Az ország középiskolái összesen közel 90 ezer elsősnek tudnak lehetőséget adni tanulmányaik folytatására. Az, hogy végül mennyien nyernek majd felvételt, a héten fog eldőlni, ugyanis hétfőn, azaz ma …
Archívum – oktatás
-
-
Az oktatási tárca információi alapján 2010 szeptemberétől több elsős lesz a szlovákiai alapiskolákban mint tavaly. Az idei iskolai beíratások során összesen 55741 gyermeket írattak be az első osztályba, …
-
Nem egész két hét áll az idén érettségiző diákoknak arra, hogy átismételjék az iskolai tananyagot. A pénteki ballagási ünnepséget követő héten már az akadémiai hét kezdődik, utána pedig …
-
Eperjesi és kassai pedagógusok kezdeményezésére aláírásgyűjtés kezdődött, melynek célja, hogy megváltoztassák az oktatásban dolgozók bérezéséről szóló törvénymódosítást. A módosítás értelmében ugyanis a pedagógusok béremelése az összegyűjtött kreditpontok nagyságától …
-
Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter a választási ciklus elején jelentős reformokat ígért. Négy év alatt gyökeresen szerette volna megváltoztatni az alap- és a középiskolák tananyagát, több pénzt juttatni az …
-
Egy nagyon hasznos kezdeményezést indított útnak Dr. Baranyi Károly, hosszú évek óta elismert fizikatanár, aki a Világhálón keresztül szeretne segíteni a diákoknak a fizikai ismeretek elsajátításában. Természetesen nem …
-
Az alap- és középiskolák igazgatói közt egyetértés van abban, hogy a parlament által kedden, az állami jelképekről szóló törvény elfogadása még mindig jobb megoldás, mint a nemzetiek által …
-
Összesen négyezer kilencedikes tanuló 109 alapiskolában ír ma matematikai és olvasáskészségi tesztet, melynek során a műveltségfelméréssel foglalkozó intézet (NÚCEM) nem csupán a tanulók közvetlen ismereteire kíváncsi, hanem az …
-
Több mint száz diák vesz részt április 23-24. közt a Kárpát-medencei középiskolások magyar nyelvű számítástechnikai versenyén. Az Infoprog-ot 15 évvel ezelőtt a salgótarjáni főiskola oktatói indították el, hogy …
-
Archívum - oktatás
„Ifjú európaiak” – az össz-szlovákiai verseny regionális fordulója az Európai Unióról Rozsnyón
Az Európai Bizottság szlovákiai képviselete és az Europe Direct 12 regionális információs központja „Ifjú európaiak” néven középiskolai diákok számára össz-szlovákiai versenyt hirdet. A verseny regionális fordulója Rozsnyón április …

