Amerikai külügyminiszter: ha nem jön létre a béke, Trump valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: „oké, ennyi volt”. Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, …
Kitekintő
-
-
A csehek 77 százaléka szövetségesnek vagy partnernek tartja Magyarországot – derült ki a CVVM akadémiai közvélemény-kutató intézet márciusi országos felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában. A CVVM, …
-
Megvásárolná a román kormány a Moldáv Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. A bukaresti szállításügyi minisztériumhoz tartozó Tengeri Kikötők Igazgatósága közbeszerzési eljárást írt ki az ICS …
-
Oroszország azt várja, hogy az európaiak és az ukránok kinyilvánítsák szándékukat az ukrajnai konfliktus békés rendezésére, ám Európa „a háború folytatására orientálódik” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a …
-
A magyar gazdaságot visszafogták a kedvezőtlen külső körülmények tavaly, a belföldi fogyasztás élénkülése ugyanakkor segítette a fellendülést – állapítja meg a Költségvetési Tanács a Magyarország 2024. évi központi …
-
Nem érünk rá Ukrajna uniós csatlakozásáról később dönteni! – áll Bóka János európai uniós ügyekért felelős magyar miniszter ma közzétett Facebook-bejegyzésében. A miniszter azt írta: rekordidő alatt, a …
-
Elkészült a TAL európai kőolajvezeték kibővítése, Csehország történelmében első ízben már nincs rászorulva az orosz kőolajra – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön a közép-csehországi Nelahozevesben, a nyugatról …
-
Nagy érdeklődés mellett, több mint 200 résztvevővel zajlott le az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) által szervezett Együtt a sikeres pályázatokért című szakmai konferencia 2025. április 12-én, szombaton …
-
Kitekintő
Az Európai Bizottság az illegális bevándorlás szempontjából több származási országot biztonságosnak nyilvánítana
Az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett több olyan származási ország biztonságossá nyilvánítására, ahová vissza lehet toloncolni az illegális bevándorlókat. A javasolt uniós listán Koszovó, Banglades, Kolumbia, Egyiptom, India, …
-
A ragadós száj- és körömfájással érintett négy állattartó telepen befejeződött az állatállomány felszámolása, ám ezzel a veszély még nem múlt el – mondta az országos főállatorvos szerdán a …