Tóth Tamara, Kecskemét lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 16. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban – hangzott el a Duna csatornán. A 2023 leggyorsabb …
Kitekintő
-
-
Örömét fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, hogy Szlovákiában „egy megkérdőjelezhetetlenül demokratikus választáson az emberek egyértelmű döntést hoztak”. A miniszter Facebook-bejegyzésében kiemelte: a választások eredménye esélyt …
-
Petr Fiala cseh kormányfő bízik abban, hogy Csehország és Szlovákia együttműködése a szlovákiai parlamenti választások után is nagyon szoros lesz. „Figyelemmel kísértem a szlovákiai választásokat, és azt kívánom …
-
Ki tudja, miről nevezetes Hernádkak és hol fekszik? Erre a fogas kérdésre néhány napja még én sem tudtam volna válaszolni. De mivel a településen tartották szeptember 30-án, szombaton …
-
A magyarországi sajtó is részletesen beszámolt a szlovákiai parlamenti választásokról. Mint a Magyar Nemzet írja, Robert Fico pártja, a Smer megnyerte a választásokat, „a progresszívek pedig nagyot buktak …
-
Kitekintő
Kelemen Hunor szerint „jó irány, helyes út” a francia államfő Korzikával kapcsolatos bejelentése
Nagyon jó irány, helyes út Emmanuel Macron francia államfő bejelentése Korzika autonómiájával kapcsolatban – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, megjegyezve: nem …
-
A Nemzeti Vágta hétvégi programjai szombat délben a versenyzők eskütételével és az ünnepélyes megnyitóval kezdődnek a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos rendezvény szombaton kora délután a Kishuszár Vágta …
-
A térség stratégiai energiabiztonságát garantáló kérdésekről tárgyalt a magyar, a szerb és az egyesült arab emírségekbeli küldöttség pénteken Belgrádban, ahol a találkozót követően Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök …
-
Magyarország a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül 40 millió forinttal támogatja az Örmény Vöröskereszt humanitárius munkáját – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért …
-
Október 15-én Lengyelországban parlamenti választásokat tartanak. Ezzel kapcsolatban a Lengyel Püspökkari Konferencia egy olyan ajánlási dokumentumot jelentetett meg, melyben leszögezi, hogy a szabad választás a demokratikus társadalmi rend …

