Nem lesz egyszerű dolga Ľudovít Kaníknak a fejre állított SDKÚ-DS létrehozása során. A legkisebb problémája az lesz, hogy vajon elfogadja-e még az állami választási bizottság megvásárolt jelöltlistájának (Prosperita Slovenska) névváltoztatását, amit a fejébe vett.
A jogorvoslati határidőkkel a szavazólapok kinyomtatásáig talán még beleférne a név módosításába, jobb esetben azonban már a belügyminisztérium elmeszelheti a szándékát, mert annyit azért tartalmaznak a hatályos jogszabályok, hogy azonos vagy megtévesztő(en hasonló) névvel újabb tömörülés nem regisztrálható. A DS-SDKÚ pedig – józan paraszti ésszel mérlegelve – kimeríti ezt a kategóriát. Más kérdés persze, hogy ügyeletes belügyminisztériumunk mennyire lesz pártatlan, amikor az átkeresztelésről döntést hoz. A minél rosszabb, annál jobb (a Smernek) elve szerint ugyanis még megtörténhet, hogy végül lesz a szavazólapokon SDKÚ-DS és DS-SDKÚ is, hisz úgy szép az élet, ha zavaros…
Kaník döntése, hogy ő bizony DS-SDKÚ néven alapít magának egy pártot, ha már az SDKÚ-DS-t nem sikerült átvennie, kabaréba illő. Még a szlovák politikai porondon is, ahol egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy a saját pártjukban ambíciójukat kiélni és önmagukat elfogadtatni nem tudó vezéregyéniségek új pártot alapítanak maguknak, s ha már más módon nem tudnak ártani az őket kellően meg nem becsülő szervezetnek, a kampányban jó alaposan leszólják őket.
Pedig Kaník éppenséggel nem panaszkodhat volt pártjára, az SDKÚ-ra, mely éppen az ő kedvéért toldotta meg annak idején a nevét egy DS-szel. Akkor ugyanis Kaník a Demokrata Pártot vitte be – a párt akarata ellenére – Dzurinda új tömörülésébe, amit a Mečiar-ellenes választási kényszerpártból, az SDK-ból hozott létre. Az akkori Kaníkot jellemzi, hogy a Demokrata Párt nélküle is megmaradt, igaz, nem lett túl sikeres a politikában és lassan erodálódott.
Kaník az SDKÚ-DS politikusaként karriert csinált, szociális reformok sora kötődik a nevéhez, melyekért sokan áldják, még többen átkozzák. De aztán rosszabb idők jöttek a jobboldali politikára. Időnap előtt megbukott a Radičová-kormány, Fico pedig abszolút többséggel térhetett vissza a hatalomba. (Egy jól időzített Gorilla-ügynek és általános sajtóhadjáratnak köszönhetően.)
Az SDKÚ-DS megérett arra, hogy újratervezze, újraszervezze magát. Amikor Pavol Frešót elnökké választották és regionálisan is építeni kezdték a pártot, a pozsonyi központ meghatározó alakjai sorra kiléptek a pártból és a parlamenti frakcióból (megtartva mandátumukat). Néhányan az eredeti (SDK előtti) pártjukba tértek vissza. A volt legfőbb vezérek (Dzurinda, I. Mikloš) külföldi tanácsadói megbízásokat vállaltak képviselőségük mellé, a szlovák politikán kívüli jövőjüket kezdték építeni. Lucia Žitňanská átigazolt a Most-Hídhoz alelnöknek, miután saját pártjában nem őt választották meg elnökké, talán abban bízva, hogy Bugár Béla benne végre megleli az őt felváltani alkalmas pártelnök-utódját.
Ľudovít Kaník bár sokat prüszkölt Frešo ellen, az utolsó pillanatig maradt az SDKÚ-DS-ben. Azt követően sem távozott, hogy a megyei választásokon csúfos, megsemmisítő vereséget szenvedett e párt színeiben Marian Kotlebától! Leszereplésével sokat ártott az SDKÚ-DS-nek is. Róla még ez is lepergett, ez sem késztette arra, hogy elgondolkodjon önmaga politikusi értékeiről. Még most is ő akarja helyreállítani a régi rendet az SDKÚ-DS-ben. Igaz, más lehetősége arra, hogy ideig-óráig még a nagypolitikában maradjon, nem adódott, egyik potenciális parlamenti erő sem kínált neki befutó helyet a listáján. Mostani 34 fős választási listájával a Fico-kormányok alatt megszakadt reformfolyamatok folytatását ígéri… Programnak ez vajmi kevés. Viccnek túl rossz. Hisz aki gondolkodni tud, látja, sok víz lefolyt a Dunán 2006 óta, s aki kormányozni akar, annak komoly és okos csapatra van szüksége, mert a helyzet itthon és világban egyre szövevényesebb.
És hát Kaníknak (s nemcsak neki) a jobboldalon kemény ellenfelei vannak. A parlamenti választás nem arról szól, hogy ex-pártjának elnökét sikerül-e legyőznie a választópolgárok összességéből meríthető hátországgal. Neki ahhoz, hogy reformálhasson, Radoslav Procházkával kellene felvennie a harcot. Azzal a Procházkával, aki – úgy tűnik – egészen jól másolja az egykori Robert Fico stratégiáját, mert ki van békülve azzal, hogy márciusban nem ő nyeri meg a választásokat, és hosszú távra tervez. Ha olyan eredményt ér el, a kormánykoalícióba sem kívánkozik, mert vannak tervei, melyeket nem akar feladni. És azt tervezi, hogy a következő parlamenti megbízatási időszakban létrehozza a nagy és erős jobboldali politikai erőt, amely igazán alternatívája lehet a Smernek és Ficónak. Mára világos, hogy Procházka tudatosította: sok kicsi sokra megy, de nem a politikában. A béka-egér harc a jobboldalon, az egymás elleni áskálódás és lejáratás egyelőre csak a meghatározó nagy pártot segíti; az erős jobboldali pártszövetség megteremtéséhez viszont idő kell. Procházkának van ideje, amit sokan mások – köztük Kaník – sem mondhatnak el magukról.
-ngyr-, Felvidék.ma
