan csökken az aktív pedagógusok létszáma, és a folyamatot – úgy tűnik – nem sikerül megakadályozni. Bár az alapiskolák esetében a csökkenés...
A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Komáromban tartotta V. Országos Közgyűlését
Szombaton tartotta Komáromban a SZMSZSZ V. Országos Közgyűlését, a Szózat után a résztvevők szavalatot hallhattak, majd Mézes Rudolf, elnök köszönötte az egybegyűlteket. ...
Útnak indul a Beiratkozási Körút
A Via Nova Ics a tavalyi sikeres Beiratkozási Körút után, az idén szeptemberben egy szakmai konferenciával ismét elindította a magyar iskolákat népszerűsítő programját, melynek...
Magyar gyereket, magyar iskolába – indul a Beiratkozási Körút
A Via Nova Ics a tavalyi sikeres Beiratkozási Körút után még szeptemberben egy szakmai konferenciával elindította a magyar iskolákat népszerűsítő programját, melynek folytatása...
Magyar gyereket, magyar iskolába!
Bizonyára ismerős a mondás több olvasónak is: magyar gyermeket, magyar iskolába! Azt a tényt elvitatni, hogy az anyanyelven való tanulás a leghatásosabb, nem...