60048

Három gól három pontot ért – magabiztos győzelemmel zárta a szerdahelyi gárda a Szenice elleni találkozót.

Pape Sarr harmadik tavaszi góljára Leško még válaszolni tudott, ám Horváth és Stephens szemfüles találataival végül 3:1 arányban győzedelmeskedtek az erdőhátiak ellen. Ez pedig azt jelenti, hogy a csapat immár hét mérkőzés óta nem talált legyőzőre, és egyre magasabbra kapaszkodik a tabellán.

A mérkőzés előtt Pecze Károlyt 70. születésnapja alkalmából Világi Oszkár klubtulajdonos és Németh Krisztián sportigazgató köszöntötte.

Két héten belül negyedszer játszott otthon a csallóközi gárda, és Marics mester sajnos ezúttal sem számolhatott a két magyarjával, a sérült Szarkával és Strakával, valamint Kwin betegség miatt hiányzott.

A mérkőzést enyhe fölényben kezdték, keresve a rést a szenicei masszív védőfalon, mégis a vendégek előtt adódott az első helyzet: Morong pöccintését Hromada lesgyanús helyzetben mellé küldte. A 20. percben aztán Pape Sarr mesteri passzával Pačindát hozta helyzetbe, a balszélső viszont pár centivel a bal kapufa mellé célzott. A másik oldalon Klec csavarása a jobb kapufa mellett suhant el.

A félidő derekán végül a sárga-kékek szerezték meg a vezetést, miután egy szögletet követő nagy kavarodásból Pape Sarr csapott le a labdára, és a bal alsó sarokba lőtte a játékszert, megszerezve ezzel harmadik tavaszi találatát.

A csallóközi öröm viszont nem tartott sokáig, ugyanis a 36. percben Kontár ugratta ki a lesvonalon várakozó Leškót, aki szemfülesen elgurított Tujvel mellett, egalizálva ezzel az eredményt.

De tüstént érkezett is a hazaiaktól a válasz. Alig egy perc múlva Horváth Béla szerzett labdát, egyedül betört a tizenhatosba, és hidegvérrel laposan a bal sarokba helyezett, visszaszerezve ezzel a vezetést.

Az első játékrész hátralévő része már nem hozott nagy helyzetet, egygólos dunaszerdahelyi vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

A fordulást követően Pačinda ívelt Štepanovskýhoz a kapu elé, aki ajtó-ablak helyzetben az ötösről Šullát találta telibe. Az 52. percben aztán tovább növelte előnyét a DAC. Pape Sarr lapos lövését még ugyan leblokkolták a védők, de a kapu előtti lepattanóra Stephens reagált a leggyorsabban, és a jobb kapufához helyezte a labdát. A panamai légiósnak ez volt az első találata a DAC mezében.

A gól után eléggé visszaesett az iram, főleg a két tizenhatos között járt a labda. A csendet Pačinda törte meg egy elfutással a 74. percben, bal oldalról a frissen beállt Polievkát kereste, ám a kapu torkából mentettek az erdőháti védők. A 78. percben Mehremic kezdett bele egy nagy sprintbe, kisodródott helyzetből végül az oldalhálóba lőtt. Tíz perccel a vége előtt a csereként beállt Krč egy újabb durva belépő után megkapta második sárga lapját, mellyel emberelőnybe kerültek a hazaiak. A 85. percben előbb Hromada lövésébe vetődtek bele a dunaszerdahelyi védők önfeláldozóan, a lecsorgó labdát pedig Morong pár centivel a kapufa mellé helyezte. Két perc múlva Pape Sarr cselezgetett a tizenhatoson belül, végül keresztbe ellőtt a kapu előtt. A lefújás után megérdemelt ünneplés vette kezdetét a szurkolókkal, akik ezúttal is szép számban kilátogattak a mérkőzésre, a statisztika szerint 2166-an voltak.

Ezzel történelmet írt a DAC, ugyanis először fordult elő, hogy egy ellenfelet egy szezonban mindhárom lehetséges alkalommal legyőzött volna. A sárga-kékek győzelmükkel legalább 24 óráig a tabella negyedik helyére lépett elő.

Jövő hét kedden (március 15. – 18:00) Zsolnán kupamérkőzés vár az együttesre, tét a legjobb négy közé jutás. Ligamérkőzést legközelebb március 19-én (18:20) Nagyszombatban játszik a DAC.

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – FK Szenice 3:1 (2:1)
Gólszerzők: 26. Sarr, 37. V. Hováth, 52. Stephens – 36. Leško
Sárga lapok: 70. Davis, 76. Stephens – 45. Leško, 70. Šmehyl, 73. Krč, 76. Hladík
Piros lap: 80. Krč.

FC DAC: Tujvel – Brašeň, Michalík, Ljubicic, Davis – Štepanovský (72. Polievka), Huk (57. Ľupták) , Horváth, Pačinda – Sarr (90. Mészáros) – Stephens
FK Senica: Šulla – Mehremič, Pavlík, Hladík, Šmehyl – Morong, Hušek, Kontár, Klec (57. Krč) – Hromada, Leško

Edzői értékelések:
Tomiszlav Marics, DAC: „Nehéz mérkőzés volt. Tudtuk, hogy a szeniceiek jól szervezett ötemberes védelemmel állnak fel. Nehézségeink adódtak megtalálni az üres területeket, ami a második félidőben már jobban sikerült. Gratulálok a játékosaimnak, hogy megküzdöttek a három pontért, úgy gondolom, megérdemelten győztünk.”

Dušan Vrťo, Szenice:
„Ez a meccs megmutatta, hogy miben van lemaradásunk. A DAC sokkal agresszívebben játszott. Mi pedig sokszor elvesztettük a labdát, ami miatt gyors kontrákba indulhattak meg a hazaiak. Több helyzetet dolgoztunk ki, mint előzőleg Miava ellen, véleményem szerint több mint egy gólt is szerezhettünk volna, de a DAC jól játszott, és megérdemelten nyert.”

Az fcdac.sk nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59900,59874,59827,59807,59731,59631,59593,59591,59572″}
KöszöntésCsapatfotóTomislav Maric