Az őshonos kisebbségek védelme az Unió számára az egyik legkínosabb kérdés. Legszívesebben a szőnyeg alá söpörné a bürokratikus szemléletű többség. Tőkés László, Bagó Zoltán és Mészáros Alajos, Bauer Edit, Sógor Csaba, Tabajdi Csaba, Morvai Krisztina, Gál Kinga értékelnek.
Az érdekérvényesítés ennek ellenére lehetséges. Az Európai Unióban 191 kisebbségi közösség található, ami 40 millió embert jelent, de egy-egy nemzeti közösség érvényesülése jobbára attól függ, hogy mit harcolt ki magának a saját országában. Így aztán léteznek autonómiában élő erős, gyarapodó közösségek és beolvadt vagy beolvasztott, anyanyelvüket elvesztő népcsoportok.
Az Európai Unió, miközben a csatlakozni kívánó államoktól elvárja a kisebbségek védelmét és tiszteletét, a tagországoktól már nem kér számon semmit. Tehát amikor az államok taggá válnak, már szinte nincs semmilyen uniós jogi erő nemzetiségi politikájuk befolyásolására és az Európai Bizottság egyelőre el is zárkózik az őshonos kisebbségi normarendszer kialakítása elől.
Ilyenek voltak 2013-ban a visszautasított polgári kezdeményezések. De mégis áttörhető a látszatközönyösség és érzéketlenség fala. Ezt vallják azok a kárpát-medencei európai parlamenti képviselők, akik magyar nemzetpolitikában gondolkoznak és szövetségeseket találva a nemzeti kisebbségi jogokat az Európai parlament napirendjén tartják.
Tőkés László, a néppárti frakció magyar delegációjának tiszteletbeli elnöke:
Legfőbb témáim a kommunizmus, a keresztyénség, a kultúra, a kisebbségi kérdés. Tagja vagyok az emberjogi bizottságnak és a kulturális-oktatási bizottságnak, tehát formálisan is ezeket az ügyeket képviselem, de ugyanakkor annak a kisebbségi frakcióközi csoportnak is alkotó tagja vagyok, amely hivatásszerűen foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.
Annak az európai emlékezet és lelkiismeret-platformnak is a védnöke vagyok, amely kifejezetten a totalitárius rendszerek ügyével, a kommunista múlttal való szembenézés kérdésével foglalkozik. Ez kevésbé látványos munka, de sikerül úgy tematizálni, hogy egy idő után láthatóvá kell válni a kisebbségi kérdésnek és azoknak az ügyeknek, amelyeket képviselünk.
A frusztráció tényleg létezik. Idén Renate Weber román képviselőnő és egy liberális csoport kezdeményezésére állás foglalt az Európai Parlament a rasszizmus, az antiszemitizmus, az iszlámofóbia, a cigányellenesség ügyében és én egy csekély módosítási javaslattal éltem: vegyék be a kisebbségellenes magatartás elítélését és a hagyományos kisebbségekre vonatkozó kiegészítést nem fogadta el az Európai Parlament.
Bagó Zoltán (Fidesz): A petíciós bizottságban a Beneš-dekrétumok ügye a legelőrehaladottabb állapotban 
van. A januári bizottsági ülésre készül el a jogi bizottságnak a jelentése az ügyről. Ez azért nagyon fontos, mert ez a petíció már a harmadik fázisban van és az Európai Parlament 3 szakbizottsága tárgyalja az ügyet, a szabadságjogokkal foglalkozó bizottság is például.
Emellett foglalkoztunk a szlovákiai kettős állampolgársági törvény vonatkozásában beadott petícióval, ami nem ment át a bizottság szűrőjén. Viszont a magyar delegáció eljárásügyi kifogásokkal élt és az ügy most a Parlament főtitkára előtt van.
A mi álláspontunk szerint a petíciós bizottság ülése nem volt szabályos. Harmadik a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által a múlt hónapban beadott kérdés az erdélyi autonómiáról. Ez nagyon összetett, mert a szubszidiaritás elve és az önkormányzatiság mentén próbálja meg a román közigazgatási reformot és a megyerendszer átalakítását vizsgálni és pillanatnyilag a petíciós bizottságon belül zajlik ennek a kérdésnek a megtárgyalása.
Én úgy gondolom, hogy a két bizottságban a két fő témát sikerrel vittük. Minden olyan témát, ami hozzánk került és magyar érdek volt, sikerült előre mozdítanunk és mindenhova sikerült a magyar kormány álláspontját és a magyar lakossági igényeket becsempészni.
Úgy látom, hogy a szlovák fél részéről a Beneš-dekrétumok ügyében egyelőre nincs meg a kellő politikai akarat, azonban teljesen kristálytiszta és egyértelmű mind a bizottság jogi szolgálatának, mind pedig a hatályos európai uniós jognak a tárgyköre, tehát ezzel az üggyel biztos, hogy nemzetközi szervezetek akár a bilaterális kapcsolatokban, akár bíróságok, foglalkoznak majd.
A szlovák kettős állampolgársággal a jogi helyzet lényegesen egyszerűbb, mert amíg nincs meg a Szlovák Alkotmánybíróságnak a döntése, addig ez egy függő helyzet és nyugszik az ügy.
Az autonómia-petícióban egy teljesen új jogi megközelítést próbálunk érvényesíteni az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve alapján. Ez azt jelenti, hogy 180 fokos fordulat a korábbi, a kollektív jogok oldaláról történő megközelítést elvetve, most más jogi aspektusból próbáljuk kezelni az ügyet.
Mészáros Alajos (MKP): A kisebbségi politika terén sok csalódás éri a kisebbségi magyar politikust, 
egyáltalán a magyar politikust, de csinálni kell. Az Európai Parlament talaján olyan katalizátor vagyunk, amely nem hagyja ezeket a kérdéseket elveszni. Addig forszírozzuk, ismételgetjük különféle formában, amíg nem kezdenek el a kisebbségi ügyekkel hathatósan foglalkozni.
A fő vonal mentén nem mindig lehet áttörést elérni, de bízom benne, hogy ez is megváltozik. Ehhez azonban az uniós szerződés módosítását kellene elérnünk, mert az nagyon kis utalást tartalmaz a kisebbségi jogokra, ami nem lehet jogalapja egy kisebbségi jogcsomag kidolgozásához. Bizonyíték rá, hogy a bizottság 2013-ban visszaadta azt a kisebbségi csomagot, amelyet kollégáimmal dolgoztunk ki.
Ebből egy európai uniós polgári kezdeményezést szerettünk volna elindítani. Nem hagyjuk annyiban, idén is folytatjuk, mert csak úgy lehet eredményt elérni. Mint ahogy a külföldi pedagógiai diplomák szlovákiai elismerése terén elértük, hogy elismerjék azokat. Szlovákiában a múlt évig nem ismerték el a külföldön végzett szlovákiai magyarok pedagógiai diplomáját, olyan értelemben, hogy nem lehetett hozzá doktori címet szerezni.
Ezt én a bizottságban két alkalommal is nehezményeztem, mire a bizottság figyelmeztette Szlovákiát és ez a törvény megszűnt. Ma már az is szerezhet pedagógiai doktori címet, aki Magyarországon végezte a pedagógiai a főiskolát vagy az egyetemet. Különben két nagy téma fut, amely a szlovákiai magyarságot érinti. Az egyik a kettős állampolgárság, amely petíció formájában került benyújtásra. Ezt, sajnos, olyan magyarázattal zárták le, hogy sérti az itteni ügyrendet.
Emiatt panasszal fordulunk a parlament vezetőségéhez. A másik a Beneš-dekrétumok ügye, amit elejéről kezdve figyelemmel követek. Tudjuk, miről szól s azt is, hogy 2007-ben a Szlovák Parlament újból megerősítette azokat. A lényeg hogy 13 olyan pontot tartalmaz, amely a kollektív bűnösség elvére hivatkozik. Mi azt akarjuk bebizonyítani, hogy ezeknek ma is hatása van az európai uniós polgárok életére, elsősorban a szlovákiai magyarokéra és a magyarországiakra.
Ehhez különfél bírósági döntéseket kell feldolgozni, elemezni és éppen most készül a jogi bizottság véleményezése, ezen az én irodám dolgozik és a jövő héten küldjük majd vissza a petíciós bizottságnak. Ennek alapján kerül majd újra terítékre, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy az Európai Unió, amelynek 40 millió kisebbségi polgára van, történelmi, őshonos kisebbségről beszélek és egyszerűen nem képes egy egységes jogrendet bevezetni a kisebbségek védelme érdekében.
Bauer Edit (MKP): Egy olyan irányelv készül, amely a munkaerő szabad áramlását lesz majd hivatott 
elősegíteni, mert az uniós állampolgároknak mindössze 3 százaléka él és dolgozik máshol, vagyis nem a saját országában. Úgy tűnik, hogy sok az akadály. Az egyik probléma, hogy bizonyos korlátozások vannak érvényben s most itt a lehetőség, hogy ezen változtassunk.
Az európai bíróságnak van egy olyan esetjoga, amely kimondja, hogy, csak azokat a pozíciókat lehet állampolgársághoz kötni, amelyek közhatalom gyakorlásához köthetők. Szlovákiai, felvidéki szemmel nézve ez nagyon inspiráló lehetőség, mert hiszen a kettős állampolgárokat, akik bevallják, hogy van egy másik állampolgárságuk, gyakorlatilag el lehet bocsátani olyan pozícióból, mint tűzoltó vagy hegyi mentő, mert ezt a szlovák jog állampolgársághoz köti. Most itt van egy olyan lehetőségünk, hogy ezt kiiktassuk.
Néha valóban van ilyen kiskapu, amit ki kell nyitni, hogy azokat az akadályokat, amelyek különösen érintenek bennünket, le tudjuk bontani. Úgy látom, hogy a kormány próbál valamilyen megoldást találni, egyelőre nagy titoktartás övezi az egész folyamatot, de meggyőződésem, hogy ez tarthatatlan.
A változás lehet, hogy nem holnap fog megtörténni, de előbb-utóbb eljön annak is az ideje. Előbb-utóbb nyilvánvalóvá kell válnia, hogy egymásra vagyunk utalva. Itt az európai térség annyi lehetőséget kínál, annyi sok esély marad kihasználatlanul azért, mert barátságtanul, bizalmatlanul kezeljük a határon átnyúló témákat. Nagy a hozadéka annak, ha tudatosítjuk, hogy – ismétlem- egymásra vagyunk utalva és megpróbálunk ésszerűen együttműködni. Akkor ezek az akadályok is előbb-utóbb lassan-lassan leépülnek.
Sógor Csaba (RMDSZ): Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a 21. század Európája ne erős nemzetállamok
Európája legyen, mert ebből nekünk elegünk van. Legalábbis Romániában és gondolom, ugyanúgy a szlovákiai magyarságnak is elege van. A régiók Európája lesz a jövő. Én nem vagyok az a fajta eurooptimista, aki azt mondja, hogy valami európai egyesült államokat kell itt megalkotni.
Ilyen szempontból még a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belül sem értünk egyet, dehát nem az a fontos, hogy mindenben egyetértsünk, hanem a sorsdöntő pillanatokban tudjunk együttműködni. Nem véletlenül kapta föl mindenki a fejét itt, az Európai Parlamentben, amikor azt látták, hogy a magyar néppárti delegáció gyakorlatilag tizenkilenc fős.
Itt egyedül a postaládánkon látszik, hogy ki milyen országból jön. Tizenkilencen vagyunk, három erdélyivel s két felvidékivel és nagyon sok mindenben nem értünk egyet néha a felvidékiekkel sem, de még mi, erdélyiek egymás között sem, azonban nyilvánvaló, hogy itt vannak olyan kérdések, amikor nemcsak a magyarországi magyarokat állítjuk magunk mellé.
Kisebbségi kérdésben nyilván a skandinávok és még az olaszok is érzékenyebbek, mint bárki más. És itt erről szól az életünk, hogy minden nap és minden percben tudni kell 50 százalék plusz egy szavazatot keríteni, tudni kell hiteles, komoly, megbízható, nyugodt munkát és erőt felmutatni.
A kisebbségi kérdés gazdasági kérdés is.
Biztonság-politikai kérdés, diszkrimináció, nyelvi jogok, ez mind köthető a kisebbségvédelemhez és az a feladatunk, hogy feszegessük a jelenlegi kereteket és határokat, lásd a polgári kezdeményezést. Én már Bukarestben megtanultam, hogy ha kidobnak az ajtón, visszamászol az ablakon és fordítva. Kitartónak kell lenni. Nekünk, politikai okokból, mindenkivel jóban kell lenni s ezt az európai képviselők jobban értik.
Ma úgy kell legyűrjük a másikat, hogy meglehet, öt perc múlva a következő paragrafusnál már vele tudok többséget alkotni. Mi más feladatunk lehet ebben a fogyó Európában, minthogy megtartsuk kultúránkat, anyanyelvünket s nem véletlen, hogy Székelyföldön ma – igaz, hogy később vállalnak családot a fiatalok, de – azt mutatják a felmérések, hogy minél magasabb képzettségű a szülő, annál több gyermeke születik.
Morvai Krisztina (Jobbik): Amikor visszagondolok erre a négy és fél évre, ami mögöttünk van, az 
őshonos magyar nemzeti közösségek szempontjából egyszerre érzek szomorúságot, erős dühöt, de ugyanakkor reményt is. Szomorúságot azért, mert a jogfosztott helyzete az őshonos nemzeti közösségeknek nem változott. Az az elképzelés és remény, ami bennünk volt, amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, megalapozatlanak bizonyult, mert nem lett jobb a helyzete a magyaroknak, akik a határainkon kívül kénytelenek élni, sőt rosszabb lett a legtöbb területen.
Nagyon szomorú vagyok azért is, mert magukra maradnak. Ebből ered a dühöm is, hogy az anyaország nem védőállami szerepet tölt be, hanem a legutóbbi időkig mindenáron a jószomszédi politika fontosságát hangsúlyozta, kórusban az elszakított területeken élő magyarok legtöbb politikai pártjával. A reményt ugyanakkor az adja, hogy a legutóbbi időben minthogyha megváltozott volna valami, amit egyrészt a székelyek nagy menetelése, a székely zászló ügye és az fémjelzett, hogy e mögé azért az anyaország is és a külső politikai erők is csatlakoztak, másrészt nekem személyesen nagyon sokat jelentett, hogy megjelent egy konferencia-kötetünk.
Ugyanis június 4-én a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal, amely számomra nagyon komoly, baráti és szakmai közösség s amelynek a munkáját nagyon jól fel tudom használni az Európai Parlament-i képviselői tevékenységemben is, tartottunk egy nagy Trianon konferenciát, amelyen az elszakított területeken élő magyar jogvédő, jogász s ügyvéd barátaink tartottak előadást és ennek az anyaga most december 10-én, az Emberi Jogok napján kötet formájában is megjelent. Egy olyan paradigmaváltás hajnalán vagyunk, reményeim szerint, hogy a jószomszédi politika lagymatag beszédmódjáról áttérünk egy emberjogi beszédmódra, aminek a lényege az, hogy a nemzeti önrendelkezési jog kerüljön ennek az egész témakörnek a középpontjába.
Ez olyan erős emberi jog, hogy az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a legalapvetőbb emberjogi dokumentum, mindjárt az első cikkében határozza meg, hogy minden népnek, minden nemzetnek joga van az önrendelkezésre, vagyis ahhoz, hogy a saját politikai, társadalmi, gazdasági fejlődésének útját maga határozza meg és az erőforrásai fellett maga rendelkezzen.
Ez a nemzeti önrendelkezés többet jelent, mint az autonómia, ugyanakkor az autonómia fogalmát is érdemes tisztázni. Az a tapasztalatunk, hogy a velünk hasonlóan gondolkodó, elszakított területen élő magyar testvéreink és vezetőik a nemzeti önrendelkezés körében legalább területi autonómiában gondolkodnak.
Ennek ellenére Szerbia Európai Uniós-s csatlakozásával kapcsolatban még mindig nem tudtuk keresztülvinni azt, hogy legyen végre kimondva, Magyarország addig nem támogatja és megfogja vétózni Szerbiának az uniós csatlakozását mindaddig, amíg nem garantálják magyar nemzeti közösségnek a nemzeti önrendelkezéshez való jogát és amíg a durva jogsértések a Délvidéken be nem fejeződnek.
Tabajdi Csaba (MSZP): A legfontosabb eredmények azt látom, hogy arra készül az Európai Parlament, 
hogy vitát folytasson a nemzeti kisebbségekről és reményeink szerint ez állásfoglalással fejeződne be. Februárban kerülhet sor erre a plenáris vitára.
Ez a nemzeti kisebbségekről szóló állásfoglalás olyan értelemben történelminek tekinthető, hogy az Európai Parlament történetében soha nem fogadtak el olyan állásfoglalást, amely a nemzeti kisebbségi közösségek jogairól átfogó képet adott volna. A 2013-as év tele volt küzdelemmel.
Nagyon sokszor kellett foglalkoznunk azzal, hogy a kisebbségi helyzetben lévő népeknek, mint például a katalánoknak, a nyelvhasználati jogait csorbították. De Szlovákiában és Romániában is stagnált vagy némileg még rosszabb lett az ott élő nemzeti közösség helyzete. Ezekkel a kérdésekkel többször foglalkoztunk.
Malina Hedvig ügyében volt egy külön meghallgatás és Tőkés László kitüntetésének a megvonása egyben jelképezi, hogy nem kisebbségbarát irányba megy a jelenlegi szociáldemokrata-liberális koalíció Romániában. Nagyon fontosnak tartom, hogy a petíciós bizottságban a Beneš-dekrétumok ügye nem állt meg.
Szomorú, hogy az állampolgársági ügyben nem várt háttérpuccsal végülis levették napirendről a szlovákiai állampolgársági törvényt, amely rendkívül diszkriminatív, számos emberi jogában sérti a felvidéki magyarokat. Ami az itteni munkát illeti, változatlanul nagy az ellenállás bizonyos nyugat-európai országok részéről, amelyeknek képviselői összekeverik az őshonos, történelmi kisebbségeket a bevándorló, migráns kisebbségekkel.
Éppen az előbb említett állásfoglalás-tervezet arra is kísérletet tesz, hogy világos határvonalat húzzon: egészen más az állam feladata az őshonos kisebbségek és kisebbségi népcsoportok és közösségek irányában, ahol az anyanyelv, az identitás megőrzését és fejlesztését kell az államnak segíteni, míg a bevándorló kisebbségek esetében az új ország, a befogadó ország nyelvének, kultúrájának megismerését, vagyis az integrációt kell segíteni.
Gál Kinga (Fidesz): A határon túli magyar közösségeink érdekeit, problémáit napirenden tartani Brüsszelben
és a brüsszeli bürokráciát, illetve a tagállamok politikai vezetését kimozdítani az érdektelenség köréből, az már önmagában is nagy kihívás.
Egyebet sem teszünk, csak bombázzuk a bizottságot formális kérdésekkel, amire formális válasz adandó, hogy akkor, amikor arról beszél, hogy mennyire kiállnak az alapvető jogok mellett és számon kérnek például Magyarországon – nézzük csak a 2013-mas évet, hogy mennyi mindent -, akkor ez a számonkérési hév hol marad el, amikor kisebbségi problémával szembesülnek, konkrét, nagyon súlyos jogsértéssel, jogállamiság megsértésével, amikor állampolgárságától és szociális kedvezményektől megfosztanak a Felvidéken embereket azért, mert fölvették a magyar állampolgárságot, noha a szociális ellátás minden uniós állampolgárnak jár, aki uniós területen lakik.
Vagy megkérdőjelezik a restitúciót Erdélyben és komoly visszalépéseket látunk. Most mégis az uniós tagfelvételre kell koncentrálnunk, vagyis Szerbiára, mert ott tudunk most remélhetőleg olyan szempontokat előtérbe hozni, amit később esetleg már a csatlakozás idején – és ezt megtanultuk az előző csatlakozási folyamatokból – nehéz lesz. Ezért örülök annak, hogy most a vajdasági magyar közösség képviselőivel egyetemben fel tudunk mutatni olyan problémákat, amelyek meghatározzák a vajdasági magyar közösség életét és ezek itt Brüsszelben megjelennek, s erre a bizottság is nyitottabb.
Példaértékűnek tartom a székelyek nagy menetelését, mert meg tudta mutatni, hogy ha megvan az összefogás, ha van közös akarat, akkor az embereket mozgósítani lehet és sok lépés együtt el fogja érni a célját. Én úgy látom, hogy nem túl kisebbségbarát a mai európai közeg. Ennek ellenére azokat az eszközöket, amelyeket alapvető emberi, kisebbségi jogokról mindig általánosságban beszélve szeretnek hangoztatni, azokat visszafordítva, amikor konkrét ügy van, akkor is tudjuk használni.
Ott vannak Nyugat-Európában a nyelvi kisebbségek, ők is szenvednek, noha létszámukban eltörpülnek a miénk mellett. Ha ezek a közösségek összefognak, akkor napirenden lehet tartani a kisebbségi ügyeket és eredményeket is el lehet érni. Nem egyik napról a másikra, de mindenképpen fönn kell tartanunk a nyomást az intézményeken és nem szabd feladni, hogy ezekkel a problémákkal Európában nem foglalkoznak.
Vigh Zoltán, MTVA, Kossuth Rádió, Határok nélkül/Felvidék.ma
