Már tavaly nyáron is hírt adtak róla, hogy a pozsonyi Kuchajda-tónál tért hódít egy itt nem őshonos faj, a nílusi lúd (Alopochen egyptiacus). Most pedig arról olvashattunk, hogy …
Magazin
-
-
A 2020-as naptári évben 251 munkanap lesz. A hétvégéket is beleértve 115 szabadnap vár ránk az idén. Szlovákiában összesen 15 államünnep van, ebből tizenegy hétköznapra, négy pedig hétvégére …
-
A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett közönségszavazáson 14 642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az év hala címet. A voksok …
-
Meleg és szélsőséges volt tavaly a világ időjárása – mondta Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Elmondta, a Meteorológiai Világszervezet szerint ha nem is …
-
Az IKEA valamennyi piacán kivonja január elsejétől az egyszer használatos műanyag termékeket, egyebek mellett az egyszer használatos műanyag szívószálakat, tányérokat, poharakat, evőeszközöket és fagyasztótasakokat – közölte a svéd …
-
Fokozott figyelemre intenek az állatvédők a szilveszterkor szokásos petárdázások és tűzijátékok miatt, mivel az erőteljes hang- és fényhatások állatok sokaságát rémítik halálra. Szilveszter és újév idején a petárdázások …
-
Ha az áru sérülten, nem eredeti csomagolásban érkezett meg vagy nem megfelelő a mérete, esetleg elégedetlenek vagyunk vele, visszaigényelhetjük a kifizetett árát. Az üzletekben és az interneten is …
-
Különösen ilyenkor, ünnepek táján számtalan kedves fénykép, videó készül a gyerekeinkről, s majdnem minden büszke szülőnek az az első gondolata, hogy ezeket sürgősen megossza másokkal, lehetőleg minél több …
-
„Az adventi időszak a készülődésről, a jóra való készülődésről szól. Egymásra gondolás ideje ez, amikor is megfigyeljük, hogy mivel tudnánk örömet okozni a másiknak” – fogalmazott Strédl Terézia.
-
Sokan az ünnepeket, illetve az előkészületeket valamint a várakozás időszakát magányosan töltik, a szeretteik nélkül. Ezzel kapcsolódva a nyugalmazott püspökatya megjegyezte: „az Úristen ismeri a mi sorsunkat, mint …