Néhány természetvédő aktivista erősen szorgalmazza a vadászat betiltását, a magas- és apróvadak irtásának teljes megszüntetését Szlovákiában. Szakemberek azonban észérvekkel bizonyítják, hogy ez a természet és az ország számára …
Itt és Most
-
-
A fegyelmi tanács pénteken ideiglenesen felfüggesztette Vladimír Sklenkát, a Pozsony I. Járásbíróság bíróját. A TASR hírügynökséget erről Veronika Müller, a Bírói Tanács szóvivője tájékoztatta. Sklenka egyike azoknak a …
-
Alojz Hlina, a parlamenten kívüli KDH elnöke visszautasította az ellenzéki OĽaNO és a szintén parlamenten kívüli Keresztény Unió (Kresťanská Únia – KÚ) pénteki javaslatát, miszerint felajánlották a KDH-nak …
-
Hamarosan visszakapjuk azt egy órát, ami márciusban „elveszett” számunkra. Szombatról vasárnapra, azaz október 27-én hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítanunk az óráinkat. Ez a téli (normál) időszámítás 2020. március 29-én …
-
Az ellenzéki OĽaNO pénteken felajánlotta a parlamenten kívüli KDH-nak, hogy induljon a listáján. A KDH-sok a helyek felét kapnák meg a jelöltlistán, Alojz Hlina, a KDH elnöke a …
-
Az Összefogás mozgalom a tárgyalások folytatásával összefüggésben az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: Az Összefogás örömmel nyugtázta, hogy többhetes külön egyeztetések után sikerült az összes félnek egy asztalhoz …
-
A Magyar Közösség Pártja sajtóosztálya az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: A Magyar Közösség Pártja a magyar egység megteremtésének elkötelezett híveként hétfőre, október 28-ára a megkezdett ötpárti tárgyalások folytatására hívta …
-
Az OĽaNO ellenzéki mozgalom pénteken délután leadta az SZK Nemzeti Tanácsa iktatójában a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges aláírásokat. Ez utóbbi célja Martin Glváčnak (Smer-SD), a parlament alelnökének …
-
Az ügyészség etikai bizottsága bírálja Dobroslav Trnkát és más ügyészeket, amiért nem reagáltak a felszólításra, és nem kérvényezték a főügyésztől a felfüggesztésüket. Jozef Sedlák bizottsági elnök kijelentette: nem …
-
Az ellenzéki SaS csalódottságát fejezte ki Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter javaslatai miatt, amelyekkel az igazságszolgáltatás megtisztítását szándékozik elérni. A párt szerint a javaslatok minimális változásokat eredményeznek – tájékoztatta …