Valóban csodálatos. Próbáltam virtuálisan elképzelni, hogy a magyar kultúra napja utáni vasárnapon Károli Gáspár prédikátor, bibliafordító uram ott sétál szülővárosa, Nagykároly új kertvárosi református egyházi központjának termeiben, és …
Hitélet
-
-
Az elnöki beszámolót a tisztújítás követte, melynek során a közgyűlés 2024-ig a következő elnökségnek szavazott bizalmat: elnök – Müller Péter, alelnök – Ivkovič Sándor, titkár – Ivkovič Krisztina, …
-
Megható és történelmi pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik vasárnap délelőtt részt vettek a Covid-Biblia bemutatásán Nagykárolyban. A 14 kötetben megjelent, kézzel másolt Szentírás bekötése január második felére készült …
-
Imanapot hirdetett meg január 26-ra Ukrajna békéjéért Ferenc pápa, aki szándékát a Szent Péter téren mondott beszédében jelentette be vasárnap. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy aggodalommal követi a növekvő …
-
A keresztény katolikus egyház január 23-án emlékezik meg Mária eljegyzéséről (festum desponsationis Beate Mariae Virginis), mely Jézus anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának és Szent Józsefnek az eljegyzését ünnepli. …
-
Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust János 17,3 Az éjjel lehullott a dunnás fehér hó a …
-
A tavalyi év végén lezárult a Pázmaneum Társulás által meghirdetett Boldog Batthyány-Strattmann László-emlékév, melyet halálának 90. évfordulója tiszteletére hirdetett meg a felvidéki magyar katolikusok érdekében és védelmében munkálkodó …
-
A magyar kultúra napja elgondolkodtatott. Mi mindent adtak lelkemnek a magyar költészet gyöngyszemei életem során? Hány alkalommal sírtam végig József Attila Altatóját? Minden egyes alkalommal… Milyen magasságokba repített …
-
Minden forrásom belőled fakad – hangzott a tavalyi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójaként. Ha belegondolunk, a szentkutak e mottó valódi „jel-képei”: a teremtett világ ereje, élet, szépség, hit mind …
-
Szlovákia lakosságának több mint a fele (55,8 százalék) római katolikus vallású. Ez több mint 3,04 millió lakost jelent. Ezt követi az evangélikus vallás 5,3 százalékkal (287 ezer ember), …