59278

Az állástalanok mintegy egyharmada 29 év alatti fiatal. Szlovákiában a regisztrált munkanélküliek száma meghaladja a 334 400 főt, ebből közel 94 000 fő 29 év alatti korosztályból kerül ki. A húsz év alatti regisztrált állástalanok száma 11 800, míg a 20 és 24 év közöttiek száma elérte a 40 000 – derült ki a munka – szociális és családügyi központi hivatal jelentéséből. A jelentés kitért az ötven év feletti állástalanokra is. Mint olvasható 50 és 59 év közöttiek száma 79 ezer fő, míg a hatvan éves kort meghaladók száma megközelíti a 7500 főt.

A 29 év alatti korosztályt vizsgálva a központi hivatal megállapította, hogy az Eperjes és a Kassa megyében regisztrálták a legtöbbet, harmadik helyen a Besztercebánya megye állt. Ugyanakkor a Pozsony és Nagyszombat megyében él a legkevesebb állástalan fiatal.

Decemberben a munkanélküliségi ráta országos viszonylatban 10,63 százalék volt. Az előző hónaphoz képest 0,14 százalékos csökkenést jelentett, évközi szinten pedig 1,66 százalékpontos csökkenés figyelhető meg.

SITA nyomán, PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59251,58846,58256″}