Egy liter 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tej az üzletláncokban már 29 centért is kapható, így az akár olcsóbb lehet a földből kinyert ásványvíznél is. A hihetetlen árnak elsősorban a fogyasztók örülnek, ám a termelőket ez szép lassan tönkreteszi.

A lehetséges kompenzációról ezen a héten tárgyalnak a gazdák képviselői a kormánnyal. Amennyiben nem jutnak egyezségre, utcai demonstrációk következnek.

A statisztikai adatok igazolják, hogy soha nem volt ilyen olcsó a tej, még a szocializmusban sem. Figyelembe véve a pénzromlást, az infláció hatásait az eltelt évek alatt, a mai 29 centes tejár 1989-ben 1,10 koronának felelt volna meg.

A tejtermelők közben sorra zárják be a farmjaikat, és vágóhídra küldik az állataikat. A kialakult válságos helyzetről Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter – Peter Kažimír pénzügyminiszterrel és az ágazat képviselőivel – Túrócszentmártonban tárgyalt május 20-án.

Az ágazat képviselői rendkívüli kompenzációt követelnek a felvásárlási árak drasztikus csökkenése miatt. A termelők literenként öt cent támogatást kérnek, ami a költségvetésnek 43 millió euró plusz kiadást jelentene. A tejpiacon felhalmozott többletmennyiség csökkentését szintén állami beavatkozással, humanitárius célokra történő felhasználással oldanák meg.

Matečná szerint a kialakult helyzetet a rendkívüli intézkedéseken túl hosszú távon is rendezni kell, ezért szisztematikus megoldást kell keresni. A kialakult válság elsősorban az Oroszországot sújtó embargó miatt jött létre, a kisebb termelőket ugyancsak fokozottan sújtja az EU-s tejkvóták megszüntetése. Szlovákiában az utóbbi évben 62 farm szűnt meg, és már csak 463 működik. A fogyasztók is sokat segíthetnek a termelőknek, ha vásárlásaik során a hazait választják az államilag támogatott külföldi termékek helyett – vélte a mezőgazdasági miniszter.

„A rengeteg, tudatos fogyasztásra felszólító kampány ellenére nagyon kevesen szívlelik meg, hogy a hazait részesítsék előnyben: az ár a meghatározó és nem a hazafiság” – panaszkodott Rastislav Kočan, a GfK Slovakia igazgatója.

A szomszédos államok is egyre határozottabban védik a hazai termelőket. A magyar hatóságok nemrég vizsgálták a forgalmazott tej minőségét. A laboratóriumi eredmények alapján már hat szlovák, illetve cseh eredetű 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejtételt vontak ki a forgalomból. Ezek közül a legnagyobb mennyiségben, több mint 21 ezer liternyit a cseh származású termékből vontak be. A hatóságok a magyar tejágazatban megkezdett ellenőrzéseket a következő hetekben is folytatják.

Kapcsolódó cikkek