Andrej Kiska államfő csütörtökön, július 3-án elfogadta Dušan Čaplovič és Tomáš Malatinský lemondását, és egyúttal kinevezte Pavol Pavlist gazdasági miniszternek, Peter Pellegrinit pedig az oktatási tárca vezetőjének.
Archívum – Politika
-
-
Nem biztos, hogy az elkövetkező helyhatósági választások növelnék azoknak a polgármestereknek a jövdelmét, akik ezen kívül valamilyen más választott vagy köztisztséget is betöltenek.
-
Nem szokványos módon egyetlen alkotmánybírót nevez csak ki Andrej Kiska köztársasági elnök a három helyett a parlament által választott hat jelöltből, mégpedig Jana Baricovát.
-
Tomáš Malatinský gazdasági miniszter július 2-án bejelentette, lemond a miniszteri posztjáról. A jelenlegi Fico-kabinetben ez eddig az első változás a 2012 áprilisában történt kormányalakítás óta.
-
A jobb jogérvényesítés és az olyan helyzet kialakítása, amikor megéri dolgozni – ezek az ún. kis romareform legfőbb pontjai, amellyel immár negyedik alkalommal rukkol elő az ellenzéki SDKÚ-DS.
-
Több mint kétéves székházkeresgélés után az eddigi magántulajdonban lévő székhelyéről állami tulajdonú épületbe költözik az ombudsmani hivatal.
-
A kormányzó Smer-SD preferenciaszavazati tovább csökkennek, Procházka Hálójának támogatottsága viszont egyre növekszik. Ez derül abból a felmérésből, amelyet a Polis Slovakia ügynökség készített júniusban.
-
A nemzeti parlament és az Európai Parlament képviselői közti együttműködés hatékonyabbá tételében Andrej Kiska köztársasági elnök is segíthet.
-
A Mátyás király meg a székely ember lánya című magyar népmesére emlékeztetett a Smer hétvégi közgyűlése. Marek Maďarič esete ugyanis erősen a népmese hozott is ajándékot meg nem …
-
A Smer-SD június 28-án délelőtt kezdődött pozsonyi közgyűlése nem foglalkozik a lehetséges kormánytagcserékkel.