Orbán Viktor: a rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket követelnek
Levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a magyar kormány döntéséről, mely szerint Magyarország kéri az Európai Bizottságtól...
Újra tízezrek tüntettek a cseh kormány ellen Prágában
Újabb kormányellenes tüntetésre került sor vasárnap délután Prágában. A Vencel téren összegyűlt több tízezer tüntető előtt felszólalók élesen bírálták az országban tapasztalható drágulást, a...
Ismét megtelt a Szent Katalin-templom Betlehemben a karácsonyi éjféli misén
Ismét zsúfolásig megtelt Betlehemben a Születés temploma melletti katolikus Szent Katalin-templom a karácsonyi éjféli misén a járvány okozta kétéves szünet után – közölte a...
Gyorsvasúttal kötnék össze a visegrádi országok fővárosait
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a közleményben elmondta: „A nagysebességű vasútvonalon Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint két óra, Prágába három és fél óra alatt lehetne eljutni. A járatok öt és fél óra alatt tennék meg a Budapest–Varsó utat. A visegrádi országok fővárosainak összekapcsolása mellett a beruházás egybenyithatja a hazai gyorsvasúti hálózatot az európaival.
Ferenc pápa két év után ismét a Colosseumnál vezette a keresztutat
A keresztút utolsó előtti állomásán egy ukrán és egy orosz család tagjai, az utolsón pedig egy katolikus bevándorló család vitte a keresztet nagypénteken a...
Vállalkozók és vállalkozások az online térben
A Nemzetpolitikai Államtitkárság programjait is átírta kicsit a karantén, mert olyan 200 főre tervezett konferenciát, amely a Kárpát-medencei vállalkozókat várta volna Mezőkövesden, akkora létszámban...
Határtalan design kiállítás a Kiscelli Múzeumban
Új helyszínen, a Kiscelli Múzeumban látható idén a Határtalan design kiállítás, amely 14 ország 152 dizájnerének, ékszertervezőjének és képzőművészének a munkáit mutatja be szombattól.
A horvát elnök hitetlenkedve és félelemmel követi az ukrán háború fejleményeit
Zoran Milanović horvát elnök szerdán újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy „hitetlenkedve és félelemmel" követi az ukrán háborút, amelynek árát a „szerencsétlen nép" fizeti meg, nem...
VII. Ősök Napja – köszönetnyilvánítás
Lezárult az idén hetedik alkalommal megrendezett Ősök Napja ünnep. Bugacon, a pusztában összegyűlt több tízezer ember méltósággal, rendben ünnepelt. A tizenöt év alatt még...
Minden magyar gyermek kincs, szülessen bárhol is a világon
A határon túli magyar családok támogatásáról szól a KINCS Percek harmadik része, amely azt is bemutatja, mennyien vándoroltak ki, majd tértek vissza Magyarországra – tájékoztatta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) pénteken az MTI-t.
Rendhagyó óra Zirig Árpád költővel Mosonmagyaróváron
Február 25-én, kedden a kommunizmus áldozatainak emléknapján rendhagyó irodalom- és történelemórára került sor a Békefi Ernő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2016. június 3-ai hasonló sikeres rendezvénye után Mosonmagyaróváron, a Piarista Iskola érettségi előtt álló végzősei számára. A rendhagyó órán előadóként a csallóközi Zirig Árpád költőt, tanárt látták vendégül.
Orbán: megindult egy vita Európa sorsáról, aminek a legfontosabb pontja az, lesz-e jövő, vagyis...
A Budapesti Demográfiai Csúcsra „eljöttek a barátaink", megindult egy vita Európa sorsáról, aminek a legfontosabb pontja az, lesz-e jövő, vagyis gyerek. Európa jövője nem...