Felvidéki versenyzők is szerepeltek a XI. Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében az idén tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, amelynek negyedik éve határon túli, így felvidéki résztvevői...
Hosszú idő után két osztályt kell nyitni Buzitán
Bár a nyitrai pedagógiai főiskolán tanári oklevelet szereztem, a sorsom úgy alakult, hogy nem gyakoroltam ezt a hivatást – újságíró és lapszerkesztő lett belőlem.
Van jövője a műszaki értelmiségnek
A Pozsonyi Magyar Intézet adott otthont annak a találkozásnak, amely a Pozsonyi Műszaki Egyetem professzorai és a műszaki érdeklődésű hallgatók között zajlott.
Angolul tanulni játékosan
Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola ezen a héten szervezte meg immár tizedik angol hetét. A hét folyamán angol lektorok foglalkoztak a tanulókkal. Az újszerű élményen alapuló nyelvoktatás népszerű a térségben.
Élő emlékekből szőtt helytörténet
A Szenci Városi Múzeumban április 26-án, idén hetedik alkalommal rendezték meg a helytörténeti diákkonferenciát a Szenczi Molnár Albert Alapiskola, a Szenci Városi Múzeum és a Szenczi Molnár Albert Gimnázium szervezésében.
A Szenci járásban emelkedhet a magyar elsősök száma
2000-ben még nyolc magyar alapiskola várta a Szenci járásban a magyar gyermekeket, 2010-ben már csak hat alapiskolában oktattak magyarul, mára pedig már csak öt...
A Rozsnyói járásban négy intézmény részese az óvodafejlesztési programnak
A magyar nyelvű oktatásra jelentős forrást biztosít a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programon keresztül, amelynek köszönhetően felvidéki óvodáink jó részét juttatja anyagi forráshoz.
A programnak köszönhetően...
Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny a Felvidéken
A Magyar Természettudományi Egyesület (MTTE) évről évre lehetővé teszi a 13 és 14 éves diákok számára, hogy összemérjék tudásukat biológiai ismereteikből. Az idén második alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy a rangos versenybe felvidéki diákok is bekapcsolódhassanak.
Hatvanéves az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola
A fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte a Nagykürtösi járás egyik legnagyobb magyar tanintézménye. Az ünnepségen több felszólaló is hangsúlyozta a magyar iskola közösségépítő erejét, végvárként jellemezve a magyar kultúra és hagyományápolás kifejtett tevékenységét.
„Középpontban a szakképzés” címmel kétnapos konferenciát tartottak Csallóközaranyoson
Április 19-én, csütörtökön vette kezdetét a „Középpontban a szakképzés” című kétnapos szakmai konferencia Csallóközaranyoson.
Az egész régióból várják a diákokat Tornalján
A rendszerváltásig kizárólag varrónőket és úri szabókat képeztek a régió legnagyobb üzemébe, ismertebb helyi nevén a „gatyagyárba”. Az üzem már a múlté, de az iskola nem szűnt meg, alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, idővel új szakok nyíltak, s ma már ismét az egész régióból fogadnak diákokat.
Beiratkozási eredmények a Komáromi járás három városának magyar iskoláiból
Komárom, Gúta és Ógyalla magyar alapiskoláit idén is sok iskolaérett gyermek választotta.