Felvidék Ház Miskolcon (Fotó: https://felvidekhaz.hu)

A Magyar Házak Nonprofit Közhasznú Kft. egyik vidéki intézménye a miskolci Felvidék Ház, ahol mindig értékes programokkal várják az érdeklődőket.

„Küldetésünk az anyaországi- és felvidéki magyarok fizikai és szellemi jelenlétének a fenntartása és megerősítése. A Felvidék Ház fontos szerepet vállal rendezvények szervezésében, amelyek időszakos rendszerességgel megjelennek határon innen és határon túl” – mondta el Mács Ildikó, a Felvidék Ház szakmai igazgatója.

Mács Ildikó elkötelezett a nemzeti identitás védelmében, a külhoni magyarság támogatásában, a magyar közösségek összetartó erejének erősítésében. A Felvidék Ház is ezt a célt szolgálja rendezvényeivel.

Kötődése a Felvidékhez erős, hiszen maga is innen származik. Édesapja Mács József, Bátka község szülötte, Magyar Örökség-díjas író, a „Felvidék krónikása”. Szívesen jár szülőföldjére, sőt felkért előadóként is meglátogatta áprilisban, Mács József születésnapján a bátkai alapiskolát és a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot.

Mács Ildikó és Gyurán Ágnes Bátkában (Fotó: Sebők Csilla)

Meghatottan mesélt édesapja felvidéki magyarság sorsát megjelenítő irodalmi munkásságáról, de bemutatta a Magyar Házak Hálózatot, azon belül pedig szólt a miskolci Felvidék Ház küldetéséről, tevékenységéről is, és az intézmény nevében jelképes, identitáserősítő ajándékkal is kedveskedett az iskoláknak.

„Számítunk Miskolc és a környező települések együttműködésére. Minden apró javaslat és cselekedet segíti azt a munkát, ami összehangol minket felvidéki honfitársainkkal” – szögezte le Mács Ildikó, akitől megtudtuk, hogy legutóbb Miskolc és Kassa töretlen barátságára, testvérvárosi kapcsolatára világítottak rá.

A Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 projektben Miskolc, mint testvérváros aktívan együttműködött Kassával. A májusban tartott rendezvényen Koczúrné Bencs Ilona, a Miskolci Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának referense és a kassai Reiter Flóra projektmenedzser több mint 1000 fotó vetítésének kíséretében elevenítette fel a két város közel 30 éves együttműködését.

Koczúrné Bencs Ilona és Reiter Flóra Miskolcon (Fotó: https://felvidekhaz.hu)

„Reiter Flóra kiemelte, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projektjein belül magyar szemmel a szívükhöz legközelebb a Márai-projekt állt. Ennek köszönhetően létrejött Márai Sándor Körútja, az élete legfőbb megállóhelyeivel és az ehhez kapcsolódó négynyelvű térképpel. Nagyon sikeres volt a szintén négy nyelven megjelent Márai Sándor életét és munkásságát bemutató film és brosúra. E projekt keretén belül került tatarozásra a Kassai Nemzetiségi Klub, valamint a Márai Sándor Emlékszoba, amely interaktív módon vált attraktívabbá Európa fiataljai számára vizuális és audioelemekkel, zenével, fényekkel” – számolt be az elhangzottakról Mács Ildikó.

Egyébként Márai Sándor és családja történetéről ezt megelőzően, áprilisban tartott előadást Ötvös Anna kassai történész, aki Márai Sándor családja vonatkozásában elsősorban arról beszélt, hogy kutatásai fókuszában a felesége, Lola állt.

Márai sokszor sok helyen leírja, mit kapott Kassától, mit köszönhet ennek a polgári szellemiségű városnak. Többek között a feleségét is, hiszen Matzner Ilona, Lola is kassai származású volt. Ötvös Anna 2010-ben kezdte el a Moskovics és Matzner családokkal kapcsolatos kutatásait, ebből született meg a Lola könyve című kötet, amit 2017-ben adott ki a Helikon Kiadó.

Ötvös Anna és Mács Ildikó Miskolcon (Fotó: https://felvidekhaz.hu)

A miskolci Felvidék Ház rendszeresen szervez különböző könyvbemutatókat, kiállításokat, pódiumbeszélgetéseket, honismereti utazásokat, ifjúsági programokat. Érdemes figyelni a honlapjukat, vagy a közösségi oldalukat.

Legközelebb 2024. május 29-én zenés irodalmi pódiumestet szerveznek a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

Ekkor Tallián Mariann A Szegények fejedelme – II. Rákóczi Ferenc című történelmi regénye és a Törvényen kívüliek című történelmi novelláskötete, valamint Lázár Balázs Karantén(y)ek című verseskötete idézi meg, s helyezi új megvilágításba a fejedelem alakját és a trianoni traumát.

A Magyar Házak NKft. olyan nemzetpolitikai szervezet, amely a külhoni magyar közösségek fizikai közelségében új platformokat kínál a kisebbségben élő magyar nemzetiségnek és a magyar-magyar, magyar-ukrán, magyar-ruszin, magyar-szlovák, magyar-osztrák, magyar-román, magyar-szerb, magyar-szlovén és magyar-horvát nemzetpolitikai kapcsolatoknak és intézményeknek.

(Fotó: https://felvidekhaz.hu)

A Magyar Házak azokon a területeken van jelen, ahol a tágan értelmezett magyar kultúrának és közösségi jelenlétnek az utóbbi évszázadokban feladatai, emlékei, érdekei és lehetőségei jöttek létre és maradtak fenn napjainkig.

Küldetése a külhoni magyarság értékeinek felmutatása és bekapcsolása a Kárpát-medencei egységes magyar nemzet vérkeringésébe.

Ám arra is törekszenek, hogy a magyarországi magyaroknak megmutassák a külhoni magyar emlékeket. Ezért „Szeressük vissza Felvidéket” címmel kirándulásokat is szerveznek az elcsatolt területekre. Június 26-án és 27-én Medvesalján és Gömörben barangolnak.

Mint megtudtuk, a miskolci Felvidék Ház feladata az is, hogy a legszélesebb körben megszólítsanak mindenkit. Hasznos, élménydús és nemzeti programokat kínálnak, az összetartozás érzését erősítve. „Rendhagyó történelemórákat is tartunk. Ezek célja, hogy elmondjuk a miskolci középiskolásoknak, mi is történt valójában azokkal, akiken átlépett a határ. Arról beszélünk, ami a tankönyvekből kimaradt…” – nyilatkozta a Felvidék.má-nak Mács Ildikó.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)