Ötnapos rendezvénykavalkád Martoson
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, három év után ismét megrendezik a martosi szabadegyetemet. Július 4-től öt napra újra fesztiválhangulat költözik a Nyitra és a Zsitva között fekvő településre. A feltámadó MartFesztről kérdeztük a portálunkat működtető Szövetség a Közös Célokért elnökét, a fesztivál főszervezőjét, Gubík Lászlót.
A politológus véleménye a pártok érdekházasságáról
A demokratikus politikai erők egyesítése feltétlenül szükséges, véli Alexander Onufrák, a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Politológiai Karának politológusa. Viszont nézete szerint ennek elsősorban...
Már várják a jelentkezőket a Jókai-díj irodalmi pályázatra
Fontos küldetése ennek a díjnak, hogy megemlékezzünk a legnagyobb magyar íróról, s fejet hajtsunk a nagysága előtt.
Mikroszkóp alatti világ: Simon Zsolt minipártja keblére ölelné a többi mikropártot
Ha nem lenne már így is szánalmasan röhejes a szlovák belpolitika és választási kampány, itt egy újabb kis színes az amőbák világából: a sokat...
Ódor: egyelőre nem lesz drágább a lakossági energia
Egyelőre nem lesz drágább a lakossági energia, a szakértői kormány azzal számol, hogy érvényben marad a Szlovák Villamos Művekkel aláírt memorandum – jelentette ki...
Szlovákiában súlyos nővérhiány van, sokan inkább külföldre mennek dolgozni
A Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája (SK SaPA) üdvözli az egészségügyi tárca döntését, miszerint egyszerűsíteni kívánja az Ukrajnából érkezett egészségügyi nővérek szakképesítésének elismerését. Ennek...
Nem szavazott bizalmat az Ódor-kormánynak a parlament
Nem szavazott bizalmat a parlament Ódor Lajos kormányának. A parlamenti képviselők csütörtökön elutasították a kormány programnyilatkozatát. A 136 jelen lévő képviselő közül 34 szavazott...
Erre van pénz – az ország történetének legdrágább kampánya várható
A szeptemberi választásig még 107 nap van hátra, s a politikai pártok a transzparens számláik tanúsága szerint immár összesen csaknem kétmillió eurót költöttek kampányra....
Adományozz vért, adományozz plazmát! – a Véradás világnapja jegyében
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztelettel adózik mindazok előtt, akik a legértékesebbet, a vért adományozzák azoknak a betegeknek, akiknek sürgősen szükségük van rá. Június 14-e...
A Szövetség a bajba jutott gazdák mellett áll
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke ma a magyar párt pozsonyi székházában Patasi Ilonával, a Szlovákiai Agrárkamara elnökével és Palik László biogazdásszal tanácskozott arról, hogyan...
Három év után visszatér a fesztivál Martosra
A Martosi Rendezvényliget tavalyi hivatalos megnyitóját követően számos koncertnek, tábornak adott otthont a nyár folyamán a liget, és tulajdonképpen ez adta az ötletet, hogy a fesztivált is vissza lehetne hozni – magyarázta Gubík László, hozzátéve, idén nemcsak tábor és szabadegyetem lesz Martoson, de három év után visszatér a fesztivál is.
Magyarország is részt vesz Szlovákia légtérének védelmében
Csehország és Lengyelország mellett Magyarország is részt vesz Szlovákia légtérének védelmében – erről írt alá visegrádi négyes megállapodást hétfőn Csorbatón Martin Sklenár szlovák, Mariusz...