Méry Jánossal, a Via Nova Ics egyik képviselőjelöltjével, Somorja város önkormányzati képviselőjével beszélgettünk:
– 2014 novembere óta vagy önkormányzati képviselő Somorján. Mindig képviselő szerettél volna lenni?
– Nem terveztem ezt a dolgot. Nem akartam középpontban lenni. Nem az a típus vagyok. De aztán több akkori képviselő és a polgármesterünk is próbált rábeszélni, azzal érvelve, hogy ha nem leszek ott én, akkor majd lesz ott más, akit lehet, hogy fele annyira sem fog érdekelni a felvidéki magyar közösség sorsa, mint engem.
– Mikor körvonalazódott benned, hogy a közösségért akarsz dolgozni?
– A politika otthon mindig téma volt, édesapámnak ma is több van a kisujjában, mint bármelyik aktív politikusunknak, így sok mindent hallottam tőle. Ennek ellenére, nem terveztem a közösségért dolgozni, de dolgozni mindig szerettem. 2008 és 2011 között barátaimmal alapítottunk egy amatőr focicsapatot, ahol játszottam is és sokat szerveztem, intézkedtem, s mikor ennek vége lett, akkor először önkormányzati bizottsági tag lettem, majd ezután jött ez a felkérés. Egyik dolog a másikra épült.
– MKP-tagként lettél képviselő, mikor és miért léptél be a pártba?
– A 2012-es, második sikertelen választás utáni a helyi taggyűlésen léptem be, mert úgy gondoltam, hogy itt az idő, ha tudok, segítsek.
– Mikor döntöttél úgy, hogy jelölteted magad az országos listára?
– Nem jelöltettem magam, nem volt egyáltalán tervben, hogy rajta leszek az országos listán. Ez egy folyamat eredménye volt. Úgy ahogy a helyi képviselőség is. Ebben viszont nagy szerepe volt Gubík Laci barátomnak, akivel facebookon hosszasan beszélgettünk erről, de az MKP somorjai elnökségének is, akik szintén javasoltak jelöltnek. Én a felkérést és a jelölést megtiszteltetésnek vettem, és elfogadtam, a járási konferencia küldöttei pedig megszavaztak.
– Múltkor az egyik régésztársamnak mutattam a Bugár Bélának írt nyílt leveledet. Ennek már négy éve. Emlékszel még rá?
– Igen, akkor említetted is és négy év után elolvastam megint és megdöbbentem. A 2012-es választások előtt írt levelem szinte minden része ma is teljesen aktuális. Rájöttem, hogy anno nem is írtam hülyeségeket (nevet).
– Kaptál választ?
– Most viccelsz? A hatalmas Bugár Béla nem ad morzsákat kisembereknek.
– Mi a bajod a Most-Híddal?
– Az, hogy Bugár Béla megosztotta a felvidéki magyarságot. Már ez is éppen elég lenne, de ráadásul ezt egy olyan álca alatt tette, mely egyébként nemes ügy lenne.
– Mire gondolsz?
– A magyar-szlovák együttműködésre. Szépen csomagolt téma, mindenkit megkapó elképzelések, de ha kinyitom a dobozt, nincs benne semmi. Vagyis hogy van: pénzéhség.
– Nem lehet, hogy tényleg az igazi együttműködés szándéka vezérli őket?
– Nem. Szerinted honnan van pénz a Híd kampányára? A már szinte minden oldalon felbukkanó netes hirdetésekre? Óriásplakátok tízezreire nemcsak délen, de az egész ország területén? Béla fizeti saját zsebből? Vagy Árpi a Csicsaival (Érsek Árpád és Csicsai Gábor, a Most-Híd politikusai – a szerk. megj.)? S azt gondoljuk, hogy a nagyon kedves cuki mecénások nem várnak majd cserébe semmit? De hagyjuk is a másik pártot! Kívánom, hogy legyenek sikeresek a parlamentben. Vagy azon kívül. Mert hat év alatt magyar témákban semmit sem értek el.
– Árulók a hidasok?
– Először is: mindenki arra szavaz, akire akar. Sokaknak szimpatikus Bugár Béla, aki egy karizmatikus személyiség. Szerintem nem egyenes ember, de ez az én véleményem. Mivel azonban nem rossz politikus, annál nagyobb bűn a részéről, hogy az alig kilenc százaléknyi felvidéki magyart megosztotta személyes döntésével. Felőlem lehetne húsz magyarokat megszólító párt is, ha kijönne a magyarok százalékarányából. De a kettő sem jön ki. Ez a baj. Szóval a kérdés inkább úgy szólhatna, hogy áruló-e Bugár Béla? De én nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, rendezze ezt el magában az elnök úr vasárnaponként a somorjai templomban.
– Nem lehet, hogy mégiscsak a tapasztalat a döntő?
– Dehogy. Az erkölcs, az emberi magatartás és az egyenes gerinc, ami dönt. A többi tárgyi tudás és gyakorlat kérdése. Ezt bárki meg tudja szerezni. Ha akarja. Erre a kérdésre Csonka Ákos kolléga adott jó választ: aki 25 évnyi semmittevés után is azzal jön, hogy MOST kell egyet előre lépni, az véleményem szerint elvesztette a realitásérzékét, és elszakadt az egyszerű emberektől.
– Új Szó?
– Én Molnár Norbit (az Új Szó főszerkesztője – szerk. megj.) személyesen ismerem, még egyetem alatt jelentkeztem gyakornoki állásra a sportrészlegre, de mivel akkor még többet fociztam, végül nem tudtam volna ott lenni mindig, amikor kellett. Számon szoktam tőle kérni, hogyan gondolják azt a mocskolódást, amit az elvakult újságíróik szinte napi szinten az MKP-ról írnak. De ő azt állítja, hogy mindkét pártot ugyanannyit kritizálják. Én nem így látom ezt. Az Új Szó eleve nem magyar érzelmű, Orbán-ellenes, baloldali magyarországi véleményformálókkal, rokoni szálakon hidas politikusokhoz köthető, MKP-ellenes újságírókkal. Kár. Mert ez az egyetlen felvidéki magyar napilap. Apuék még mindig járatják, mert az ő szüleik még akkor is vették, mikor a kommunista mocsok jött belőle. Akkor is ez volt az egyetlen magyar napilap. Remélem, a választások után elgondolkodnak…
– MKDSZ?
Szomorúnak tartom, hogy személyes sértődöttség és egyéni érdek miatt tovább osztódik a felvidéki magyar politikai paletta, még ha ők egyelőre csak olyan 0,1 százalékot érnek is el a felmérések alapján. Én azt gondolom, hogy a felvidéki magyaroknak akár 20-22 képviselőjük is lehet a parlamentben, ha az MKP és a Most-Híd is bejut. Az MKDSZ-nek nincs esélye bejutni, de a rájuk leadott szavazatok hiányozhatnak az MKP-nak, de legalábbis szorossá tehetik az eredményt. Ráadásul az MKP fölajánlotta, hogy jöjjenek a listánkra és akkor négy MKDSZ-es képviselő is ülne a parlamentben. Nem akarok senki ellen beszélni, tisztelem az urakat, de azt gondolom, fel kéne mérniük, hogy mekkora jelentőségű ez a választás a felvidéki magyarság szempontjából. Még van idő, hogy átgondolják, én bízom bennük. A döntés az övék.
– Halász Béla?
Nem ismerem őt személyesen, csak a facebookról. Sokan mondják, hogy nem lett volna szabad a listára tenni, de én nem tudok az ügyeiről. De ha már egyszer rátettük, akkor nem lett volna szabad levenni őt.
– Autonómiát hirdetett Pozsonyban – magyarul.
– Igen. Engedetlenséget követett el, megszegte a kampánystáb által megszabott formai és az állam által megszabott nyelvi követelményeket. De mit hirdetett? Autonómiát. Ami területi önkormányzatiság, és ami ilyen formában benne van a programunkban.
– Miért az MKP?
Mert kell lennie egy pártnak a felvidéki magyarok képviseletére. Létezik a felvidéki magyar politizálás elve. Ez helyes. Jelenleg a parlamentáris demokráciánál nincs jobb, a parlamentbe pedig politikai pártok mehetnek csak. Ezért kell egy párt. Ez az MKP. Miért? Mert a magyarokat képviseli és három párt egyesüléséből jött létre. S ahhoz, hogy egy jó elv jól működjön, olyan emberekkel, olyan fiatalokkal kell föltölteni a pártot, akik őszintén és odaadóan tudnak tenni a közösségért. Mert látjuk, hogy mi van, ha többségben nem megfelelő emberek irányítanak.
– Mivel tudsz hozzájárulni az MKP munkájához?
– Egyelőre sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a felvidéki magyarság nagyon rossz passzban van. Alapdolgokra kell felhívni a figyelmet: például, hogy használjuk a nevünket magyarul. Használjuk a nyelvünket a hivatalokban. Törekedjünk az egyenrangúan megjelenített kétnyelvűségre. Írassuk magyar iskolába magyar gyerekeinket. Ismerjük meg történelmünket. Legyen automatikus és rendszeres, hogy megemlékezünk emléknapjainkról és megüljük ünnepeinket. Dolgoznunk kell a közösségért. Most ezek a fő problémák, ebben tudok segíteni. Ha ezek rendben lesznek, örömmel félreállok. Van egy József Attila idézet, melyet a nagynénim mondogatott mindig kiskoromban: „Dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” No, ez az, ami sokszor hiányzik.
– Összejöhet az öt százalék?
– Össze fog jönni! Azért álltam a lista mellé. Mozgósítani kell. Minden ember számít.
– S ha nem?
De összejön. Meglesz az öt százalék.
– De ha mégsem?
– Akkor újra kell gondolni az MKP egész struktúráját és alulról kell elkezdeni építkezni. A helyi szervezeteket megfiatalítani, agilis emberekkel feltölteni, és a pártnak sokkal, de sokkal jobban részt kell majd venni az emberek életében. Nemcsak négyévente.
– Jobban részt venni az emberek életében?
Igen! Miért ne lehetne évente egy MKP-bál, vagy MKP-s magyar bál? Miért ne szervezhetne az MKP helyi szervezete egy Welhello koncertet? Vagy egy stand up showt? Színházlátogatást, nyugdíjas napot? Nótaestet? Focitornát? S akkor nemcsak négyévente jönne elő a párt neve, és a párt arcai, hanem az emberek tudatában lenne nap mint nap.
– Via Nova?
Sose gondoltam, hogy a tagja leszek.
– Ezt hogy érted?
– Semmit sem tudtam róluk. Ismeretlen arcok jöttek négy éve a kultúrházba kampányolni, mondom, mit akarnak ezek? Megint egyfajta oldalág az MKP törzsén, nem vezet sehova. De aztán Gubík Lacinak köszönhetően bepillantást nyerhettem a Martfesztre és megismertem pár karakán magyar gyereket.
– S ekkor már egyértelmű volt, hogy megalapítod a somorjai Via Novát.
– Dehogy. Eszemben sem volt. De a fiúk persze emlegették. S azért pár hónap után eljátszottam a gondolattal. S végül arra jutottam, hogy egy előnye mindenképpen van, ha megalakítom a Via Nova helyi szervezetét. Mégpedig az, hogy meg tudom válogatni, kikkel akarok dolgozni és mindenkitől függetlenül, elnökségek, stb. összehívása nélkül rendezhetek azt, amit akarok.
– Úgy érzed, hogy meg tudod győzni a fiatalokat, hogy érdeklődjenek a közélet iránt?
– Nem tudom, hogy sikerül-e, de mindenképpen meg kell próbálnom. Ez kötelességünk. Hiszen az én generációm nem érdeklődik a közösség és a közösségi élet iránt, de a fiatalabbak még ennyire sem. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy a szüleink neveltek fel minket ezen a földön, és ettől a földtől, a hazánktól sokat kaptunk, s azért vagyunk azok, amik vagyunk. Felelősséggel tartozunk közösségükért és vissza kell adnunk a kölcsönt, amit e földtől, a magyar közösségtől kaptunk. Tennünk kell azért, hogy megőrizzük és átadjuk őseink örökségét, szokásait, hagyományait és gondoskodjunk szülőföldünk, a Felvidék, a Csallóköz kincseiről, legyen az építmény, természeti csoda, népdal, szokás, kimondott vagy leírt szó, esetleg vallási szokás.
– Ahogy a szavaidból kiveszem, bizakodó vagy és mindig pozitív.
– Igen, igen, miért ne legyek? Van két kezem és két lábam, tudok beszélni, egészséges vagyok. Kell ennél több?
– Akkor a pártban is van már ember, akit úgymond, föl tudsz vállalni, mint az új generáció egyik lehetséges vezéralakját?
– Igen. Menyhárt Dodi (Menyhárt József, az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke – a szerk. megj.) az, akivel járási elnökké választása óta elég jóban lettem. Egyikünk sem kért a másiktól semmit, mégis mindketten kaptunk egymástól. Én tőle nagyon sokat. Főleg reményt. Mondhatni, hogy fényt, ha nem is a sötétségbe, de szürkeségbe. Nagyra tartom Őt, úgy érzem, hogy képes mozgósítani a felvidéki magyarságot. De a Dunaszerdahelyi járást mindenképp.
– Értem. Még valaki?
– Még egy embert mindenképpen ki szeretnék emelni. Ő A. Szabó László. Benne is talpig becsületes úriembert ismertem meg, aki mindig őszinte és betartja, amit ígér.
– Sikerült mozgósítani Somorját?
– Bízom benne. Ez a cél, ezért vagyok a listán. Azért, hogy fiatal ismerőseimet és barátaimat, akik eddig nemigen szoktak szavazni, elvigyem az urnákhoz.
– Lesz kormányváltás?
– Az MKP lehet a mérleg nyelve. Ha lesz „politikai akarat”, akkor le lehet váltani Robert Ficót. De már az is nagy dolog lesz, ha az MKP hat év után ismét a parlamentben lesz.
— Miért kell szombaton elmenni szavazni?
– Hogy legyen végre hat év után képviselete a felvidéki magyarságnak. Hogy a sok-sok problémáról, ami a felvidéki magyar embert sújtja, újra szóljanak a parlamentben. Mert eddig hallgattak. És sok idő eltelt. Éjfél előtt egy perccel járunk, nincs mire várnunk. Ahogy Élesztős Pali bácsi barátom szokta mondani a kampányrendezvények során: „Egyenesítsük ki munkában vagy imában meggörnyedt hátunk és nyíltan mondjuk meg, mit akarunk!” Igen, el kell mondani és nem szabad abból engedni semennyit sem. Nincs hova hátrálnunk, nem hagyhatjuk tovább, hogy régiónkat mostohagyerekként kezeljék, bennünket pedig másodrangú állampolgárként. Elég volt!
– S végül mit üzensz a felvidéki magyarságnak?
– Két idézetet osztanék meg válaszul, az elsőt Moldova Györgytől, amit apukám hatására választottam magamnak. Ez így szól: „Hiába múlja felül az árulók száma a helytállókét, mégis a helytállást kell rendes és természetes magatartásnak tekintenünk.” A másikat pedig Széchenyi Istvántól: „Tiszteld a múltat, hogy értsd a jelent és munkálkodhass a jövőn.”
– Köszönöm szépen, hogy válaszoltál kérdéseimre és sok sikert szombaton.
Mathédesz Lajos, Felvidék.ma
