48740

A Selye János Egyetem gólyatáborának gólyái az első éjjelen letett gólyaeskü után, immáron hivatalosan is gólyaként, a második napjukat Révkomárom szívében, a Klapka-téren töltötték, ahol is csapatindulóik éneklésével adták a járókelők tudtára, hogy az ő csapatuk a legjobb.
A Selye János Egyetem Gilice névre keresztelt gólyatáborának második napjának főszereplője Komárom, azon belül is a Klapka-tér és annak szűkebb környéke volt. Az elsőévesek először Szent István szobrát koszorúzták meg, majd az ünnepélyes tanévnyitón letették az esküjüket, miáltal formálisan az akadémia közösség tagjává váltak.
Az eskütétel után a csapatok a csapatzászló és csapatindulójuk után öt helyszínen próbálhatták ki leleményességüket különböző ügyességi és logikai, egyéni és csoportos feladatok keretében, aminek részei voltak olyanok, mint a versírás, vagy akár a puding evés bekötött szemmel, de más egyéb élménydúsabb és meglepőbb feladatok is, amiket a jövendő gólyák szintén átélhetnek majd a jövő évi gólyatáborban.
Az est hátralévő részében továbbra is a csapatépítésen lesz a hangsúly további színes csapatversenyekkel, majd az éjjel DJ B@tyi zenei gondoskodása mellett kötetlen programmal zárul a nap.

Csicsay Imre, Felvidék.ma
A közösségépítő tréningKoszorúzás a Szent István szobornál
{iarelatednews articleid=”48715,48732″}