Zoboraljiakat is díjaztak a 16. Textiles Konferencián
A szervezők szerint soha olyan nagy mennyiségű pályamű nem érkezett be, mint az idén, nagyon sok zoboralji mintát dolgoztak fel, de Pozsony környéki és gömöri mintákat, valamint a szlovák területek népi mintáit is megalkották a művészek.
A bevezetett szigorítások ellen tüntettek Prágában
Több száz ember, döntően fiatalok tüntettek vasárnap délután Prágában a koronavírus-járvány fékezését célzó, a közéletet korlátozó kormányzati intézkedések ellen.
A Vencel térre, majd egy órával...
Felavatták Mindszenty József krakkói szobrát
Felavatták szombaton Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrát a lengyelországi Krakkóban, az Isteni Irgalmasság-bazilika Magyar Kápolnája előterében. Az emlékmű a legendás magyar antikommunista ellenzéki, Pákh...
Tovább növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a pótfelvételi eljárásban
A 2020-as általános felvételi eljárásban felvett több, mint 6000 új hallgató mellett 428 jelentkező került be a pótfelvételi eljárás során az SZTE valamely képzésére....
Ukrajna vatikáni nagykövete szerint Ferenc pápa szeptemberben Kijevbe látogathat
Ferenc pápa Kijevbe tervezett látogatásáról volt szó a katolikus egyházfő és a vatikáni ukrán nagykövet találkozóján.
A diplomata, Andrij Juras szombaton a Twitter-fiókján számolt be...
„A magyar emberek védelmének érdekében új, szilárd alapokra helyeztük együttműködésünket Törökországgal”
Törökország és Magyarország közös fejlesztéssel építi a magyar haderőt, a Gidrán harci jármű a török-magyar védelmi ipari együttműködés megtestesítője - írta a honvédelmi miniszter...
Orbán: sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit
A gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását, hosszú csata volt, de sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit - írta a miniszterelnök...
Ferenc pápa egy szoborral támogatja a Jónak lenni jó! jótékonysági akciót
Rendkívüli ajándékkal támogatja a közmédia 10 éves jótékonysági kampányát Ferenc pápa: egy Szent József-szobrot küld, hogy annak elárverezésével segítse a műsor idei kedvezményezettjét, a...
Magától nem oldódik meg! – online előadás-sorozatot indít a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
Határon túli és magyarországi neves előadók március 23-tól hat héten át jelentkeznek egy-egy aktuális, családi életet támogató élő online programmal, mely a szervezet Facebook-oldalán ingyenesen lesz követhető.
Jó bornak is kell a cégér
A régi közmondás szerint nem kell, de az élet, a gyakorlat az ellenkezőjét bizonyítja. Ennek jegyében tartották a Pesti Vigadóban pénteken (május 19-én) a...
MÁV: a vonatokon és a távolsági buszokon is érvényes a kedvezményes jegy a tűzijátékra...
A vonatokon és a Volánbusz járatain is felhasználható a MÁV kedvezményes, kétezer forintos jegye, amivel a budapesti tűzijátékra érkezőket segíti a vasúttársaság.
Biber Anett, a...
Bulgária is nemet mond Ukrajna katonai támogatására
Bulgária sem lőszert, sem fegyvereket nem küld Ukrajnának − jelentette ki Rumen Radev államfő, hangsúlyozva, az ellenzék nyomásgyakorlása ellenére sem hagyja, hogy országa háborúba...