Ebben az évben tavasszal volt a bemutatkozása a „A kulturáért Gömörben” és „Gömörön túl Polgári Társulás” keretén belül megalakult fotóklubnak Rimaszombatban.
Archívum
-
-
Idén sokáig úgy tűnt, a felzárkózó piacok szinte érzéketlenek „nem elsőrendű válságra, hiszen pénzintézeteik nem vásároltak azokból a nem elsőrendű amerikai jelzálogtartozásokra alapozott, szerteágazó származékos értékpapírokból, amelyek megingatták …
-
Nicolas Sarkozy az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében egy „közös gazdasági kormány” létrehozására tett javaslatot az eurózóna számára.
-
Az idei szőlőtermésen a pillanatnyi helyzet alapján korántsem lesz akkora a haszon, mint azt a gazdák, a termelők korábban remélték. Sok helyütt ugyanis eléggé könnyűek a fürtök, és …
-
Napról napra aggasztóbb hírek érkeznek az Amerikában dúló gazdasági válságról. A világ legfejletebb gazdaságának agóniája természetszerűleg Európára is hatással van, bár elemzők szerint nem kell attól tartani, hogy …
-
Tegnap kezdődött és ma folytatódik Dunaradványban a Baróti Szabó Dávid nevét viselő hagyományos kulturális esemény.
-
A parlament jóváhagyta az Albán és a Horvát Köztársaság NATO-hoz való csatlakozásával kapcsolatos protokollt.
-
Pozsony után ma a Magas-Tátra volt II. Erzsébet szlovákiai látogatásának a helyszíne. Látványban gazdag, ám nyilatkozatokban szűkös vendégeskedést tett hazánkban a brit uralkodó pár.
-
A Bátorkeszi Református Egyházközség presbitériuma harmadik alkalommal szervezi meg Bátorkeszi István gályarab prédikátor emlékére a Bátorkeszi István Napokat, melyek a reformáció hetében, ma kezdődnek és péntekig tartanak.
-
Reakciók nélkül maradt Viera Tomanová munka-,szociális és családügyi miniszternek a 2. nyugdíjpillér újbóli megnyitását szorgalmazó felszólalása is, amelyben – immár sokadszor – ismét elmondta, hogy óriási veszélynek teszik …