A második világháború idején vértanúhalált halt és 2006. szeptember 17-én Budapesten boldoggá avatott szociális nővér a nyilasuralom mártírja volt. Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán.
A település a századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt, centrumában a híres Schalkház Szállóval. Sára édesapjának korai halála után az édesanya igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben, és e jövedelméből tartotta el három gyermekét. Sára a tanítói diploma megszerzéséig Kassán végezte iskoláit. Egy évig dolgozott tanítónőként, majd a trianoni békeszerződést követően, az országrész Csehszlovákiához csatolása után, a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt elhagyta a pályát.
Megtanulta a könyvkötészetet, dolgozott húga kalapüzletében, 1919-től kezdve írt különböző felvidéki magyar lapokba, és újságírói igazolványt szerzett.
1926-ban jelent meg első novelláskötete Fekete furulya címmel. Néhány hónapig 1922-23-ban eljegyzett menyasszony volt, ezután azonban visszaküldte a jegygyűrűt. Sára 1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő, az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő Szociális Testvérek Társaságával, amelyet Slachta Margit alapított 1923-ban Magyarországon. 1928-ban elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot. A társaságba 1929-ben fogadták el jelentkezését, első fogadalmát 1930 pünkösdjén tette le Szegváron.
1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol a karitászmunkát irányította, emellett a gyermekkonyhára felügyelt, hitoktatást végzett, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. 1934-ben visszahelyezték Kassára, ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt.
A Brazíliában élő magyar bencések 1937-ben szociális testvéreket kértek missziós munkára. Ehhez a munkához Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia, ezért végleg elhagyta Kassát, és Budapestre költözött. Időközben azonban a második világháború kitörése miatt lehetetlenné vált a brazíliai utazás. Sára testvér 1940 pünkösdjén tehette le örökfogadalmát.
Új jelmondata: “Alleluja Ecce ego, mitte me” (Íme itt vagyok, engem küldj). A következő évtől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését is. Nevét 1942-ben, amikor sokan visszavették eredeti német nevüket, Salkaházira magyarosíttatta. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét “azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt megkapta, és életét – teljes titoktartással – felajánlotta a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943-ban a budapesti anyaházban.
Mintegy ezer ember köszönheti életét a szociális testvéreknek és száz ember közvetlenül Sára testvérnek. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal ellátott bújtatottakkal. A nyilasok 1944. december 27-én körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy “gyanús személyt”, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg.
Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték Budapesten, a mai Szabadság híd lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.
MTVA/Felvidék.ma
Fotó: Balassa Zoltán
Kassán Szabó Ottó elkészítette Salkaházi Sára (1899-1944) emlékművét, melyet a Szent Erzsébet Székesegyházban május 12-én szentelnek fel. Bővebben Eseménynaptárunkban ITT>>>.
