Átadták a vezekényi és a nádszegi óvodát, Zsigárdon alapkőletétel volt
A felújított vezekényi óvoda épületét a jövő generációjának szeptember 24-én adták át dr. Grezsa Istvánnak, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program miniszteri biztosának jelenlétében.
„Ezúton is szeretném...
Tóth János rektorhelyettest professzorrá nevezték ki
Professzori kinevezést kapott a Selye János Egyetem korábbi rektora, jelenlegi általános és fejlesztési rektorhelyettese, Tóth János.
Az ünnepélyes eseményre a pozsonyi Elnöki Palotában került...
Potápi: Indul az óvodafejlesztési program harmadik üteme is
Folytatódott a felújított magyar óvodák átadása a Felvidéken, szeptember 19-én Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Deákiban, Békén és Csallóközcsütörtökben adta át a megújult óvodákat. Bejelentette Indul az óvodafejlesztési program harmadik üteme.
Grezsa István átadta a felújított óvodát Gelléren, Bogyán és Kolozsnémán is
Szerdán, szeptember 19-én is folytatódnak az átadások. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szintén három felújított óvodát ad át, 9.00 órakor Deákiban, 11.30-kor Békén, majd 13.00 órakor Csallóközcsütörtökön.
A diákok helyett csak a tanároknak szól a kisebbségi tankönyv
Újabb fordulatot vett a nemzetiségekről szóló, két éve előkészített iskolai segédanyag sorsa – derült ki a Kisebbségi Bizottság legutóbbi ülésén. A szlovákiai kisebbségek képviselőinek...
Megtartották a 15 éves Selye János Egyetem akadémiai évnyitóját
Ünnepélyes keretek között vette kezdetét a 2018/2019-es akadémiai év a komáromi Selye János Egyetemen. Miután az egyetem Orsovich Yvette vezette kórusának előadásában felhangzott a...
Megkezdik a „Szülőföldön magyarul“ támogatások folyósítását
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. értesíti a pályázókat, hogy az OTP Bank 2018. szeptember 17-től megkezdi a „Szülőföldön magyarul“ nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és...
Holokauszt emléknap a Selye János Gimnáziumban
„A történelmi tanulságok őszinte kimondásával el tudjuk érni, hogy megfelelő oktatási programokkal, magunk és mások iránti tiszteletre neveléssel fel tudjuk készíteni a jövő generációt...
Óvodafelújítások a Bodrogközben és az Ung-vidéken
Dr. Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke 2018. szeptember 11-én...
Tornatermek felújítására ítélt meg jelentős pénzösszegeket az oktatási tárca
A Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma a tanintézmények tornatermeinek felújítására 9 millió eurót hagyott jóvá. Jutott belőle 6 magyar tanítási nyelvű iskolának is.
Az oktatásügyi minisztérium...
Az új tanév első hete a Nagyölvedi Alapiskola és Óvoda tanintézmény felújított óvodájában
A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának keretében újult meg a Lévai járásban található, 1500 lelket számláló, többségében magyarok lakta Nagyölved óvodája. A pályázati támogatás...
Ahogy a vár, a rimaszombati új magyar óvoda ereje is a védők szívében van
Rimaszombatban az új református óvoda ünnepélyes alapkőletételére 2018. szeptember 4-én került sor, amikor is Grezsa István, Fazekas László, Molnár Sándor és Molnárné Pelle Beáta...