Az SaS felmondja a koalíciós megállapodást. Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnöktől olyan új megállapodás kidolgozását várja, amely tükrözi a jelenlegi politikai realitásokat, és amelyből az következik, hogy Igor Matovič …
Itt és Most
-
-
Július 6-án, szerdán szervezték meg a Martosi Rendezvényliget ünnepélyes megnyitó ünnepségét Martoson.
-
Az SaS felmondja a koalíciós megállapodást. Eduard Heger miniszterelnöktől olyan új megállapodás kidolgozását várja, amely tükrözi a politikai realitásokat, és amelyből az következik, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter nem …
-
Hagyományosan a Martosi Rendezvényligetben tartotta a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) éves tanácsülését ma, melyen a társulás tagszervezeteinek vezetői mellett jelen voltak az elnökség tagjai: Gubík László elnök, …
-
Eduard Heger kormányfő reméli, hogy az SaS a kormánykoalíció tagja marad. „Szlovákia történetének legnehezebb időszakát éli. Ez nem a kormány megbuktatásának ideje. Remélem, az SaS tagjai úgy döntenek, …
-
Drágas(z)ág van Szlovákiában, állapíthatná meg A Gyűrűk Urának jellegzetesen selypítő Gollam alias Szméagol nevű szereplője és vele együtt az ország lakossága is, valahányszor bevásárolni, számlát fizetni indul. Listavezetők …
-
Szlovákiában több mint 400 háziorvossal és 223 gyermekorvossal kevesebb van a szükségesnél. A legkritikusabb helyzet körzeti orvosok tekintetében a Vágbesztercei, Aranyosmaróti, Korponai és Poltári járásban van. Gyermekorvosban a …
-
A Sloboda a Solidarita (SaS) párt rendkívüli, kibővített országos tanácsa a mai nap folyamán dönt a jelenlegi kormánykoalícióhoz való további viszonyulásáról. A SITA hírügynökség kérdésére, miszerint az SaS …
-
Hetek óta több menekült tér vissza Ukrajnába, mint ahányan érkeznek, a statisztikából csak néhány nap lóg ki – mutatott rá Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter. A menekültek számának csökkenésére …
-
Ján Mikas, a Szlovák Köztársaság fő-higiénikusa a nyári táborozásokat, rendezvényeket szervező közösségek, egyesületek, üzemeltetők és szervezetek számára utasítást adott arra vonatkozóan, hogy milyen feltételek mellett valósulhatnak meg az …

