Duray Miklós közéleti személyiség, politikus, író, a portálunkat gondozó Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke ma tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból az utóbbi öt esztendőben született …
Duray Miklós
-
-
Duray Miklós közéleti személyiség, politikus, író, a portálunkat gondozó Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke szombaton, július 18-án tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból az utóbbi öt …
-
Duray Miklós közéleti személyiség, politikus, író, a portálunkat gondozó Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke szombaton, július 18-án tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból az utóbbi öt …
-
Az a történelmi esemény, amit senki más a világon, csupán mi magyarok nevezünk trianoni tragédiának, közvetlenül a Nagy Háborúhoz kötődik, aminek száz évvel ezelőtti kezdetére most emlékezik a …
-
A Szlovák Nemzeti Párt a mai napon közleményt adott ki honlapján, hogy újabb fejlemények láttak napvilágot a Duray Miklós ellen indított perben. Ebből kiderül, a Pozsonyi III. Járásbíróság …
-
A losonci Kármán Napok utolsó húsz évének rendezvényein Duray Miklós, mint politikus, közíró többször is szerepelt, 2011. március 28-án viszont fényképészként lepte meg szülővárosa magyar közösségét.
-
A magyarországi alkotmányozási folyamattal összefüggésben Duray Miklós, felvidéki politikus-közíró úgy véli, jó döntés volt, hogy alaptörvénynek és nem alkotmánynak hívják majd a dokumentumot. Az alaptörvény-tervezet szerkezetét jónak látja, …
-
Budapesten, az ELTE BTK tanácstermében került sor március 23-án az Aspektus vita-klub sorozatindítójára, „Trianon az egyetemi oktatásban” címmel, magyarországi és határon túli előadók részvételével. A Felvidékről Popély Gyula …
-
„Trianon Szlovákiát is sújtja lélektani értelemben. A nemzetközi közösség elismert egy szuverén államot, de ez nem jelenti azt, hogy történelmet is adott hozzá. Szlovákiában egy virtuális történelem kialakításának …
-
A Magyarországért Egyesület ma a budapesti Szent Margit Gimnáziumban konferenciát szervezett „A tét: Magyarországért” címmel. A nyilvános konferencia célja a véleménycsere a készülő alkotmányreform kapcsán, történelmi hagyományaink és …